A zárgondnokságtól mentette meg, a csőd széléről rántotta vissza a Szent Mihály-egyházközséget
Kiss Endre kanonok a gyulafehárvári papnevelő intézet lelkiigazgatója, doktori kutatása keretében a kolozsvári Szent Mihály-egyházközség hollandkölcsön-ügyét tanulmányozta, amelynek megoldása során Márton Áronnak olyan erényei kerültek előtérbe és a pápai nagykövet, a nuncius figyelmébe, amelyek 1939-es püspökké szenteléséhez vezettek. Kiss Endre 2011-től 2017-ig volt segédlelkész a kolozsvári Szent Mihály-plébánián, itt tudta tanulmányozni a hollandkölcsön-ügy összefüggéseit, s a fellelt, sorrendbe állított és értelmezett levéltári anyagból született meg doktori dolgozata.
– Mit tudtál korábban Márton Áronról, és mit tudtál meg róla a kutatásod során?
– Röviden, természetesen ismertem Tiszteletreméltó Áron püspökünk életét és annak bizonyos szakaszait, de ez a történet ráerősített és egyértelművé tette a „Non recuso laborem” püspöki jelmondat választásának hitelességét. Azért is gondolom ezt, mert a jelmondat kiválasztása előtt már élte azt: nem utasította el és nem szaladt el a munkától, a szenvedéstől. Az akkori válságos időkben és az átláthatatlan kolozsvári kölcsön ügye láttán visszautasíthatta volna a megbízást, de mégsem tette. A jelmondat mögött egyszerű, mégis hatalmas lélek áll. Titka, hogy nála a szó megegyezik a valósággal: a kimondott szó mögött nem egy más ember, élet áll, hanem hitelesség és önazonosság. A tanúságtétel alapja ez. Ezzel áldja meg Isten kezünk munkáját és minden fáradozásunkat.
– Miért és hogyan kezdted ezt a témát kutatni?
– Több oka volt ennek: Kolozsváron, a Szent Mihály-plébánián voltam segédlelkész; a Márton Áron személye iránti tiszteletem; vezetőtanárom, Marton József ny. egyetemi tanár biztatása és segítsége; az ügy homályossága, ami kíváncsivá tett; s mert Márton Áron életének, személyének jobb megismeréséhez hozzá akartam tenni valamit.
– A jelenlegi munkádban, a papnevelésben tud-e segíteni az, amire ráláttál Máron Áron révén? Miben példa egy mai papnak és neked Márton Áron?
– Hitelesség és önazonosság. Jól tudjuk már, hogy az „egyet mondunk s mást csinálunk” magatartás nem visz sehova. Jól, helyesen játszani az Úr partitúráját, elsősorban emberként, majd papként. Márton Áron egyszerű, közvetlen, hivalkodástól mentes, férfias és szilárd jellemű székely pap, természetes, túlzásoktól mentes eszményi, szép papi életével, tisztult és mély emberségével, szónoki és írói képességével örök papi példa marad. Nekem is. Életének megismertetése erőforrás és vonzó példa lehet, nemcsak a papi életre hanem a keresztény élet őszinte megélésére is.
Bevallom, hogy segítségét és közbenjárását naponta kérem. Életterem fontos részei a róla készült fényképek és festmények. Ezért közel érzem magamhoz. Elárulhatom azt is, hogy milyen ügyekben szólítom meg őt. Kérem, hogy vigyázzon egyházmegyéjére, a püspökökre, papokra, hívekre, munkatársaimra, a kispapokra, a betegekre, a kicsikre, szeretteimre. Évek óta külön kérem közbenjárását az újabb papi hivatásokért. Hiszem, hogy ebben is segít. A szentek közösségében való hitemmel és a velük való összetartozás tudatával vallom, hogy Áron püspökünk ma is ugyanúgy „dolgozik”, aggódik értünk és velünk együtt örül.
– Vágjunk bele ebbe a nagyon bonyolult, nehéz ügybe, a híres-hírhedt holland kölcsön témájába! Ki, mikor, milyen célból vette fel?
