Négynapos pünkösdi túrázást szervezett a Clubul Montan Apuseni
*** Az első rész ide kattintva érhető el. ***
Óvoda-hágó, de hol?
A Grădiniţa-hágóra nem tudtunk eljutni személygépkocsival, még Daciával se… Dan annyit mondott, hogy a festői szépségű hegyi átjárót legközelebb vesszük szemügyre. Mielőtt beültünk az autókba, elmesélte, hogy a hágó a Keleti-Kárpátokhoz tartozó Radnai-havasok északi nyúlványai között húzódik, és fontos összekötő szerepet játszik a Beszterce-völgy és a Máramaros felé vezető útvonalak között.
A szakember még elmondta azt is, hogy a Grădiniţa-hágó viszonylag alacsony fekvésű, de vadregényes táj jellemzi: sűrű fenyőerdők, kristálytiszta hegyi patakok és lankás domboldalak övezik. A térség természeti szépsége miatt kedvelt a túrázók és természetjárók körében, de kevésbé ismert, így megőrizte nyugodt, érintetlen és rusztikus jellegét.
A hágó környéke évszázadok óta lakott terület, ahol román, magyar és más kisebbségi közösségek élnek együtt, így a térség kulturális sokszínűsége is említésre méltó. A közeli falvak hagyományos építészete, a népi mesterségek és a helyi gasztronómia mind hozzájárulnak a régió sajátos hangulatához. Bár nem tartozik a legismertebb turisztikai célpontok közé, a Grădiniţa-hágó különleges élményt kínál azoknak, akik szeretnének elmerülni az erdélyi természet csendjében és szépségében – jegyezte meg Dan, s már indultunk is tovább Bukovina irányába.
Via Transilvanica: középkori kolostortól kolostorig
Szombaton reggel 8.30-kor a Suceviţa községben található Cristal agroturisztikai panzió kijáratánál várta mindenki a „bevetést”, a Via Transilvanica első, a Putna kolostor és Suceviţa közötti szakaszának bejárását.
Indulás előtt megtekintettük a csodálatos kolostort, Moldva egyik legfontosabb ortodox vallási központját, illetve Ştefan cel Mare moldvai fejedelem sírhelyét. Egyik kiállított harangon évszámra lettem figyelmes: 1484. Útnak eredtünk, lefényképeztük a kolostor bejárata előtt található andezitoszlopot.
Egyesek bementek egy partnerirodába, ahol lepecsételtették a hivatalos Via Transilvanica túrafüzetüket, mások az előre letöltött okostelefonos applikációban pipálták ki a túraútvonal első „kilométerkövét”. Mindezt aránylag gyorsan, nem volt ugyanis vesztegetni való idő, körülbelül 20 kilométeres táv állt előttünk, amelyet 6-8 óra alatt terveztünk megtenni. A táv bejárása a mintegy 600 méteres teljes szintkülönbség miatt sem egyszerű feladat.
A falu elhagyását követően egyből emelkedő erdei ösvényen találtuk magunkat. Lihegett a társaság. Én is, ugyanis néhány héttel korábban kétnapos kórházi kezelésen estem át, még mindig nem épültem fel teljesen. Már az első kilométereken buja bükk- és fenyőerdők vettek körül, a csendet csak madárhangok és a patak csobogása törte meg. Szerencsére több helyen volt forrás, újratöltöttük a kulacsokat. Az útvonal több erdős dombháton haladt keresztül, ahonnan időnként kilátás nyílt a környező hegyekre és falvakra. Csodaszép tájak tárultak elénk, nem bántuk, hogy Kolozsvárról közel 350 kilométert tettünk meg idáig.
A terep enyhén hullámos, de nem technikás, egyes szakaszokon sáros vagy csúszós volt, lévén, hogy néhány nappal korábban sokat esett az eső.
Több helyen kisebb pásztorkunyhók, források és rétek mellett haladtunk el, ahol jó lehetőség nyílt pihenésre. Mivel a klub által szervezett túrán több kezdő vett részt, gyakran éltünk a szép kilátás nyújtotta pihenési lehetőséggel.
A Via Transilvanica első szakasza a bukovinai falu- és pásztorkultúrába is betekintést adott. Megálltunk egy-egy helyi gazdaságnál, ahol házi sajtokat, mézet vagy lekvárt kínáltak nekünk. Igazi tanyai regálé.
