Pro Infrastructura Egyesület: „természetellenes” átjáró épülne a Törökvágásnál

A többnyire mérnökökből álló csoport a Facebook közösségi portálon közzétett nyilvános állásfoglalásában ugyanakkor úgy vélekedik, a kolozsvári döntéshozók és a Román Vasúti Társaság (CFR) illetékesei közötti sorozatos egyeztetések kudarcának a következménye az lesz, hogy „természetellenes” átjáró épül a Törökvágásnál található vasúti átkelőnél, amely veszélybe sodorja mind a gépkocsivezetők, mind pedig a gyalogosok biztonságát és testi épségét.
A Pro Infrastructura civil szervezet szakemberei rendszerint csupán akkor foglalnak nyilvánosan állást az infrastrukturális befektetésekkel kapcsolatos ügyekben, amikor a szokásosnál nagyobb a baj. A többnyire hozzáértő mérnökökből álló csoport a Facebook közösségi portálon szokta közzétenni figyelmeztetéseit – ezek elsősorban az állami projektekben résztvevő magánvállalatok vezetőitől, vagy az alkalmazottaitól származó információkon alapszanak.

A napokban a Pro Infrastructura Egyesület a Kolozsvár-Biharpüspöki vasútvonallal kapcsolatban foglalt állást. A szakemberek szerint a négy szakasz közül az első kettő – a Kolozsvár-Egeres és Egeres-Kissebes –, amelyek a Kolozsvár–Biharpüspöki vasútvonal felújítás alatt álló részei, az egyetlenek, amelyeknek esélyük van arra, hogy 2026 augusztusában működőképes projektté váljanak, és így megmentsenek valamennyit az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében kiosztott európai pénzekből. „Nem lesznek azonban teljesen befejezve.
A korszerűsítés fő célja, azaz az villamosítás, 2026-ra nem készül el” – szögezik le a Pro Infrastructura szakemberei. Álláspontjuk szerint ahhoz, hogy hozzájussunk a pénzhez, bizonyítanunk kell az Európai Bizottság felé, hogy 2026 augusztusában a vonal működőképes.

Ezt megtehetjük, vélekednek, ha dízelvonatokat közlekedtetünk, amelyeknek nincs szükségük villanyáramra. „Ám ez esetben is elektronikus központosításra van szükségük a pálya berendezéseinek, jelzőberendezéseinek és sorompóinak vezérléséhez. Nem világos azonban, hogy ez addigra készen lesz-e” – írják.
A kolozsvári vasútállomás munkálatai lemaradtak
Megjegyzik: más vasúti szakaszok ellenőrzésének tapasztalataiból tudják, hogy a központi irányítás tesztjei hónapokig tartanak, és szükség van a sínpárok, minden váltó és sorompó telepítésére.
Ehhez még hozzáadódnak a műszaki részletek, például a tengelyszámlálók és a kissebesi állomásnál lévő közúti forgalmi akadály, pontosabban a vasúti síneken történő átkelés.

Ebben az esetben a Pro Infrastructura következtetése: lehet, hogy valamilyen formában a talajszinten található vasúti átjáróknál beindítják a forgalmat, megnövekedett balesetveszéllyel…
Tudatják: mindkét szakaszt a RailWorks elnevezésű konzorcium tervezi és kivitelezi, amely tulajdonképpen az Alstom és az Arcada cégekből áll. A Kolozsvár–Egeres szakasz 40 százalékban elkészült, azonban a CFR által jelentett munkálatok előrehaladási aránya júliushoz képest augusztusban mindössze 2 százalékpont volt.
A drónfelvételeken körülbelül 12 helyen látható minimális munkatevékenység. A kolozsvári vasútállomás az egyik leginkább késésben lévő helyszín – vonták le a következtetést.
Fókuszban a törökvágási vasúti átkelő
A szakemberek a kolozsvári Törökvágásnál található vasúti átkelő kapcsán a legelégedetlenebbek. Szerintük Kolozsvár szégyencímét az infrastruktúrában – nem meglepő módon – a még el sem kezdett törökvágási felüljáró kapja.
Itt a Román Vasutak és a kolozsvári polgármesteri hivatal ügyetlenkedései egy olyan természetellenes felüljárót eredményeznek majd, amely a vasút fölött vezet, de nem szünteti meg az alatta lévő talajszinti átjárót.

„Ez a megoldás valósággal siralmas a polgárok biztonságát, a városrendezési integrációt és a funkcionalitást tekintve” – vélekednek.
Csak egy százalékot haladt a munka
Közlik azt is, hogy az Egeres–Kissebes szakasz meghaladta az 50 százalékos elkészültséget, ez a legelőrehaladottabb rész, de júliushoz képest augusztusban itt csupán 1 százalékpontos volt a haladás. A vasútvonal átszeli a Kiskapus-dombságot egy kanyargós szakaszon, eléri a legmagasabb pontját, körülbelül 550 méteren a Sztána-alagút térségében, majd leereszkedik Bánffyhunyad irányába. A munkálatok itt is gyengék, mindössze 7 helyszínen zajlik érdemi tevékenység.
Vélekedésük szerint a munkálatok teljes befejezése után, amire majd valamikor 2028–2030 körül kerülne sor szerintük, a Kolozsvár–Biharpüspöki vasútvonal kiváló mobilitást biztosít majd Kolozsvár és Nagyvárad metropoliszövezetei között. „Becsléseink szerint az InterRegio vonatok menetideje 2 óra lesz, mindössze egy megállóval, magas szintű kényelemmel – feltéve, hogy megfelelő gördülőállomány áll rendelkezésre” – állítják.
Szerintük ez a szakasz alternatív összeköttetést nyújt majd Közép-Európával és a balti államokkal az áruszállítás számára, a villamosításnak köszönhetően lehetővé téve nagy teljesítményű mozdonyok üzemeltetését.
Amint korábban több ízben beszámoltunk róla, a 166 kilométeren zajló munkálatok a tervek szerint 2026-ban kellene véget érjenek. A felújított vasútvonalon a szerelvények akár 160 kilométer/óra sebességet is elérnek majd. Az illetékesek tudatták, hogy a nagyszabású, európai alapokból finanszírozott beruházás hozzávetőlegesen 9,36 milliárd lejbe kerül.