Az autizmus világában: „Nem tudok beszélni, de értékes vagyok!”

A játék és tanulás világában (A szerző felvétele)

GUDOR ÉVA-MELINDA

Olyan helyen voltam, ahol visszanyerhettem egy darabot a gyermeki énemből. Olyan helyen, ahol az ember önmaga lehet, és máshogy gondolkodik. Milyen igaz az állítás, hogy minden ember más, hisz ahány ember, annyiféle csodálatos világ, gondolkodásmód és viselkedésminta létezik. Mint az a világ, ahol a kéz mozdulatai a megszokottnál több információval szolgálnak, mindenki egy sajátos nyelvvel rendelkezik, és a maga által kialakított világban él nap mint nap. Ez az autizmus világa, s talán kár lenne nem belepillantani, hiszen sok értéket találhatunk benne. Következésképpen ellátogattam a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájába, ahol megismerhettem hat szép kicsi lelket, akik meglepődve fogadtak, valamint két csodás gyógypedagógust. 

Az iskola udvara gyermekzsivajtól volt hangos, nem sokszor láttam ilyen boldog és mosolygós gyermekeket. Kedves kapus bácsi fogadott, aki azonnal eligazított, hogy merre kell mennem, sőt elvezetett a helyszínre. Közben a szaladgáló kicsik széles mosolya melengette a szívemet. Az épületek színesek, az udvar nagy, teret ad a gyermekeknek, hogy a szünetben kitombolják magukat. A játszótérré alakított részen a pedagógusok felügyelik őket. Az udvar hátsó részében nyuszik tanyáznak. 

Belépve az iskola ajtaján, az ember egyből nagy díjkirakattal találja szembe magát. A diákok bizonyára kiválóan teljesítenek, hisz a kitüntetések ezt bizonyítják. Az iskola falain sok tabló látható mosolygós gyermekekkel, akik életük következő szakaszába léptek, s ez az óvoda és iskola adott nekik szárnyakat. Felmenve a lépcsőn, színes ajtók sorakoznak, mindegyiken ott áll a csoport neve, összesen négy óvodai csoport van. 

A pedagógus a gyermekekről mesélt, hisz nagyon jól ismeri őket. A Mókus csoportban szembetűntek a falakra kifüggesztett munkák, amelyeket a pedagógusok ötletes tevékenységeken készítettek kis tanítványaikkal. 

A dadus sokszor benézett és kedvesen érdeklődött, hogy segíthet-e valamiben. Az óvodai pedagógusok a szinergiára építve közösen dolgoznak azon, hogy a gyermekek számára optimális fejlődési és tanulási környezetet teremtsenek, amelyben minden pedagógiai és szakmai erőforrásukat összehangolják. Ez az a hely, ahol az empátia állandóan jelen van, s a megértés és a támogatás alapérzés.

A szakma szépsége

Csoportonként egy gyógypedagógus és egy óvónő foglalkozik a gyermekekkel. Mészáros Réka és Józsa Andrea a kicsik minden lépését figyeli, támogatják őket a szociális és a kommunikációs készségek fejlesztésében. Sokak számára ez a szakma kihívásnak tűnhet. „Olyan szakma ez, ahol gyermekekkel lehetek, és ugyanakkor segíteni tudok nekik, ezeket ötvözve választottam a gyógypedagógiát” – mondta Józsa Andrea óvónő. Többször hangsúlyozta, hogy mindenképp a gyermekek iránti szeretet és a segítésnyújtás vezette őt ide. 

Mészáros Réka gyógypedagógus szavaiból körvonalazódik, hogy a pedagógus munkája hosszú távú hatást eredményez a gyermek életében, az iránymutatás, a támogatás, a diákok fejlődésének lehetősége mind olyan érzések, gondolatok, amelyek által az ember azt érzi, hogy a tevékenységének van értelme. 

Napirend a speciális óvodában 

Az óvodában piktogramos jelzésekkel illusztrált napirend van. A pedagógusok az alternatív kommunikációs rendszert, az úgynevezett PECS-et (Picture Exchange Communication System) használják. Ezek gyakran sematikus rajzok, amelyek egy-egy tárgyat, fogalmat vagy cselekvést ábrázolnak, a kép alatt pedig egy vagy több szóban megtalálható a kép tartalma, illetve neve.

Autizmus: adok valamit, kapok valamit, a kommunikáció kölcsönössége (A szerző felvétele)

,,Három gyermeknél van napirend, a kislánynál, sajnos, ez nem működik. A kicsi háromévesnek a mindennapokat kell megszoknia. Az autizmusnál a teret, az időt nagyon nehezen lehet megszervezni, mi azzal segíthetünk, hogy hívókártyákat készítünk számukra’’ – magyarázta Mészáros Réka pedagógus. Ugyanakkor az óvónő hangsúlyozta, minden mozzanatot úgy kell felépíteni, hogy az „tanulás legyen’’. A tízórai hasonlít a hagyományos óvodákban zajló étkezéshez, ebben az intézményben azonban a tízórai kommunikációs tanulós helyzet, motiválják az étkezést, az adást és a kérést. A táplálkozási palettájuk kicsit másabb, sajátos. 

