„Azt hiszem, a legnagyobb sötétség az, amely elválaszt két embert, akik nap mint nap együtt fekszenek egy ágyban. Mert azt hiszem, túl sokat beszélünk arról, hogy megváltoztatjuk a világot, de megfeledkezünk arról a szakadékról, ami akkor vár ránk, amikor becsukjuk az otthonunk ajtaját”, jelenti ki a rendező.
Az 1982-ben írt dráma a szerző egyik legismertebb alkotása. Lars Norén darabját Kolozsváron román nyelven lakásszínházi előadásként 2014-ben játszották, a kolozsvári Jolly Színház és az Artimo Társulat mutatta be egy Donát negyedi magánház nappalijában, Györgyjakab Enikő részvételével.
Lars Norén az 1970-80-as évek Svédországának legkiemelkedőbb drámaírója, aki 2021-ben Covid-fertőzés nyomán hunyt el. August Strindberg (1849-1912) utódjának tartották Per Olov Enquist mellett, a strindbergi dramaturgiai hagyományok folytatójaként tekintettek rá. Magyarul is megjelent néhány írása (Háború, Az idő a mi otthonunk, Őszi álom), Az éjszaka a nappal anyja, illetve a Háború című darabját játszották magyar színpadon, utóbbit Ascher Tamás rendezte 2005-ben.
A Démonok című előadásban Cardoso szerint hat szereplő van, a négy színész mellett a két házasság. A jelenetek során előbb Katarina és Frank házasságának mindennapi kulisszái közé kerülünk nézőkként, az előadás egésze az ő lakásukban játszódik, Jenna és Tomas viszonyrendszere a darab második felében bomlik ki igazán, az ő elfojtásaik, elhallgatásaik falai Tomas kiborulásával nyílnak szét. Két teljesen eltérő életmód, viszonyrendszer a két házasság: Jenna és Tomas két gyermek szülei, életük eköré épül, még a szomszédoknál töltött percekben is az alvó kisgyerek szuszogását hallgatják telefonon. Katarina és Frank gyermektelenek, nagyvilágibb, maguk körül forgó életet élnek, lakásuk, bár pontos mása a szomszéd lakásnak, levegősebb, amit különösen a háziasszonyi és anyai feladatokban elmerülő Jenna csodál meg. A csodálat a szomszédok látszólag feszültségmentesebb, lazább életének is szól. Azonban minden csak látszat, és minden látszat fel is borul a cselekmény előrehaladtával. Katarina és Frank lezsernek, gondtalannak tűnő élete valójában rengeteg feszültséggel terhes, a ,,se veled, se nélküled” tipikus példája, számtalan játszma szemtanúi vagyunk, amelyek egyike se mutat se érett, se pozitív személyiségeket. E két szemrevaló ember belsejéből valóban démonok kandikálnak elő, amelyek folyton újabb módokon, szóval-tettel-vitával-verekedéssel egymásból a legrosszabbakat hozzák felszínre. Jenna és Tomas felelősségteljes, szerető, szülőségükben elmerülő párnak tűnik, akik azonban hasonlóan frusztráltak, csalódottak, egymástól megundorodtak, csupán az egymásról és a gyermekekről való gondoskodás álcájába rejtik saját démoni késztetéseiket, amelyek azonban az előadás során felszínre kerülnek.
A Démonokat nézve óhatatlanul Edward Albee 1961-62-ben írott Nem félünk a farkastól (Who's Afraid of Virginia Woolf?) című drámája ötlött fel, amely két házaspár bonyolult viszonyrendszerébe bepillantást engedve tár fel társadalmi jelenségeket. Szintén két házaspár a főszereplője a 2011-es Roman Polański rendezte filmnek, Az öldöklés istene (Carnage) címűnek, az azonos című, Yasmina Reza által írt Tony-díjas színmű alapján, amely a drámát fekete humorral itatja át. Bár a Démonok egyes jelenetein is nevetünk, Lars Norén darabja korántsem oldódik fel a humorban, nagyon is tömör és tömény dráma. Sűrítve tár elénk egy valójában meglehetősen kilátástalan helyzetképet, a mai világ, a mai családok állapotáról, halálra ítélt vagy halódó kapcsolatokról, amelyek a bizonytalan egyént még inkább kiforgatják magából. Minderről nemigen szeretünk tudomást venni még akkor sem, ha a statisztikákból régóta tudunk a családon belüli erőszakról, s ha akár környezetünkben is érzékeljük a sok elfojtott agressziót. Lépten-nyomon a szemünk elé tárul mindez a közösségi felületek kommentjeinek mérhetetlen és indokolatlan indulataiban, de akár egy parkolóhely körüli, egy lépcsőházi vita során.
Illik szép közhelyeket mondani a család fenséges szerepéről, de hogy a fennen hangoztatott eszmék és az otthon falai közti valóság közt mekkora távolság van sokak esetében, ezzel szembesülünk az előadáson. A szembesülés nem szokott jól esni, mégis szükséges.
A négy szereplő, Bodolai Balázs (Tomas), Imre Éva (Katarina), Pethő Anikó (Jenna) és Szűcs Ervin (Frank) hatalmas erővel tartja fenn a feszültséget, viszik, vállukon hordják az előadást, amely kiváló teljesítményük nyomán kerekedik ki, hordoz meg nézőként a földi, emberi pokol bugyraiban, nevetésre ingerel és mindenekelőtt szembenézésre saját játszmákkal, szerepekkel, indulatokkal, kísértésekkel.
A darab egyik nehézsége a szövegmennyiség, a másik pedig, hogy a megjelenített problémák mindannyiukat húsbavágóan, személyesen érintik. A rendező nehézsége az volt, hogy ő maga szereti teljesen kontroll alatt tartani a folyamatokat, ebben az esetben azonban a színészeknek, akikkel dolgozott, a nyelvét nem érti, a szöveg angol, illetve magyar változata nem mindenütt csengett egybe. „Néha úgy érzem, vak vagyok, és bíznom kell a színészekben” – fogalmazott Nuno Cardoso. Ugyanakkor azt is elmondta, ,,a skandináv szerzőknek valójában semmi szükségük rendezőre. Inkább színész kell hozzá. (…) Azt hisszük, a rendező nélkülözhetetlen, de valójában csak emberek vagyunk, akik nagyon szeretnek történeteket mesélni, csak nem tudjuk, hogyan, ezért valaki másnak a történeteit használjuk.”
Díszlettervező: F. Ribeiró; koreográfus: Roldy Harrys; jelmeztervező: Bocskai Gyopár; zeneszerző: Micha Mendel.