– A holland kölcsön elindulása 1926. február 24-éhez köthető, amikor az egyházközség egyháztanácsának rendes ülésén Nemes Ferenc főgondnok részéről először hangzott el a kecsegtető ajánlat. A holland hitelezők nemcsak a Szent Mihály-egyházközségnek tettek ajánlatot, hanem felkerestek minden tehetősebb erdélyi és magyarországi plébániát. A kölcsön felvétele Hirschler József apát-plébánost terhelte, de ő ebben az ügyben főgondnokára támaszkodott, akiben teljesen megbízott.
A nagy műveltségű apát-plébános, aki a grandiózus megvalósítások embere, teljesen járatlan volt gazdasági kérdésekben. Az anyagi ügyek intézését már évek óta főgondnokára bízta, aki addig is – a plébános tudtával és belegyezésével – elég sok építkezést és az egyházközségi intézmények fenntartását kölcsönpénzből intézte. Az egyházközség tanácsának azért nem volt újdonság a holland kölcsön felvétele, mert a nagy ingatlanvagyonnal rendelkező Szent Mihály-plébánia az ígéretes nagy beruházások érdekében korábban is rendszerint kölcsönökhöz folyamodott. A banki kölcsönök felvétele tehát Hirschler József plébános idején általános gyakorlat volt a Szent Mihály-egyházközség vezetősége részéről.
A képviselőtestület által engedélyezett kölcsön felvételének és rendezésének ügyét Nemes Ferenc teljesen egyedül intézhette. Látszatra belekapcsolta Hirschler József plébánost is, és a kölcsönügy rendezésével megbízott személyeket, de valójában őket is mellőzte. Személyes beszámolói azt sugallták, hogy a főgondnok a legnagyobb odaadással és becsülettel dolgozik a Szent Mihály-egyházközségért. Nemes Ferencnek sikerült beférkőznie Hirschler József plébános kegyeibe és rajta keresztül Mailáth G. Károly püspök bizalmába. A plébánosban a legkisebb gyanú sem merült fel, hogy főgondnokának nagy ígéretei puszta szemfényvesztések.
Az egyházközség főgondnoka már a holland kölcsön felvétele előtt tudatában volt annak, hogy a saját vállalkozása veszélyben forog, s ezért annak reményében szorgalmazta a holland kölcsön felvételét, hogy annak bizonyos részét saját üzletének megmentésére felhasználhatja. Ezzel a Szent Mihály-egyházközség vagyoni helyzetét is megingatta, veszélybe sodorta.
– Milyen gondok merültek fel, hogyan lett egyre nyilvánvalóbb, hogy gond, illetve baj van a kölcsön körül?
– A zavaros ügykezelés nemcsak az érintett szakemberekben, hanem Mailáth G. Károly püspökben is gyanút keltett. A főpásztor nem egyszer aggodalommal megírt levelei bizonyítják, hogy számára sem volt minden egyértelmű és átlátszó. A kölcsönnel kapcsolatos iratok Hirschler József plébános felterjesztése nélkül kerültek Mailáth püspök kezébe. Hirschler József plébános meg volt győződve, hogy a kölcsönügy rendezése a legnagyobb rendben halad. Leveleiben többször nyugtatta püspökét, hogy a kölcsönügyet szakemberek vették kézbe, bankok útján fog lezajlani, ezért a plébániának semmi kára nem származhat belőle.
Az 1926-ban megkötött szerződés ellenére a holland kölcsön ügye csak 1927 áprilisában került az egyházközség vezető testülete elé. A 600 ezer holland forint összegű kölcsönt a National Spaar et Emissie Bank Nijmegen holland pénzintézet április 27-én utalta át dollár, svájci frank és fontsterling valutában. Az átutalás fő feltétele a Szent Mihály-egyházközség ingatlanainak jelzálogosítása volt hiteles telekkönyvi kivonatokkal. A megegyezés szerint a tőketörlesztés 1930. április 1-jén vette kezdetét és 1947. április 1-jén járt volna le. A kölcsön folyósítása olyan árfolyamon történt, ami eleve veszteséget jelentett. Az átutaláskor a 600 ezer holland forint összegből az egyházközség, jobban mondva Nemes Ferenc kezébe csak 495 827,2 holland forint jutott. Az egyházközség képviselőtestületének többsége tudomásul vette a kölcsönt, a jelzálogosítást, és úgy döntött, hogy az adósságok kiegyenlítése után a megmaradó összeget kamatoztatja. Az volt az elgondolás, hogy ezzel az évi költségvetésben mutatkozó hiányokat pótolni tudják. A képviselőtestület nem minden tagja értett egyet. Kevesen, de mégis voltak, akik óvatosságra intették a testületet, amit a többség nem vett tudomásul, vakon ugrottak bele a kölcsönbe.
