A CCR elnöke, Marian Enache a testület hétfő esti ülése után azt nyilatkozta, hogy egyöntetű döntés született Cristian Terheş beadványának elutasításáról. Azt is bejelentette, hogy hitelesítették az első forduló eredményét, amelynek megfelelően Călin Georgescu fügetlen jelölt, valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje, Elena Lasconi jutott be a december 8-i második fordulóba.
Marian Enache szerint az alkotmánybírák megállapították, hogy a külföldön leadott szavazatokra nem vonatkozott Cristian Terheş beadványa, így azok újraszámlálása nem esedékes.
Rámutatott arra is, hogy a romániai szavazóhelyiségekben leadott voksok újraszámlálása nyomán észleltek ugyan számbeli különbségeket, ezek azonban elírásokból erednek, nem befolyásolják a jelöltek sorrendjét, és nem utalnak választási csalásra.
Az elnökválasztás második fordulójának kampánya a CCR-döntésnek a Hivatalos Közlönyben való közzététele után kezdődik el.
Az alkotmánybíróság múlt csütörtökön jelentette be, hogy kéri a Központi Választási Irodától (BEC) az elnökválasztás első fordulójában leadott érvényes és érvénytelennek nyilvánított szavazatok újraszámolását. A testület akkori közleménye szerint egyöntetű döntéssel rendelték el a voksok újraszámlálását.
Lasconi felvállalna egy nemzeti egységkormányt
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (AUR) elnöke, Elena Lasconi megköszönte hétfőn a törvény és az alkotmány betartatásáért felelős hatóságoknak, hogy „meghallgatták a románok hangját”, és „nem játszanak orosz rulettet” a romániai demokráciával.
Az USR elnöke hangsúlyozta, közös erővel kell küzdeni a demokráciáért, csak így lehet távol tartani az országtól az orosz befolyást.
„Államfőként egyesíteni fogom a romániaiakat. Tegyük erőssé Romániát Európában. Csak együtt sikerülhet! A politikai vezetőktől azt kérem, hogy ne térítsék el nemzetünk útját. Isten áldja Romániát!” – fogalmazott Elena Lasconi.
Kijelentette: a politikai vezetőknek a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ alkotta Európa-párti nemzeti egységkormányt kellene felvállalniuk, a miniszterelnök pedig lehet technokrata vagy akár szociáldemokrata is.
A PSD szimpatizánsaira bízza a döntést
A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy tagjai és szimpatizánsai saját belátására bízza, kire szavaznak az államelnök-választás második fordulóján. Ciolacu a PSD országos politikai bürójának hétfő esti tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak. Kijelentette, pártja összekötő kapocs kíván lenni a társadalomban, amely kiegyensúlyozottságot biztosít és az érett politizálás útját választja.
„Úgy döntöttünk, hogy december 8-án az emberek önálló döntésére bízzuk, mi a legjobb Romániának” – jelentette ki.
Hozzátette, azt tartja tisztességesnek, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökével, Ilie Bolojannal tárgyaljon először, mert a PSD jelenleg is a PNL-vel koalícióban kormányozza az országot.