Az akkori magyar közösség képes volt templomokat építeni, iskolát és temetőt fenntartani, dalárdákat, olvasókört, egyesületeket működtetni. Lényeges különbség, hogy a 19. században a bukaresti magyarok még külföldi állampolgárnak számítottak, az első világháború után azonban már román állampolgárrá váltak. Ebben van egy hatalmas ellentmondás, hiszen az első világháború után román állampolgárként a regáti magyaroknak kevesebb joguk volt, mint azelőtt külföldiként, ahogy erre Marchut Réka történész is felhívta a figyelmet, a bukaresti magyar katolikusokról írt kiváló tanulmányaiban. A két világháború között ugyanis a többnyire katolikus bukaresti magyarok erőfeszítését az kötötte le, hogy az elveszített jogaikért, bezárt templomaik újranyitásáért küzdjenek.
Bukarestbe több hullámban telepedtek le a magyarok. Az első nagy bevándorlás az 1848-as szabadságharc leverése utáni időszakra tehető, amikor sokan a román fővárosban találtak menedéket. Később a 19. század végén és a 20. század elején a székelyföldi népességfelesleg egy része szintén Bukarestben kereste a boldogulását, hiszen Románia az 1877-es függetlenségi háború után dinamikus fejlődésnek indult, sokat építkeztek, ezért nagy kereslet volt a székely mesteremberek, kisiparosok iránt. A bukaresti magyarok körében jelentős réteget képeznek a székely cselédlányok, ugyanis akkoriban divat volt, hogy már tizenéves fiatal lánykákat szüleik elküldtek gazdag román családokhoz szolgálni, tisztaságuk, megbízhatóságuk miatt nagy becsben tartották őket. Nem véletlen, hogy nagy számban jöttek, hiszen minden bizonnyal meg is fizették, és otthoni körülményeikhez képest jobb egzisztenciát tudtak teremteni. Ezért terjedt el az a mondás a fiatal lányok között, hogy Budapest a fény városa, Bukarest pedig a pénzes város. Ennek a Székelyföld irányából Bukarest felé tartó elvándorlásnak a hagyománya a 20. század folyamán is eleven volt, sőt a kommunizmus idején is folytatódott, amikor a nagy ipari fejlesztések, a tömbházak építésében jelentős székely magyar munkaerőt foglalkoztattak. Nekem személyesen mesélte több bukaresti magyar bácsi, hogy az 1950-es években voltak olyan munkatelepek, ahol szinte kizárólag magyar ácsok és kőművesek dolgoztak. A 19. században, de még közvetlenül a második világháború után is – amikor Bukarest lakossága jóval kisebb volt – a magyarok, a zsidók, az örmények és más nemzetiségek jelenléte igencsak látható volt az utcákon. Az 1950-es években előfordult, hogy villamoson utazók között többségben voltak a magyarok, akik az utcán mulatozás után nem egyszer hangosan dalra is fakadtak. Ez a masszív jelenlét kelthette azt a benyomást, hogy Bukarest lenne a legnagyobb magyar város, de azért a statisztikák ezt az állítást soha nem támasztották alá.
A kommunizmus idején fokozatosan megváltozott Bukarest arcképe, a szinte kétmilliósra duzzasztott városban a magyarok már kevésbé voltak láthatók, de akkoriban sok értelmiségi költözött oda. Ez újabb masszív betelepedési magyar hullámot jelentett, ami 1965 után valósult meg. Az 1989-es rendszerváltás után – amikor megszűntek a zárt városok és szabadon lehetett költözni bárhova – sok magyar hazatelepült Erdélybe. Az évszázadok folyamán egyébként igencsak ingadozott a magyarok száma, hiszen sokan csak időszakosan vállaltak munkát Bukarestben, hazatértek, esetleg később visszatértek, ha ismét rászorultak anyagilag. A román főváros tehát csak a magyarok egy részének jelentett stabil lakhelyet. Ennek ellenére elmondható, hogy a bukaresti magyarok jelenléte megszakítás nélkül több évszázadra nyúlik vissza. Ez azonban valahogy nem tükröződik a kollektív köztudatban, hiszen a bukaresti magyarságnak nem volt jól kiforrott, helyi öntudattal rendelkező értelmiségi rétege. Számos magyar csúcsértelmiségi élt ugyan Bukarestben, de többnyire a kommunizmus idején, amikor egyrészt a nemzeti identitástudat ápolásának lehetőségei igencsak korlátozottak voltak, másrészt a bukaresti magyarok jelentős része kétlaki életet folytatott és folytat ma is. Ez a szokás ma is igen meggyökerezett, hiszen sokan csak hétközben jönnek dolgozni Bukarestbe, majd hétvégén hazautaznak Erdélybe, ami szintén nem segíti elő a bukaresti magyar öntudat megszilárdulását.
