Bodor Ádám a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszmeghívottja

Bodor Ádám a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszmeghívottja
Bejelentették az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét időpontját: a 11. kiadásához érkező esemény június 9. és 12. között várja az érdeklődőket központi helyszínére, a Bánffy-palotába, valamint a Vallásszabadság Házába és a Bulgakov Irodalmi Kávéházba – olvasható a szervezők közleményében. Az esemény díszvendége a kolozsvári születésű író, Bodor Ádám.

Mint írják, az elmúlt évhez hasonlóan a rendezvényt idén is közösen szervezi meg az Iskola Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Romániai Magyar Könyves Céh.

„A szervezők az elmúlt évek szellemében idén is azt tűzték ki célul, hogy az irodalom iránt érdeklődő kolozsvári közönség közvetlenül találkozhasson azokkal az írókkal és költőkkel, akik jelenleg meghatározó szerepet töltenek be a Kárpát-medencei magyar irodalomban” – írják, kiemelve: a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten adják át a kitüntetetteknek az RMDSZ által létrehozott Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat. Ahogy azt már a magyar kultúra napján nyilvánosságra hozták, idén irodalom kategóriában Balázs Imre József költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész, képzőművészet kategóriában Jánosi Andrea grafikus, illusztrátor, előadóművészet kategóriában pedig Kató Emőke színművész kapja az elismerést.

Az idei Könyvhét díszvendége a Kossuth-díjas Bodor Ádám prózaíró, aki 1936-ban született Kolozsváron, nevéhez pedig olyan alkotások fűződnek, mint a Sinistra körzet, Az érsek látogatása, vagy a Verhovina madarai. Életművével nem csupán az irodalom területén hozott létre maradandó értéket, hisz novellái és regényei olyan filmrendezőket ihlettek meg, mint Gothár Péter, Fábri Zoltán, vagy Bacsó Péter, ezzel Bodor Ádám a magyar filmtörténetben is jelentős szerepet játszik – fogalmaznak a szervezők.

A közleményben a teljesség igénye nélkül néhány további meghívottat is bejelentettek: Ugron Zsolna, Bartis Attila, Egyed Emese és Király László. Mint írják, az idei Könyvhéten Tamási Áron születésének 125. évfordulójára is megemlékeznek a meghirdetett Tamási-évhez kapcsolódva.

A meghívottak névsorát az elkövetkező időszakban folyamatosan közlik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét közösségi médiafelületein, a könyvkiadók és kereskedők jelentkezése pedig április 10-ig zajlik.

(Borítóképet készítette: Valuska Gábor) 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Váratlan, ám korántsem véletlen, hogy a nyugati életvitel és értékrend felé tájolás éppen keletről érkező impulzusra történt – véli Lucian Boia történész, akinek immár a nyolcadik kötetét publikálta a Koinónia Kiadó. A románok és Európa című kötet ihletett fordítója Vallasek Júlia, aki másodízben magyarítja a mítoszokat és berögzöttségeket rendre megkérdőjelező történészprofesszort – vele szerveztek beszélgetést a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten.
KultSzínTér