Hirschler József plébános és Nemes Ferenc főgondnok, valamint a képviselőtestület által jóváhagyott holland kölcsön helyzetéről sokáig nem tájékoztatták a gyulafehérvári hatóságot. Nemes Ferenc addig ügyködött, hogy a holland hitelezőkkel a szerződést a püspök aláírása nélkül kötötte meg. Mailáth püspök utólag írta alá azt a jótállási papírt, amely igazolta, hogy a Szent Mihály-egyházközségnek van elegendő zálogba leköthető ingatlanja. A végleges szerződést Mailáth püspöknek már nem kellett aláírnia, mert a hitelezők az előző jóváhagyással és aláírással megelégedtek. Nemes Ferenc főgondnok a holland kölcsönnel megbízott elnökséget is az orránál fogva vezette. 1927. május 22-én a közgyűlés előtt bejelentette a nagy terveket és a megvalósításokat: a meglévő kölcsönök rendezését, valamint a megmaradt összeg építkezésre, illetve banki befektetésre való felhasználását. A nagy megvalósítások azonban elmaradtak, az adósságok viszont tovább növekedtek.
– Mikor fordult aggályosra az ügy, és milyen következményeket okozott?
– Az egyházközség képviselőtestülete részéről a holland kölcsön ügyével felhatalmazott bizottság előtt Hirschler József plébános 1928. február 22-ei gyűlésén jelentette be a súlyos hibákat, amelyek a kölcsön körül történtek. Kiderült, hogy Nemes Ferenc főgondnok az egyházközség adósságaiból rendezett néhány költségvetési tételt, viszont a megmaradt összeget saját céljaira használta fel: a csőd szélén álló Gergely Ferenc utóda drogériáját próbálta megmenteni és saját adósságait kifizetni. A választmányi jegyző (Szilágyi Márton) bevallása szerint a főgondnok a jegyzőkönyvet is meghamisította. A csőd szélén álló Kolozsvári Kereskedelmi Bankba hatalmas összegeket fektetett be. Mindezt a plébános aláírásával oldotta meg, aki sokszor azt sem tudta, hogy mit ír alá, legtöbbször üres papírokat íratott vele alá a főgondnok, vagy a tételek megnevezésénél fedőneveket használt. Nemes Ferenc a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbankból a plébános nevére kölcsönöket vett fel a saját maga számára.
A sikkasztásokkal telített ügy leleplezése után az egyházközség vezetősége átmeneti megoldásokat és megszorításokat igyekezett alkalmazni: újra átírták a költségvetést; ahhoz, hogy az egyházközség anyagi forrásokhoz jusson, a tisztviselőket, az alkalmazottakat és tanítókat ötszázalékos egyházi járulék fizetésére kötelezték. Hirschler József plébános pedig a sétatéri új villák jövedelmét ajánlotta fel az egyházközségnek.
A felvett 600 ezer holland forint kölcsönből az átutalási és kezelési költségek miatt 540 ezer holland forint maradt, ami lejre átszámítva 34 112 252 lejt tett ki. A kölcsönből részben egyházi intézmények adósságát (pl. Marianum, egyházközség) törlesztették, házat és nyomdát vásároltak, egyházi alkalmazottaknak kölcsönöztek (pl. Hirschler Józsefnek) és bankoktól részvényeket vásároltak. Egy nagyobb összeget a főgondnok saját üzleti céljaira különített el. Hirschler József a Nemes Ferenc által elkülönített összeget magára vállalta és erre a célra felajánlott évi 1,2 millió lej fizetséget mindaddig, amíg a kölcsönből származó hiányt rendbe nem hozzák.