„Van, aki csak tejet eszik, például tejbegrízt, joghurtot” – tájékoztatott Mészáros Réka óvónő. Itt a tízórai olyan, mint egy „színpaletta”, hisz többféle választék van: alma, banán, puffasztott rizs, chips, víz, joghurt. Ezeket a képcserés kommunikáció segítségével kérhetik, így pedig az óvónő meg tudja szólaltatni az egyént. A pedagógusok mindig elmondják, hogy „kérek chipset”, ekkor pedig a gyermek kiejti, hogy: „chips”. 

Az étkezés lenyűgöző volt számomra, hisz a nap első részében nem hallottam megszólalni a kicsiket, de akkor hirtelen meghallottam a hangjukat. Ez igazán jó élmény volt. A nap többi részében a gyermekek egyetlen tevékenységet tartottak, ahol énekeltek, hangszereket használtak, körjátékot játszottak. Megható volt, amikor a nyolcéves autista kisfiú kimondta a nevem.

Legszebb emlékek a pályafutás során

Legyen az két év vagy 32 év szakmai tapasztalat, mindig vannak emlékek, amelyek velünk maradnak. Számomra ez a látogatás felejthetetlen emlék lesz, hisz láthattam, hogyan fejlődnek a gyermekek, milyen módszereket használnak ehhez a pedagógusok. A nosztalgikus pillanatok közepette arra gondoltam, hogy megkérdezem a pedagógusokat: mi a legszebb emlékük az óvodával kapcsolatban. Mészáros Réka olyan történetet mesélt el, amely annyira meghatott, hogy az én emlékeim része is lett.

„A legszebb emléket, igazából élményt számomra az jelenti, amikor az egyik tanítvány, akiről különben azt hittük, hogy elveszítjük, mivel epilepsziás kómában volt, visszajött. Most családanya, egyetemet végzett, és teljesen jól van. Ez a ’90-es évek elején volt” – mesélte. 

Hároméves kisfiú focikaput szeretne készíteni egy asztalból (A szerző felvétele)

Én mindig hittem a csodákban, ezért úgy érzem, hogy az itt dolgozó pedagógusok csodára képesek. A gyermekek olyanok, akárcsak a gyurmadarabok. A pedagógus formál és tanít, akár a szülők, akik rájuk bízzák a gyermekeiket, hogy szárnyakat adjanak nekik, s repüljenek jó magasra. 

„Amikor az egyik gyermek elesett, hozzám futott és odabújt, vagy amikor odaköszönt nekem, tartva a szemkontaktust – ezek a kis apró mozzanatok jelentik azt, hogy elértünk valamit. Még mindig előttem van, ahogy altatáskor az egyik kisfiú rám nézett…” – mondta Andrea. 

Ezek az aprónak tűnő kis eredmények azonban nagyon sokat jelenthetnek. 

Manapság egyre gyakoribb az autizmus

Sokszor olvasok arról, hogy az autizmus egyre gyakoribb a világon. Megkérdeztem Mészáros Rékát, hogy mi okozhatja ezt, és régen hány autista gyermekük volt. „Igen, az autizmus egyre gyakoribb, ’92-ben egy gyerekem volt, most összesen 22-23-an vannak az óvodában, kétharmaduk autizmus diagnózissal. Szerintem a kialakulásához nagyon sok összetevő hozzájárul: kicsit sajátosan fejlődő idegrendszer, környezetszennyezés, a mai világban persze könnyebb a diagnosztika’’ – magyarázta, hozzátéve: ha a gyermek picit másképp viselkedik, máris azt hiszik róla, hogy autista. „Sajnos, ha kicsit furcsább a gyermek, egyből autizmusra gondolunk.”

Ha a gyermeket autizmussal diagnosztizálják, a szülők tábora is megoszlik a reakciójukat illetően. Van, aki nyitottan kezeli a helyzetet, míg más közben abban reménykedik, hogy ez az állapot nem állandó. Mészáros Réka elmondta: „az autizmus nem múlik el”, ilyen esetben pedig cselekedni kell, a gyermeket speciális óvodába, iskolába kell vinni. Van olyan szülő azonban, aki ezt nem fogadja el, rendes iskolába viszi, ahol aztán majd kiközösítik.

A rövid látogatás után azon gondolkodtam, hogy vajon milyen lehet ilyen rendkívüli óvodában tanítani. A gyermekek integetve köszöntek el, majd a kicsi hároméves azt mondta: „szia”. Tiszteletre méltó az, amit a pedagógusok a gyermekekért tesznek, de gondolom, hogy ezt mindenki tudja, látja.