Kosárlabda Férfi Nemzeti Liga
Az elődöntő utolsó mérkőzését a csapatok érthető módon idegesen kezdték, az első pontokra szinte két percig kellett várni. Akkor Filip Adamovic törte meg a jeget, ráadásul egy triplával, amihez Kyndall Dykes hamarosan hozzátett még kétszer két pontot, így a házigazdák szempontjából a találkozó megnyugtató 7:0-s sorozattal indult. A folytatásban viszont – Mandache triplájával – beindult a nagyváradi gépezet is, amely aztán 11:3-ról 15:15-re alakította az eredményt, így a kiegyensúlyozottű váló első negyed végén csupán egy pont (18:17) volt a kolozsváriak előnye.
A második 10 percet a vendégek kezdték jobban, vagyis egy 8:2-es sorozattal, amivel átvették a vezetést (20:25). Ekkor viszont Adamovic vette kézbe az irányítást, kétpontosával – amihez egy értékesített büntetődobás is járt Nicoară szabálytalankodása miatt – elkezdődött a felzárkózás. A negyed közepén ismét kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, majd a hajrában „megtáltosodott” Mihai Silvăşan legénysége, és 34:33-ról 44:34-re meglépett – utólag mondhatni, ezzel nyerte meg a találkozót.
Az egyébként címvédő nagyváradiak ugyanis ezt a hátrányt képtelenek voltak ledolgozni a második félidőben, bár azért voltak még „forró” pillanatok. Így miután a 3. negyedben már 14 ponttal is vezetett az U-BT (51:37) és az utolsó negyednek is 9 pontos előnnyel vágott neki (64:55) – közben agresszív védekezése miatt elvesztette a kipontozódott Pustozonovot –, a vendégek egy utolsó erőfeszítéssel 66:64-re felzárkóztak. Ekkor még több mint 7 perc volt hátra a találkozóból, így parázs végjáték ígérkezett – csakhogy elfogyott a puskaporuk, és a remek napot kifogó Kuti Nándor, továbbá Adamovic triplájával továbbá Dykes kétpontosával egy perc alatt visszaállt a tízpontos különbség (74:64). Fél perccel a vége előtt még utoljára felcsillant a remény a Nagyvárad előtt – Zeno távoli dobásával 79:76-ra feljöttek –, de az ilyenkor szokásos taktikai csatát az U-BT nyerte, amely ezzel a bajnoki címért küzdhet. Ellenfele a döntőbeli helyét már korábban bebiztosító Bukaresti Steaua lesz (amely az elődöntőben 3–1-re múlta felül Nagyszebent).
„Miután az első két mérkőzést megnyertük, tudtam, hogy a váradiak nem fogják feladni, hiszen címvédőként nekik is van büszkeségük. Nagyváradon nem tudtunk a szükséges intenzitással játszani, de most egészen másképp álltunk ehhez a találkozóhoz, és bebizonyítottuk, hogy igazi csapat vagyunk. Azt mondtam a fiúknak a mérkőzés után, hogy még nem értünk el semmit, nem elégszünk meg ennyivel. Nem akarjuk megismételni a nagyvárad elleni hibákat a döntőben, ahol csak a győzelem az elfogadható számunkra ” – mondta Mihai Silvăşan edző, aki kiemelte Vlad Moldoveanu játékát is: mint mondta, ugyan a statisztikák ezt nem mutatják, de nagyon intelligens játékos, aki a csapat játékát igen pozitívan befolyásolja.
Az idénybeli legjobb teljesítményét nyújtó Kuti Nándor (képünkön) a szurkolók által keltett fantasztikus hangulatot és az edzők munkáját emelte ki, egyben a győzelmet Rasicnak dedikálta, aki a párharc negyedik mérkőzésében Achilles-ínszakadást szenvedett, így számára az idény véget ért.
Az U ötödik bajnoki címéért küzdhet; legutóbb 2011-ben nyerte meg a bajnokságot. Az alapszakasz nyerteseként a döntő első két – majd szükség esetén az utolsó – mérkőzésén az U-BT lesz a házigazda; az első játéknapok május 18. és 20.
Végeredmény: Kolozsvári U-BT–Nagyváradi ESK 84:78 (18:17, 26:17, 20:21, 20:23). A kolozsvári pontszerzők: Dykes 21, Barro 20, Adamovic 16, Kuti 12, kariniauskas 10, Moldoveanu 3, Jucan 2. A vendégek legjobbja a 17 pontig jutó Sean Barnette volt.