A másik oktalan befektetés a Providentia nyomda részére történt. A szakértelem nélküli vezetés a Providentia intézetnél is bukást idézett elő, a nyomda is kölcsönfelvételre kényszerült. A legszomorúbb tény, hogy az egyházközség is szembesült a holland kölcsön kamatjainak rendezésével, akkor, amikor ehhez nem volt anyagi fedezete. A kölcsön lebonyolításával felhatalmazott bizottság, akik ez ügyben különben csak egyszer üléseztek, sajnálkozva vették tudomásul Nemes Ferenc főgondnok ügyködéseit. A főgondnok – mellét verve – 1928 márciusában lemondott tisztségéről. Az anyagilag a szakadék szélére került egyházközség képviselőtestülete némán tudomásul vette a főgondnok ilyenszerű lelépését. Az egyházközség szerencsétlen anyagi helyzetbe került, ezért újabb banki kölcsönök felvételére kényszerült. A Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbanktól, valamint a Transsylvania Banktól felvett kölcsönre azért volt szükség, mert ha az egyházközség nem törlesztette volna pontosan a holland kölcsön kamatait, a Holland Bank perbe fogta volna az egyházközséget és a teljes összeomlás elkerülhetetlen lett volna.
Héjja Kálmán kiküldött püspöki biztos több napon át vizsgálta a Szent Mihály-egyházközség költségvetését, gazdasági ténykedéseit és magát a holland kölcsön ügyét is, valamint kihallgatta Nemes Ferenc főgondnokot.
A püspöki biztos vizsgálódásai folytán a gyulafehérvári hatóság számára is világossá vált, hogy a Szent Mihály-plébánia anyagi veszteségeit Nemes Ferenc sikkasztása okozta, aki gazdasági szakemberként tudta, hogy az eltulajdonított összegeket soha nem tudja kifizetni. A „jóhiszemű” Hirschler József plébános annyiban okolható a történtekért, hogy a szükséges plébánosi felügyeletet nem tartotta fontosnak. A holland kölcsön lebonyolítására felhatalmazott bizottság és maga az egyházközség választmánya is felelős a történtekért, mert a megfelelő felügyeletet elodázták. Mindezen körülmények segítették Nemes Ferenc főgondnokot, hogy saját feje szerint cselekedjen és az egyházközséget súlyosan megkárosítsa.
Nemes Ferenc főgondnok lemondása után Jelen Gyula vette át a főgondnoki tisztséget és az ezzel járó teendőket. Elképzelései, amelyek alapján vezetni kívánta az egyházközséget, jó irányt mutattak. Nem látta helyesnek, hogy az egyházközség terhét kevesen hordozzák, ezért létrehívta a szakemberekből álló gazdasági bizottságot. Viszont hamar rá kellett jönnie, hogy a holland kölcsönt csakis újabb kölcsönök felvételével képesek törleszteni.
Az Egyházmegyei Tanács Igazgatótanácsa, különösen Gyárfás Elemér világi elnök, szenátor a gyulafehérvári főhatóság külön kérésére segítő jobbot nyújtott az egyházközség vezetőinek. A kölcsön rendezése ezentúl két szálon futott: egyházmegyei hatóság – Gyárfás és egyházközség – Hirschler. Gyárfás Elemér jó szándékú ügyintézése folyamatosan akadályokba ütközött. A kolozsvári egyháztanács vezetői részéről tapasztalt bizalmatlanság, valamint Hirschler József külön akciói nehezítették az általa elkezdett kölcsönügy rendezését.
Elkerülhetetlen volt, hogy a külügyminisztérium és a román állami vezetőség fel ne figyeljen a túl sokáig húzódó ügyre. A Vatikán, a Szentszék a bukaresti nunciatúrán keresztül mielőbbi megoldást sürgetett. A gyulafehérvári főhatóság pedig túl sokáig hagyta az ügy belterjes rendezését. Már a püspöki biztos ellenőrzése után határozottabban kellett volna lépnie Hirschler József adminisztrátorsága ellen.