Jelenleg a hivatalos statisztikák szerint mintegy háromezer magyar él Bukarestben, de a valamilyen magyar identitással rendelkezőkkel együtt számuk meghaladhatja az öt-hatezret. Az asszimiláció nem kímélte ott sem a magyarokat, hiszen a kommunizmus ideje alatt a vegyes házasságok hatására sokan román iskolákba iratták a gyermekeiket, így nem egy olyan idős nagymamát ismerek, akinek a családjában ő az utolsó magyarul beszélő személy, a fiatalabb nemzedékek anyanyelve már a román. A bukaresti magyarok körében szinte mindig többségben voltak a katolikusok, mert Székelyföldről többségében katolikusok érkeztek, ez most is így van, de a református egyháznak is voltak iskolái, sőt jelenleg két református egyházközség működik, az egyik a Szőlőskerti, a másik a Calvineum. Ez utóbbi templomát érdekes módon éppen 1974-ben építették, a kommunizmus idején, egy román–magyar államközi egyezmény alapján. Dokumentumok nem támasztják alá ugyan, de a köztudatban úgy él, hogy a templom építésében nagy szerepet játszott Kádár János egyik bukaresti látogatása. Maroknyi evangélikusok és unitáriusok is élnek a fővárosban, a magyar evangélikusoknak a Badea Cârțan utcában van templomuk, az untiáriusok a német evangélikus templomban tartanak havonta egyszer istentiszteletet. A magyar katolikusok az Unirii és az Universitate tér között, a Cocor áruház mellett álló úgynevezett barátok templomában tartják magyar nyelvű szentmiséiket.
A bukaresti magyarok hosszú jelenlétét tanúsítja, hogy éppen az idén ünnepeljük a bukaresti magyar oktatás fennállásának 210. évfordulóját, hiszen 1815-ben Sükei Imre református papjelölt saját lakásán kezdte írni-olvasni tanítani a magyar gyermekeket. Négy év múlva gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt a Lutherană és a Ştirbei Vodă utcák kereszteződésénél, és felépítette az első bukaresti református templomot, melléje pedig az „iskolaházat”. Ez volt egyébként az a református templom, amit 1959-ben a Palota Terem (Sala Palatului) építésekor lebontottak, és helyette emelték fel 1974-ben a Calvineumot. A magyar oktatás folyamatosan létezett, noha 1989-ig szinte teljes mértékben elsorvasztották, hiszen – akárcsak Erdélyben – román osztályokat telepítettek a magyar iskolába. A rendszerváltás után sikerült megmenteni az iskolát, ami nem ment könnyen, hiszen súlyos konfliktusok alakultak ki az iskolába járó román diákokkal, akik rendkívül agresszíven viselkedtek. 1991-ben aztán Ady Endre néven folytathatta működését az immár kizárólag magyar tannyelvű iskola, amelyben jelenleg mintegy háromszáz gyermek tanul.
A bukaresti magyarok kulturális életéért sokat tesz Magyarország kulturális központja, a Liszt Intézet, amely számos színvonalas programot szervez. A helyiek kötődnek a Petőfi-házhoz is, amely főként a nemzeti ünnepek alkalmából gyűjti egybe a magyarokat. Ezen kívül a magyar iskola és a templomok jelentik azt a helyet, ahol a fővárosi magyarság megéli magyar nemzeti identitását, hiszen sokan hétköznapjaikat román környezetben töltik. Akárcsak minden nagyvárosi szórványközösségre, itt is a szétszórtság a jellemző, ugyanis Bukarestnek csak egyik kerületében annyi ember él, mint Kolozsváron, tehát a város hatalmas felületen terjed el. A magyarok közül viszonylag sokan laknak a III. kerületben, a magyar iskola közelében. Az elmúlt években azonban sokan kiköltöztek Bukarest szélére, de lényegében ők is fővárosi lakosoknak számítanak, hiszen mindennapjaikat Bukarestben töltik.
A bukaresti magyarság életére a dinamizmus, az ingadozás és a folyamatos változás a jellemző, hiszen Bukarest továbbra is jelentős munkaerő-felszívó hatást fejt ki gazdasági fejlettségének köszönhetően, amivel már a nagy európai fővárosok életszínvonalával vetekszik. Ez sokak számára hihetetlen, de a statisztikák is megerősítik. Személyesen is meggyőződhetnek erről azok, akik nyitott szemmel fordulnak meg Bukarest utcáin. Minden bizonnyal a főváros gyökeresen más világ, mint Erdély, továbbra is vannak árnyoldalai, de a magyarok egy részét folyamatosan vonzotta és otthont biztosított számukra. Egyeseknek csak ideiglenest, másoknak viszont az egyetlen nagybetűs otthont.