Sajnos sok erdőkitermelő telep mellett haladtunk el. Szerencsére nem tűntették el a megmunkált, sajátos mintázatú, andezitből készült oszlopokat. Minden bizonnyal, ha lopják a fát, nincs ínyükre a sok kíváncsi szem…
A délutáni órákban értünk Suceviţára. A céloszlop közvetlenül a kolostor közelében található, így a túra méltó lezárása az UNESCO világörökség részét képező kolostorban tett látogatás – híres a zöld szín dominálta freskóiról és bizánci-gótikus építészeti stílusáról.
Az esti sörözés közben egyetértettünk: a két ikonikus, híres és szép moldvai kolostor között gyalogolni nem csupán fizikai út, hanem szellemi és kulturális zarándoklat is. A természet, a hagyományos bukovinai életmód és az ortodox vallás szimbolikusan és valóságosan is összekapcsolódik ezen az útszakaszon. Felötlött viszont bennünk, hogy feltűnően sok neoprotestáns hívőt láttunk az úton, mi több, a házigazdáink is azok voltak…
Pásztortanya finomságokkal, rézcsővel furulyázó férfi
Vasárnap tettük meg a második szakaszt Suceviţa és Vatra Moldoviţei között. A célállomásnál a Moldoviţa kolostorban gyönyörködhettünk, ez is motivált, hiszen tudtuk, közepes-nehéz kategóriába tartozó körülbelül 25 kilométeres szakasz várt ránk. A szintkülönbséget Dan Moisa 1300 méterre saccolta, megítélése szerint a távot 8 óra alatt lehet megtenni. Tudtuk, a legnehezebb szakasz legyalogolása vár ránk.
Dombos-erdős, hegyi gerinceken, mezőkön és erdei utakon keresztül vezetett az út, egymást követték a narancssárga „T” betűk és jellegzetes kőoszlopok. Rövid falusi szakasz után az út emelkedni kezdett, és erdős hegygerinceken át haladt. Ez volt a túra első igazán „vadregényes” szakasza.
Az útvonal az Obcina Mare dombságon vezetett keresztül, amely Bukovina egyik legfestőibb része. Éppen ezért gyakrabban tartottunk pihenőt, csodáltuk a tájat – sűrű fenyvesek, széles rétek, ritkán lakott pásztortanyák és szabad kilátással rendelkező gerincek fogadtak bennünket. Ugyanakkor csodás panoráma nyílt a Kárpátokra és a völgyekre.
Az egyik helyen a pásztortanyán élők saját készítésű finomságokkal (szalonna, sajt, kolbász), kútból mért hideg vízzel kínálták a megfáradt, a kánikula miatt megszomjazott gyalogtúrázókat. A felajánlásokat boldogan fogadták – meg is érdemelték.
Nem sokkal odébb egy tehénpásztor a fűtőberendezéseknél használt, levágott és öt vagy hat helyen kilyukasztott rézcsőből készített furulyát vett elő. Boldogan hallgattuk a muzsikát. A tehenek megszokták, rá se hederítettek. Újabb emelkedő következett – szerencsére szinte kizárólag erdőben halad a Via Transilvanica.
Tizennyolc óra tájt értünk Vatra Moldoviţei településre. A dombról megcsodáltuk a Moldoviţa patakot és a kolostort, amely nemcsak művészi értékében kiemelkedő, hanem mélyen gyökerezik a moldvai történelemben is. A tájékoztató anyagokból megtudtuk, hogy a Moldovița kolostort eredetileg a 14. század végén (1360 körül) alapította Petru Mușat moldvai fejedelem, de az akkori építmény a földcsuszamlások miatt összeomlott, a ma is álló kolostort Petru Rareș fejedelem (Ștefan cel Mare törvénytelen fia) építtette 1532-ben, új helyszínen. A bizánci-gótikus stílusú és a moldvai építészet sajátos ötvözetét kínáló, kőből és téglából épült kolostor a moldvai ortodox vallási és művészeti újjáéledés egyik remekműve.