A Szent Mihály-plébánia anyagi helyzetét csak tovább nehezítette az illetékegyenérték-adó felhalmozódása, amely az állam részéről zárgondnok kiküldését vonta maga után, több éven keresztül megnyomorítva az egyházközség helyzetét. A zárgondnokok az egyházközség jövedelméből vajmi keveset fordítottak adótörlesztésre, sőt saját zsebüket is igyekeztek minél hamarabb megtölteni.
Gyárfás Elemért nem hagyta nyugodni az egyházközség siralmas helyzete. Ez ügyben is folyamatos levelezést folytatott Gajdátsy Béla irodaigazgatóval és Zomora Dániel püspökhelyettessel. Végül az a véleménye kristályosodott ki, hogy csak Hirschler József plébános félreállításával lehetne megakadályozni a helyzet további romlását.
– Miért és hogyan kapott Márton Áron szerepet az ügyben?
– A Gyárfás Elemér által áttanulmányozott 1933. évi zárszámadás és az 1934. évi költségvetés, valamint a jegyzőkönyvek megdöbbentő képet tártak fel. Mindezekről jelentést készített az egyházmegyei hatóság részére. Az apát-plébános ezért is, de általában Gyárfás Elemér státusi világi elnökben ellenséget látott. Gyárfás Elemér szenátor közbelépése után világos lett a főhatóság számára, hogy a kölcsönügy megoldásának pénzügyleti lebonyolítására az egyházközség jelenlegi vezetősége teljesen alkalmatlan.
Az Egyházmegyei Tanács Igazgatótanácsa – egyetlen megoldásként – azt javasolta a püspöki főhatóságnak, hogy az anyagi ügyek teljes rendezését bízza egy egyházi személyre administrator oeconomusi jogkörrel. Előterjesztésük szerint az egyházközség pénzügyi és gazdasági ügyeinek rendezése az Egyházmegyei Tanács Igazgatótanácsának hatáskörébe, ellenőrzése alá kerülnének. Erre a feladatra Boga Alajos státusi iskolai referenst látták a legalkalmasabbnak. A kivitelezést viszont akadályozta Hirschler József plébános hozzáállása.
Hirschler plébános utolsó megoldási kísérlete a kölcsönügy rendezésében a Direktórium felállítása volt. A terv szerint a Direktórium a plébánia anyagi ügyeiben köteles rendet teremteni, viszont a zárgondnokok (Romulus Fersigan, Gheorghe Dubleşiu, Virgil Nistor) nyomasztó igájától nem tudták az egyházközséget megszabadítani. Ugyanakkor az egyházközség vezető körén belül keletkezett belső érdekellentétek, László Endre bankigazgató és Jelen Gyula főgondnok között kialakult feszültség nem segítették az ügy megoldásának menetét. Sőt a gyorsan feltörő Péterffy Jenő ügyvéd (László Endre veje) is arra törekedett, hogy ,,megtisztítsa” a Direktóriumot a nekik nem megfelelő tagoktól, és Hirschler József plébánost támogassa, valójában tévedésében erősítette.
A gyulafehérvári főhatóság tárgyalási szinten lépéseket tett a kolozsvári egyházközség anyagi és lelkipásztori ügyének megoldása érdekében. Miután Boga Alajos nem vállalta, kereste azt az alkalmas papot, aki ebben a bonyolult helyzetben megtalálná a kivezető utat. Három papot kérdeztek meg: Botár Gáspárt, aki Hirschler József barátja volt, Veress Ernőt és Márton Áront. Az isteni gondviselés úgy intézte, hogy Márton Áronra esett a választás, aki révén alkalmas vezető került a Szent Mihály-plébánia élére.
A Direktórium 1936. március 17-én megtartott utolsó ülésén kérte a gyulafehérvári főhatóságot, hogy az 1935. november 18-i lemondását fogadja el, mert az egyházközség életében bekövetkező eseményekért továbbra a felelősséget nem vállalhatja. A jegyzőkönyvet író Péterffy Jenő megjegyezte, hogy cselszövések, vádaskodások és alaptalan hírek nehezítik meg a Direktórium munkáját. Valójában nem történt más, mint, hogy a Direktórium elmenekült az egyházközség süllyedő hajójáról. ,,Áldozatos munkájukért” önmagukat dicsérve úgy távoztak, hogy minden felelősséget elhárítottak magukról, ugyanakkor fenntartották azt a jogot, hogy az ügyekbe távolról továbbra is beleszólhassanak, másokat vádoljanak, sőt az új helyettes plébános munkáját támadásaikkal keseríthessék.
