MTVA SAJTÓ- ÉS FOTÓARCHÍVUMA
Magyarországon a 19. század utolsó évtizedeiben honosodott meg a labdarúgás és igen hamar nagy népszerűségre tett szert. A sportágról szóló első ismertetést 1879-ben Molnár Lajos írta Atlétikai gyakorlatok című könyvében, igaz, a focilabdát összekeverte a rögbilabdával. Szokolay Kornél 1886-ban a Képes Sportnaptárban Három angol labdajáték címmel adott közre cikket, majd 1896-ban Bély Mihály és Szaffka Manó tollából Angol rúgósdi (Futball) címmel megjelent a sportág első magyar nyelvű szabályismertető füzete.
Különböző történetek keringenek arról, hogyan került az első futball-labda az országba. Az egyik forrás szerint a „footballt” Esterházy Miksa, a Monarchia attaséja hozta be 1875-ben, a másik szerint Harry Perry, az atléták angol edzője, aki a Ludovika Akadémia tanárait és növendékeit tanítgatta. Biztosat nem lehet tudni. Az első meccs megrendezésének ötlete viszont miden kétséget kizáróan Löwenrosen Károly nevéhez fűződik.
Az építészmérnök sportember Amerikában, illetve Angliában tanult és dolgozott, majd 1895-ben a millenniumi kiállításra tért haza. A kiállítást követően a MÁV Északi Főműhelyében kapott állást mintaasztalosként, az első meccs résztvevőit is ottani munkatársai közül toborozta. Kapcsolatai révén eredeti futball-labdát hozatott a sportág őshazájából, majd rögvest bemutatta a vasúti dolgozókat tömörítő Törekvés dalárdájában. Három hónapos felkészülés után, 1896. november 1-jén Budapesten, a Pékerdő egyik tisztásán (a mai MTK-pálya területén) megmérkőztek.
Érdeklődőkből a nézőtéren sem volt hiány, 300 jegyet sikerült értékesíteniük elővételben, egyenként tízkrajcáros áron. A mérkőzés napjával azonban balszerencséjük volt, reggelre ugyanis 25 centiméter hó esett, ezért a játékosok nem akartak átöltözni. A felszerelést előzőleg úgy állították össze, hogy a hosszú alsónadrág szárát, valamint a kék gyári munkanadrágot rövidre vágták, a bakancsokat pedig megstoplizták. Végül bekecsben és csizmában játszottak, csak Winkler József (a későbbi válogatott Winkler fiúk édesapja) és Löwenrosen öltött mezt.
Mivel a pálya sem volt tökéletes és a játékosok sem voltak képzettek – legalább annyit rugdosták egymást, mint a labdát –, több sérülés történt, köztük három bokatörés. A mérkőzést húsz perc elteltével lefújták. Az összecsapás a játék durvasága miatt „a pékerdei csataként” vonult a honi futball történelemkönyvébe.
A meccs végeredménye nem ismert, de szállóigeként fennmaradt, hogy a „Rókus Kórház csapata győzött 3–0-ra”. Gerhárd Lajos sportújságíró is gúnyosan utalt arra visszaemlékezésében, hogy a három bokatörést szenvedett játékost – Lászlót, Hajóst és Schaffhausert – a Rókus Kórházban ápolták. Gerhárd szerint a súlyosan sérült játékosok feleségei bosszút esküdtek Charly, „az amerikai bolond” ellen, aki hetekig nem mert hazamenni.
A három lábtörés miatt hamar véget érő mérkőzés nem keltett nagy visszhangot, de a futball így is rövid idő alatt elterjedt, hiszen a játék kis felszerelésigénye – a házilag is elkészíthető labda (rongylabda), a bárhol felállítható kapufa – hozzájárult gyors népszerűvé válásához. Igaz, a hőskorban a durva játék és a szabálykönyv téves lefordítása miatt – a mezőnyjátékosok kézzel ütögették a labdát, a kapus pedig csak lábbal védhetett – az emberek nem igazán értették, miért olyan népszerű ez a játék máshol.
A mérkőzés után néhány hónappal, 1897 januárjában megalakult az első labdarúgóklub, a Budapesti Torna Club (BTC), amely Löwenrosen kezdeményezéséből nőtt ki, 1897. május 9-én pedig lejátszották az első hivatalos magyar labdarúgó-mérkőzést is a Millenárison a BTC két csapata között. Az esemény sikeres volt, az izgalmas játékról hetekig beszéltek Budapesten, amivel kedvezően alakult a magyar labdarúgás sorsa, a kerek bőrlabda csatát nyert.
Kezdetben minden játékos amatőr volt, a játékot kedvtelésből űzték. A futball hőskorának játékosai számára a labdarúgásnak semmiféle anyagi vonzata nem volt, hacsak az általuk fizetett tagdíjat nem számítjuk. A tagok csekély összegű éves díjat – a BTC-nél például évi két koronát – fizettek az egylet pénztárába, amelynek fejében szabadon használhatták a csapat felszerelését, játékterét, részt vehettek a játékokban és a mérkőzéseken.