A kolostor legfőbb különlegessége a külső falfestés, amely 1537-ben készült. A festményeket a bizánci ikonográfia és a népi szimbolika ötvözete jellemzi – magyarázta Dan Moisa. Külön kitért egy kiemelkedő freskóra, amely a konstantinápolyi ostromot ábrázolja. Elmondta, hogy ez a kereszténység védelmét és a bűn elleni harcot allegorikusan ábrázolja. A falfestmények nemcsak vallási, hanem történelmi és oktatási célokat is szolgáltak: a kor egyszerű embereinek vizuálisan „tanították” a Bibliát.
A Moldovița kolostor 1993-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára, a „Festett kolostorok Bukovinában” elnevezésű sorozat részeként. Megállapítottuk: ez a szakasz a Via Transilvanica egyik legkulturálisabb és spirituálisan legtelítettebb része, hiszen nem csupán a természeti szépségeket élvezhettük, hanem egy olyan kolostorhoz érkeztünk, amely a keleti ortodoxia és román művészet egyik legfényesebb példája.
Tulajdonképpen a Moldovița kolostor a viszonylag nehéz gyalogtúra jutalmát jelenti, lelki megérkezés egy történelmi és vallási térbe.
Majd ismét hosszabb autózás következett, ugyanis vissza kellett jutnunk Suceviţára. A hideg zuhany és a még hidegebb sör koronázta meg a napot.
Hatalmas tenyér keresztezte az utunkat…
Hétfőn Vatra Moldoviţeiről indulva 25 kilométeres szakasz és körülbelül 1000 méter szintkülönbség „legyűrése”, és a hazavezetés várt ránk.
Ismét hegyvidéki, erdei utakon, dombokon, völgyeken keresztül vezetett a Via Transilvanica, szintén csodaszép tájakon. A táj változatos: előbb szántóföldek, rétek, majd egyre sűrűbb fenyvesek és bükkösök vettek körül. A szakasz egyik legjellegzetesebb része a Ciumârna-hágó (Pasul Ciumârna), amely mintegy 1100 m tengerszint feletti magasságban található. Az emelkedő fokozatos, de tartós, ezért többször megálltunk pihenni és körbenézni. Megérdemeltünk, hiszen ez már a harmadik nap volt, amikor túráztunk…
A hágó közelében található a híres Palma-emlékmű – egy hatalmas, kőből készült kéz, amely a békét és az emberi kapcsolódást jelképezi. Ez az egyik legismertebb Via Transilvanica-jelképpé vált a túrázók számára. Megnéztük a GPS-t: 1300 méter körül jártunk, ám olyan a táj, mintha magashegyi túrán lennénk – nekem például a kedvenc Radnai-havasok jutottak eszembe. Tehenek pihentek az út szélén, mi is szunnyadtunk jó néhány percet.
Az út során vadregényes fenyveseken, magashegyi kaszálókon és pásztorszállások mellett vezetett az utunk. Láttuk a Rarău és a Giumalău hegységek csúcsait. Természetesen azt mondtuk, hogy legközelebb ott túrázunk. Ki tudja, lesz-e belőle valami, ugyanis annyi felfedezni való van még Erdélyben...
Sadova faluba történő érkezéskor Dan Moisa elmondta: a Via Transilvanica ezen szakasza tulajdonképpen kapcsolatot teremt Moldva és Erdély határvidéke között, szó szerint is: a történelmi választóvonalat léptük át. A Palma-emlékmű pedig nemcsak kilátó, hanem spirituális megálló is: sokan pihenőt tartanak itt, elcsendesednek.
A Via Transilvanica harmadik szakasza tulajdonképpen egy átmeneti övezet, amely nemcsak földrajzilag köt össze két térséget, hanem kulturálisan és történelmileg is. Az út Vatra Moldoviței szakrális nyugalmából indul, és a hegyi pásztorélet világába érkezik meg Sadovába. A túra emelkedőkkel, kilátókkal, történelmi emlékhelyekkel és páratlan természeti szépséggel ajándékozott meg bennünket.
Az elmúlt években a Via Transilvanica több szakaszát jártam be a Clubul Montan Apuseni (CMA) túravezetőjének, Dan Moisának köszönhetően, viszont a mostani, kezdeti szakaszok jelentették a legnagyobb élményt. Bukovina gyöngéd szépsége, a kolostorok nyújtotta spirituális „rezgés” erőt adott a fizikai nehézségek leküzdésére.
Dan, mondd, mikor folytatjuk? :)
