Rafila leszögezte, akkor fogják elrendelni a veszélyhelyzet megszüntetését, amikor a járványügyi mutatók a vírus közösségi terjedésének leállásáról fognak tanúskodni.
Az országban jelentősen csökkent a héten az újonnan diagnosztizált fertőzések, de kevésbé számottevően a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma az előző héthez képest.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) vasárnap közzétett adatsora szerint ezen a héten 160 ezer embernél mutatták ki a fertőzést, ami több mint 20 százalékkal marad el a múlt heti, 200 ezret meghaladó csúcstól. Az egészségügyi szakemberek szerint múlt héten, az egyetlen nap alatt (február elsején) diagnosztizált 40 ezres rekorddal tetőzött a járvány ötödik hulláma, amelyben az omikron vírusvariáns volt meghatározó. Azóta a fertőzésszám alapvetően csökkenő tendenciát mutat, szerda óta pedig a napi esetszám már rendre kisebb, mint az utóbbi két hét átlaga.
Vasárnap - a hétköznap szokásosnál kevesebb teszt kiértékelése alapján - 11 967 új esetet jelentettek, ami kevesebb mint fele az utóbbi két hét átlagának és január vége óta először a halálesetek száma (80) is elmaradt a kéthetes mozgóátlagtól (109).
Az egészségügyi ellátásra nehezedő nyomás nem csökkent még jelentősen: vasárnap 10 586 beteget ápoltak a kórházban, ami alig 5 százalékos csökkenés a múlt vasárnapi adathoz képest. A súlyos betegek száma már egy hete 1100 felett ingadozik, vasárnap 1141 fertőzött részesült intenzív terápiában.
Az elmúlt 24 órában 81 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezek közül egy haláleset korábban következett be.
Kolozs megyében a fertőzöttségi ráta a legutóbbi jelentések szreint 26,84 ezrelék volt, Kolozsváron az elmúlt 24 órában 585 személynek lett pozitív a tesztje.