A bábszínházi világnap eddig mindig az örömöt jelentette. Az elmúlt időszakban azonban mi, a kulturális szférában dolgozók rideg következtetéssel szembesültünk: a mi szakmánk, munkánk nem létfontosságú. A kultúra nem étel, nem víz, nem fűtés, csupán kellemes időtöltés. Valóban, a kultúra nem egy szendvics, nem egy pohár víz, nem egy adag tűzifa. A kultúra egészen más dimenziót ad az életünkhöz, a mindennapjainkhoz. A kultúra egyszerre origó és iránytű, vagyis évezredes alapérték.
Mi, bábszínházi alkotók egy több évezredes műfaj örökségére építünk. Tiszteletteli hagyományőrzéssel és merész kísérletezéssel, folyamatos fejlesztéssel tartjuk életben a bábot, ami a színházi műfajok között különleges helyet elfoglalva, térben és időben is összeköti az emberiséget. Idén különösen szükségesnek érzem, hogy tudatosítsam mindannyiunkban: a mi választott vagy ránk talált hivatásunk emberekre tett hatása még mindig mágikus, felejthetetlen és kétségbevonhatatlan. A báb képességei megkérdőjelezhetetlenek. De mi pontosan tudjuk, hogy a báb magától nem mozog, nem hat. A báb egyedül nem kel életre. Minden báb mögött ott vagyunk mi, alkotók.
Lassan mindenki megtapasztalja a koronavírus okozta létbizonytalanságot. Választott vagy ránk talált hivatásunk most nehezen tart meg minket. Az is eljöhet, hogy más vizekre kell eveznünk, hogy a felfűtött otthonainkban legyen étel és ital. A vissza nem hozható hónapok vagy akár évek, a semmibe szállt lehetőségek rémisztőek, mert ezzel egyetemes kulturális alapjaink is megrendülnek.
Ezért fontos, hogy most is bízzunk a bábban, mert az, ami ilyen fundamentumot alakított ki évezredek alatt, nem tűnik el egykönnyen! A bábszínház ősisége szilárd hagyaték. A bábszínház országhatárokat és életkorokat átívelő képessége megtartó erő. A bábszínház kísérletezésre, fejlődésre való képessége túlélésre determinálja a műfajt. Ezt azért is tudatosítsuk magunkban, hogy amikor újra alkothatunk, játszhatunk majd – mert újra játszhatunk majd! –, értékeljük a lehetőséget.
Becsüljük meg a próbák és az előadások minden percét profizmussal. Ne engedjünk a körülöttünk rohanó világ utolérhetetlen tempójának. Nekünk nem a világ tempójával kell felvenni a versenyt, hanem a saját szakmánk evolúciós folyamatához kell hozzájárulnunk. Csak azok az előadások kísérik el nézőinket évtizedeken át, amelyek vizuálisan elkápráztatnak, amelyek szellemileg megtornásztatnak és lelkileg megérintenek.
Nem szabad elhinnünk, vagy – ami még rosszabb – elhitetnünk magunkkal, hogy a mi szakmánk csak egy munka. A bábszínházaink nem csak munkahelyek. A próbák nem egyszerűen munkaórák, a kollégák nem csupán kollégák, a nézők pedig nem átlagos jegyvásárlók, akik igénybe vesznek egy hétköznapi vagy hétvégi szolgáltatást. A színházi élmény és a báb műfaja mindezeknek más távlatot ad.
A kulturális szférában dolgozni felelősség, ami minden helyzetben tudatos és profi hozzáállást kíván.
Hiszem, hogy képesek vagyunk erre, ezért hát a báb ünnepén készüljünk a legjobbakra!
Markó-Valentyik Anna
(Fotó: Köő Adrienn)
