![Cioloş: a technokrata kormány miatt nem vonultak százezrek az utcákra](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.3677078%2Bt.1516872728757.jpeg?itok=l_itITD4)
Hangsúlyozta, amikor 2016-ban az igazságügyi törvények módosítását tervezték, az átláthatóság és a széleskörű konzultáció szellemében tették azt, egyeztetettek a társadalom és a szakma valamennyi érintett képviselőjével. „A tervezet szövegéről tíz hónapon át zajlott az egyeztetés, mint az igazságügyi minisztérium székhelyén, mind a nagyon egyetemi központokban. Nyitott munkamódszer, éppen az ellenkezője a jelenlegi kormánykoalíció által alkalmazott, váratlan és nemkívánatos, erőszakos stílusának” – fogalmazott a volt kormányfő a legnagyobb közösségi portálon közzétett bejegyzésében.
Rámutatott továbbá, hogy a technokrata kormány a törvények betartásával módosította a jogszabályokat, nem bújtak el a felelősségtől egy parlamenti különbizottság mögé.
„A technokrata kormány módosításai miatt nem vonultak tíz- és százezrek utcára, mivel az a szellemiség, amiben a technokrata kabinet kormányzott, teljes felelősséget jelentett a polgárok és az állam törvényes intézményeivel szemben, és ez sajnos teljes mértékben hiányzik a PSD–ALDE-kormányból” – emelte ki Cioloş.
Hozzátette: Raluca Prună, kabinetje igazságügyi miniszterével egyetemben ad választ a jelenlegi kormánykoalíció vezetőinek, akik „össze merik hasonlítani az általuk az igazságszolgáltatás terén tett módosításokat a technokrata kormány által kieszközölttel”.
(Fotó: Wikimedia Commons)