Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt

Az Egyesült Államok nagyszabású katonai műveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton a Truth Social közösségi oldalon Donald Trump amerikai elnök. A közlés szerint Washington célja az amerikai lakosság és szövetségesei védelme az iráni rezsim részéről érkező fenyegetésekkel szemben.

Ezzel párhuzamosan Izrael is csapást mért iráni célpontokra. Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter szombat reggel közölte, „megelőző támadást” hajtottak végre az iráni iszlamista rezsim ellen. Röviddel ezt követően légvédelmi szirénák szólaltak meg Jeruzsálemben, valamint Izrael északi és déli térségeiben, miután Irán ballisztikus rakétákat indított izraeli célpontok felé.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tájékoztatása szerint a légvédelmi rendszerek működésbe léptek, és legalább egy, Közép-Izrael irányába tartó rakétát elfogtak. A mentőszolgálat közlése alapján egyelőre nem érkezett jelentés sérültekről; az első információk szerint legalább két rakétát lőttek ki, amelyek közül az egyik nyílt területen csapódhatott be.

Trump videóüzenetben hangsúlyozta, a művelet célja az iráni rakéták és rakétagyárak megsemmisítése, valamint az iráni haditengerészet felszámolása. 

Az amerikai elnök azzal vádolta Teheránt, hogy nem mondott le nukleáris programjáról és nagy hatótávolságú rakétáinak fejlesztéséről, amelyek – megfogalmazása szerint – Európát, az Egyesült Államok külföldön állomásozó csapatait, sőt idővel az amerikai szárazföldet is fenyegethetik.

Az elnök felszólította az iráni Iszlám Forradalmi Gárda tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, és megadással mentességet ígért számukra, ellenkező esetben súlyos következményeket helyezett kilátásba. Az iráni lakosságnak azt üzente, maradjanak biztonságos helyen, mert a helyzet rendkívül veszélyes.

Az iráni állami hírügynökség, az IRNA közlése szerint Maszúd Peszeskján iráni elnök biztonságos helyen tartózkodik. Az iráni rendőrség közölte: ellenőrzés alatt tartja a helyzetet.