Persze, azt hozzáteszem: nem csodálom, hogy a kritériumrendszer eleve kizárja az ún. etnikai alapú projekteket. Annak idején, a Kolozsvár – Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat keretében meghirdetett hasonló részvételi költségvetés alkalmával “megégtek”, hiszen ennek nyertese a többnyelvű helységnévtáblákat szorgalmazó Musai-Muszáj által benyújtott projekt volt… De azt akkor sem értem, miért minősül az RMDSZ kezdeményezése etnikai alapúnak? Akkor már mondták volna inkább azt: azért dobják vissza, mert nem három, hanem ötnyelvű táblákat akarnak, amiből egyébként van néhány a város műemléképületeinél, de igencsak elkelne még belőlük az egyre több turista által látogatott városban: épp a napokban fejtette ki értetlenségét egyik olvasónk annak kapcsán, hogy miért nincs ötnyelvű tábla például Bolyai János belvárosi szülőházánál, hiszen a város büszke lehetne arra, hogy a neves matematikus itt született…
Az már sokkal természetesebb volt (számomra legalábbis), hogy nem bocsátják szavazásra a honlapra az elsők között feltöltött azon javaslatot sem, miszerint vissza kellene állítani a történelmi városcímert, és törölni a város nevéből a kommunista időkben hozzákapcsolt Napoca utótagot – a többnyelvű turisztikai jelzőtáblákkal ellentétben ehhez nem kell pénz (hisz nem kell legyártani őket), hanem csak akarat. De hát az akarat az fura dolog mifelénk, például elméletileg azt is évek óta akarja a városvezetés, hogy a sétatéri tavat télen korcsolyapályává alakítsa, de mégse történt meg. Nem akarják eléggé. Sőt, olyannyira nem, hogy a részvételi költségvetésben erre érkezett kezdeményezést is kiírtották – gondolom nem azért, mert ez a projekt már úgyis sínen van…
Persze, az idősebbek mondhatják, hogy a sétatéri korcsolyapavilon is a magyar időkben élte fénykorát – de azért a 159 visszadobott projekt mindegyikére ráfogni, hogy „etnikai vonatkozása” volt, nyilván túlzás. Hiszen abban, hogy a Monostor-végi autóbuszállomás helyén az autó- és trolibuszokat is befogadó parkolóház épüljön, nyilván, nincs ilyen. Mégis esett az ötlet, miközben a Hajnal-negyedi végállomás parkolóházzá alakítására vonatkozó bent maradt a továbbjutók sorában. Hogy mi a különbség a kettő között, nem értem, de miután más hasonló „kettős mércéket” is felfedeztem, kezd az az érzésem lenni, hogy a városvezetés nem kíváncsi arra, mit akarnak a kolozsváriak – leredukálta hát a részvételi költségvetést olyan tervezetekre, amit ő maga is tervez. Így aztán egy legyet üt két csapásra: úgy tesz, mintha a lakosság ötletét valósítaná meg, miközben saját céljaira irányoz elő pénzt, vagyis olyan projektekre, amelyeket amúgy is megvalósított volna. Hozzáteszem: tavaly még egyáltalán nem volt ilyen érzésem…
Egyébként talán érdemes hozzátenni mindehhez azt is, hogy a részvételi költségvetés 2017-es kiírásának 15 nyertes ötletéből mindössze három valósult meg eddig, pedig 2018 (az ez évi helyi költségvetésből kellett volna fedezni a kivitelezés költségeit) meglehetősen rég elmúlt már. A tavalyi győztes projektek közül pedig még egynek sem örvendhetünk, ilyen körülmények között pedig nem kizárt, hogy a kolozsváriaknak – akik több mint 30 ezren regisztráltak a részvételi költségvetést lebonyolító honlapon! – előbb-utóbb elmegy a kedvük ettől a játéktól. Mert, miután 150 ezer euró alatti projektekről van szó, úgy tudom, nem feltétlenül kell versenytárgyalást szervezni a kivitelezéshez, tehát nem kellene évekbe telnie a kivitelezésnek… Halkan jegyzem meg: egy korábbi nyertes terv elektromos roller-kölcsönző rendszer létrehozására vonatkozott, ami még mindig a tervezési fázisban van, miközben a napokban megnyitotta hasonló hálózatát egy magánvállalkozás. Előbbi ingyenes lett volna, utóbbi pénzért van…
Mindezek után egy dologban lehet reménykedni: hogy nem nekem van igazam. Hogy csak festem az ördögöt a falra, miközben a részvételi költségvetés háza táján minden a legnagyobb rendben működik, azzal a sebességgel és úgy, ahogyan a hazai bürokrácia lehetővé teszi. Ez esetben pedig hozzuk ki belőle a legjobbat, amit lehet – ki-ki szavazzon hát arra az ötletre, amelyik véleménye szerint a legjobban emeli a kincses város lakóinak életminőségét. A 159 kiesett projekt ötletgazdájának pedig azt üzenem, hogy együttérzek velük, mert számomra szimpatikus kezdeményezések is kiestek – de ha ki is estek, tudomást vettek róluk. Mint ahogy Coubertin báró mondta az első modernkori olimpián: nem a győzelem, a részvétel a fontos. Főleg, ha részvételi költségvetésről van szó…