Márton Áron 1936. március 23-án vette át a kolozsvári Szent Mihály-egyházközség vezetését mint vicarius oeconomus. Ezzel magára vállalta a felelősségteljes ügy rendezését. A főhatóság megbízása alapján rövid idő alatt a csőd széléről kellett visszarántania az egyházközséget és még rendeznie a nyugalomba vonult Hirschler József ügyeit is.
– Melyek voltak Márton Áron intézkedései? Mi mindennel kellett foglalkoznia az ügy rendezése érdekében?
– Márton Áron emberfeletti erővel látott munkához, és nagy lelkesedéssel fogott hozzá a Szent Mihály-egyházközség anyagi ügyeinek rendezéséhez. Rendkívül nehéz és bonyolult feladatának teljesítése közben nem hiányoztak a folyamatosan jelentkező akadályok. Nagy számban jelentkeztek a követelőzők, akik a múltban végzett valamilyen szolgálatukért utólag jutalékot követeltek. A volt direktórium tagjai ügyészi fogásokkal akadályozták Márton Áron munkáját, miközben rendeznie kellett a holland kölcsön kamatjainak és egyéb adósságoknak (a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbanknál és a Transsylvania Banknál) a fizetését. Akik eddig a Szent Mihály-egyházköszségben jó anyagi forrást láttak, nem szívesen engedték el a ,,kincsesládát”. Márton Áronnak nagy küzdelem árán sikerült a méltatlan egyéneket lefejtenie az egyházközségről. Számára a legtöbb kellemetlenséget a folyamatosan vádoló Péterffy Jenő ügyvéd okozta. A hollandkölcsön-ügy rendezésének történetében ő az a szereplő, aki árnyékként végigkísérte Márton Áron egész kolozsvári munkásságát. Folyamatosan provokáló levelekkel bolygatta, mivel őt teljesen kikapcsolta az ügyek rendezéséből, és így komoly ügyvédi járuléktól esett el. Vádleveleket intézett a gyulafehérvári hatósághoz, követelte a bűnösök pellengérre állítását és megbüntetését a múltban elkövetett hibákért. Azon ügyködött, hogy Márton Áront lejárassa és plébánossá választását meggátolja. Hirschler idején végzett ügyvédi munkájáért busás összeget számított fel és követelt. Legvégül pedig Márton Áront feljelentette Alexandru Cisar bukaresti érseknél.
Az egyházközség legnagyobb terhét, a holland kölcsön kérdését Márton Áron úgy oldotta meg, hogy lassan kikapcsolt mindenkit az ügy folyamatából. Elég rövid idő alatt sikerült rendet teremtenie és eltávolítani azokat az alkalmatlankodó személyeket, akik az áldatlan helyzetet előidézték. Márton Áron helyettes plébánost ebben az idegőrlő munkában a gyulafehérvári központ, a Státus szakemberei, valamint az egyháztanács nagyobb százaléka támogatta. Vorbuchner Adolf segédpüspök, aki jól ismerte Márton Áront még nagyszebeni szolgálatuk idejéből, mindenben mellette állt és bátorította, az egyházközségben tett látogatásai alkalmával örömmel állapította meg, hogy Kolozsváron a lelki és anyagi ügyek egyaránt jó úton haladnak. Védőfalként segítette munkáját az Egyházmegyei Tanács Igazgatótanácsa, Gyárfás Elemér világi elnök, szenátor, aki szakképzettségével és parlamenti kapcsolataival hasznos segítőtársnak bizonyult. Márton Áron munkáját nagy odafigyeléssel követte és segítette a gyulafehérvári püspöki hatóság (Zomora Dániel püspökhelyettes, Gajdátsy Béla irodaigazgató). Jelen Gyula, az egyházközség főgondnoka is a legnagyobb jó szándékkal segítette Márton Áront a plébánia átvétele után.
