Csáky Csongor azt mondta, a magyar iskolaválasztást szolgáló beiratkozási program - amely már az egész Kárpát-medencére kiterjed - részeként készítették el az Első könyvem névre keresztelt babanaplót. A könyvben a Himnusz, a Szózat és olyan gondolatok is helyet kapnak, amelyek reményeik szerint az összetartozás érzésével töltik el a családokat.
A megajándékozott szülőkkel szeretnének kapcsolatban maradni, hogy az intézményválasztáskor is megerősítést adjanak, és segítsenek jó döntést hozni - tette hozzá a szövetség főtitkára.
Csáky Csongor kiemelte, a beiratkozási program célja, hogy a gyermekek minél nagyobb arányban megmaradjanak a magyarságnak. A magyar közösség megmaradásának záloga pedig az, hogy a gyerekek magyar oktatási intézményeket válasszanak - fogalmazott.