Az egyik román napilapból értesültem, hogy az időközben képviselővé avanzsált férfi most a Kálvária templom körüli területet akarja „visszaadni” a kolozsváriaknak, hogy azok kedvükre sportolhassanak a római katolikus templom környékén, egy olyan területen, amelyről a képviselő úgy tudja, hogy az nagy mértékben az önkormányzat tulajdona. A képviselő azt szeretné, ha a Kálvária-hegyen gyalogos övezetet alakítanának ki, az emberek kedvükre taposhatnák a füvet, és bömböltethetnék kedvenc zenéjüket. Az egyházat pedig azzal vádolja, hogy „rasszista módon” viszonyul a kezdeményezéséhez. Nem érti továbbá, az egyház miért zárkózik el ötletétől. A képviselőnek az sem tetszik, hogy a helyet – szerinte – csakis egyetlen etnikum tagjai és egyetlen vallás hívei látogathatják. „Miféle istenháza az?” olvashattuk a képviselő véleményét a román lapban.
Nem tudok szó nélkül elmenni e kijelentés előtt. Annak ellenére, hogy a képviselő több jó környezetvédő projekthez adta a nevét, úgy érzem, most túllőtt a célon. Ez a mostani megnyilvánulása nem egyéb burkolt magyarellenességnél, hiszen a városban mindenki tudja, hogy a Kálvárián római katolikus templom van, amit magyar hívek látogatnak. Úgy látszik, még egy képviselői mandátumot akar szerezni magának, és ezért semmitől nem riad vissza.
Másik, szintén burkolt magyarellenesnek tekinthető megnyilvánulás egy frissen megalakult román párt részéről jött. Egyoldalú, hamis adatokkal hülyíti egyre növekvő szavazótáborát egy óvoda körüli cirkusszal. Az „örök rossz” persze most is egy olyan felekezet, amelynek tagjai főként magyarok.
Jövőre választási év lesz, ezért mindenki úgy gondolja: nem árt jó előre újságcikkekkel, közleményekkel bebiztosítani maguknak a helyet a választók „szívében”. Kézzel fogható bizonyítékot is fel kell mutatni, milyen kiváló honatyák, nemzetféltők. Szomorú, hogy most is akadnak olyanok, akik fenntartás nélkül mindent elhisznek, ami a romániai magyarság és egyes egyházak ellen irányul.
Ha már most ilyen „hátszéllel” indulunk neki 2020-nak, amikor két választásra kerül sor és a 100 éves trianoni békediktátumra emlékezünk, mi lesz később? Habár, ha kibírtuk az elmúlt száz évet, a következő száz is eltelik valahogy.