– Miben sikerült bizonyítania Márton Áronnak? Mitől volt rendkívüli, nagyon ügyes minden eljárása?
– Külön érdekességnek számít Márton Áron azon ténykedése, ahogy a hollandkölcsön-ügy rendezéséből, saját felelősségére, lassan mindenkit kikapcsolt és Schilling Dezső ügyvéd háttértárgyalásaival kedvező fizetési feltételeket eszközöltek ki a holland kölcsönzőktől. Később, amikor az ügy nagyobb diszkréciót kívánt, még Schilling ügyvédet is kikapcsolta, és – Vorbuchner Adolf püspök tudtával és beleegyezésével – minden felelősséget magára vállalt, egyedül intézte a legkényesebb ügyeket – Tusa Gábor ügyvéd háttérsegítségével.
Az idegfeszítő anyagi gondok és jogtalan támadások mellett nem hanyagolta el a szorosabb értelemben vett lelkipásztori munkáját sem. Igazából ez adott neki lelkierőt a kellemetlen és piszkos anyagi ügyek rendezésében. Az ún. réteg-pasztorációs tevékenységében minden korosztályhoz elért, és hiteles papi magatartásával sikerült hallgatói körében a krisztusi lelkületet elültetni.
Később Márton Áron már mint püspök, 1939-et követően a Szentszék engedélyével továbbra is a kolozsvári egyházközség anyagi intézője maradt. Figyelemmel kísérte és felügyelte a helyes mederbe terelt holland kölcsön tartozásainak rendezését. Az egyházközség vezetőségétől szigorúan megkövetelte, hogy a legnagyobb pontossággal törlesszék az adósságot. A közel két évtizedig tartó, rendkívül terhes kölcsönügy 1945 decemberében zárult le teljesen.
– Mint pap, mint a Szent Mihály-plébánia volt segédlelkésze, hogy látod: mennyire volt kiemelkedő, ahogy Márton Áron helytállt? Milyen adottságok segítették a megoldásban?
– Ha az ügy történetében koordinátarendszert állítanánk fel, akkor ebben mélypontként az 1936. év tavaszát jelölhetnénk meg: ekkor vonult végül nyugdíjba Hirschler József plébános és ekkor kapta Márton Áron a helyettes plébánosi megbízást. Vagyis mondhatjuk, hogy az egész ügybe Márton Áron a legnehezebb, legmélyebb ponton lépett be.
A megoldásban minden bizonnyal higgadtsága, tárgyalókészsége, tisztánlátása és „tiszta keze” segítette. Kolozsvár népe előtt olyan nagy tekintélyre tett szert, hogy hitelességét senki sem vonta kétségbe. Az ellene dolgozók is igazából neki segítettek. Csak egy példa, miután megszabadította a plébániát a zárgondnokságtól, 1937-től nagyobb léptekben tudta a holland kölcsönt rendezni. Ún. ellenfelei minden követ megmozgattak, hogy Márton Áron intézkedéseit megakadályozzák. Így történhetett meg, hogy miután Péterffy Jenő ügyvédnek a gyulafehérvári segédpüspök, Vorbuchner Adolf nem adott igazat, az Bukarestben Alexandru Cisar érsekhez, és közvetítésével Andrea Cassulo apostoli nunciushoz fordult. Ekkor, 1938 tavaszán kényszerült Vorbuchner Adolf segédpüspök arra, hogy a nunciusnak feltárja a kolozsvári ügyet és egyben ismertette Márton Áron lelkipásztori munkáját. Utólag a Márton Áron elleni rosszindulatú akció gondviselésszerű, mert a nuncius a leghitelesebb személytől kapott elfogulatlan információt arról a papról, aki az egyházmegye későbbi püspöke lett.
Az isteni gondviselés úgy intézte, hogy a Szent Mihály-egyházközségnek oly sok anyagi és erkölcsi kárt okozó holland kölcsön és annak rendezése végül is a gyulafehérvári egyházmegye számára haszonnal járt, mert egyértelművé tette a hivatalos egyházi körökben is – egészen a Vatikánig – Márton Áron képességeit.
