Markó Bálint: nem adottak a törvényes feltételek a kettős szakhoz
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) idén alapképzésen 18275 helyet hirdet meg: ebből 5298 ingyenes, 12277 térítéses. Magiszteri szinten 9607 hely lesz, ebből 3583 ingyenes, 6024 térítéses.
– A kínálat nagyon nagy az egyetem szintjén: a magyar tagozaton 65 alapképzésről és 39 magiszteri program várja az érdeklődőket. Magyar tagozaton 2571 helyet hirdetünk meg alapképzésen, ebből 1117 államilag támogatott, a többi fizetéses. A magiszteri képzésen pedig 1305 helyre jelentkezhetnek a magyarul tanulni vágyó fiatalok számára: ebből 523 az ingyenes hely – részletezte Markó Bálint, az egyetem magyar tagozatáért felelős rektorhelyettes szerdai sajtótájékoztatón.
A sajtótájékoztatón elmondták, hogy négy új szak indul alapképzésen: három a matematika és informatika karon (információmérnöki szak, négyéves magyar és angol nyelvű képzés, mesterséges intelligencia szak, 3 éves nappali képzés angol nyelven), egy pedig a politika-, közigazgatás- és kommunikációtudományi karon (közegészségügyi szolgáltatások és politikák, hároméves nappali képzés román nyelven). Emellett négy új mesteri program is szerepel a kínálatban: a közgazdaság és gazdálkodástudományi karon (egészségügyi gazdaságtan – nappali, négy féléves, angol nyelvű képzés, illetve adatvezérelt menedzsment – nappali, négy féléves magyar nyelvű képzés), a bölcsészettudományi karon (kelet-ázsiai tanulmányok és kutatások – nappali négy féléves román, kínai, koreai, japán nyelvű képzés) és a történelem és filozófia karon (globális biztonság és emberi jogi politikák, nappali négy féléves angol nyelvű képzés).
– A BBTE-nek széles a kínálata a távoktatás terén is román és magyar nyelven. Idén új helyszínnel bővül ez a kínálat, Aradon indítunk gazdasági informatika szakot. Nagyon sokan érdeklődnek a távoktatás iránt, főleg azok köréből, akik régebb érettségiztek – magyarázta Markó Bálint.
A rektorhelyettestől megtudtuk: a felsőoktatási törvény lehetővé tette, hogy négyéves legyen a doktori képzés. Az ösztöndíjas doktorandusok ösztöndíj gyanánt megkapják a közoktatásba belépő tanárok bérét, azaz 3200 lej körüli összeget. Rossz hír viszont az, hogy a törvényes feltételek még mindig nem adottak a BBTE által kért úgynevezett kettős szakok beindításához. Markó Bálint azonban bizakodik, hogy jövőre ez is megoldódik.
– Magyar tagozaton ugyanannyi helyet kaptunk, mint tavaly. Összességében az egyetem szintjén a minisztérium 195 plusz helyet hagyott jóvá alapképzésen, viszont magiszteri képzés helyszámán nem növeltek. Hosszú évek óta nem történt meg, hogy ne teljenek be a magyar tagozaton meghirdetett helyek. Van, ahol csökken, van, ahol nő a kereslet. A tavaly beindult digitális média szak iránt sokan érdeklődtek és rengeteg az érdeklődő a pszichológia szak iránt is. Ezen a szakon sok magyarországi diákunk van. A filológia, a közgazdaság, és a biológia szak iránti érdeklődés is stabil – magyarázta Markó Bálint.
A reáltudományok terén a közoktatásban tapasztalt tanárhiányt a BBTE a 2020-ban beindult didaktikai mesteri képzéssel próbálja megoldani. Hogy még vonzóbb legyen, az ingyenes didaktikai mesterin havi 3000 lejes ösztöndíjat kaphatnak a hallgatók. Magyar vonalon matematika, kémia, közgazdaság szakon van magyar nyelvű didaktikai mesteri képzés.
A BBTE mindig is az ország nagy egyetemeinek egyike volt, de az elmúlt években méretének, múltjának és a nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyének köszönhetően kivívta az első helyet – fogalmazott Daniel David BBTE-rektor, aki szerint azért is érdemes az általa vezetett egyetemet választani, mert a központja Kolozsváron, az Európa szinten legnagyobb társadalmi-gazdasági fejlődéssel büszkélkedő városban van. – Jó szakembereket és jó polgárokat képzünk – összegzett a rektor.
Adrian Petrusel, a doktori képzésért felelős rektorhelyettes közölte: idén júliusban és szeptemberben is lesz felvételi a doktori iskolába: a 315 ingyenes hely mellett térítéses helyek is lesznek. Christian Săcărea rektorhelyettes pedig azt mondta el, hogy ötszáz helyet hirdetnek meg a német nyelvű képzéseken.
A felvételik 2024. július 15. és 31. között zajlanak. A felvételi naptár tartalmazza a jelentkezési időszakot, a felvételi vizsgákat, az eredmények kifüggesztését, a fellebbezések benyújtását, a helyek megerősítését, a fennmaradó helyek újraelosztási időszakát; ezt a BBTE-n belül a karok határozták meg.
A 2024-2025-ös tanévre vonatkozó felvételi tekintetében a Babeş–Bolyai Tudományegyetem karai különféle írásbeli vagy szóbeli teszteket dolgoztak ki a hallgatók tudásának és kognitív képességeinek tesztelésére. A karok különböző súllyal veszik figyelembe az érettségi vizsga átlagát. A felvételi vizsgák tematikái és az írásbeli tesztek bibliográfiája az egyes karok hivatalos oldalain érhetők el.
További információk a https://infoadmitere.ubbcluj.ro/hu linken érhetők el.