A koronavírus-járvány újabban jelentett halálos áldozatai közül 113 férfi és 93 nő. Az elhunytak közül kettő a 30 és 39 év közötti korosztályhoz, három a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozott, tizennyolcan 50 és 59 év közöttiek voltak, 41 áldozat 60 és 69 év közötti, 72 elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 70 páciens életkora pedig meghaladta a 80 évet.
A 206 halálos áldozat közül 171-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 196-nak volt valamilyen társbetegsége. A 35 beoltott áldozat 50 és 59 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és valamennyinek volt valamilyen társbetegsége. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában 56 890-re emelkedett.
Az elmúlt 24 órában Bukarestből (323), valamint Arad (95), Kolozs (92) és Temes (89) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb új fertőzést Botoşani, Călăraşi és Ialomiţa megyében jegyezték.
A fővárosban 1,58 ezrelékes a fertőzöttségi ráta. A mutató továbbra is Arad megyében a legmagasabb, itt 2,75 az ezer lakosra jutó esetszám, majd Kolozs megye következik a sorban 2,32 ezrelékkel. Jelenleg Románia egyetlen városában sem haladja meg 5 ezreléket a fertőzöttségi ráta.
Kolozsváron 2,53 ezrelék volt pénteken a két hétre összesített, ezer lakosra számolt fertőzöttségi arány. Magas, tíz ezrelék fölötti az incidencia Széken (10,20), Buzaban (10,27), Katonán (10,45), valamint Kecseden (12,59).
A Kolozs megyei Covid-kórházakban pénteken 318 beteget kezeltek, 69-en feküdtek intenzív osztályokon. A megyében mindeddig 1702, koronavírus-okozta halálesetet jegyeztek; közülük 1059 elhunyt megyei illetőségű volt.