Fehér megyei két egyesület, a nőszervezettel együttműködve, kiemelt figyelmet szentelt és igazi közösségi eseményt hozott létre az Anyák napja tiszteletére vasárnap, 2023. május 7-én.
Tavaszi családi nap Székelykocsárdon
A községben a Cserevár Egyesület felvállalta a Fehér-, Maros- és Kolozs megye határvidékén fekvő magyar szórványtelepülések fejlesztését, az itteni magyar családok gondjainak feltérképezését és orvoslását. A nőknek szánt eseményeket is mindig ez az egyesület szervezi.
Az évek során több, nőknek szánt kávéházat, összejövetelt valósítottak meg, ezúttal viszont egy nagyobb családi nap megszervezését tűzték ki célul. A helyszín pedig a környék egyik legszebb közösségi tere, a nemrég felújított Gróf Gálffy János Magyar Közösségi Ház volt, ahol már olyan sok eseményt szervezett az egyesület, hogy a székelykocsárdiak, főleg az asszonyok, egészen otthonosan érzik magukat benne.
A tavaszi családi nap a református templomban kezdődött, ahol az istentiszteletet követően a gyerekek ünnepi műsorral köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat, majd kis ajándékkal lepték meg őket.
Az eseményre a szervezők meghívták a szórványtelepülésekről érkező, a székelykocsárdi iskolában magyar tagozaton tanuló diákokat és szüleiket is. A résztvevők gulyásfőzés és népi muzsikaszó mellett (élő zenét szolgáltatott a magyarlapádi Pirospántlikás népi zenekar) erősíthették kapcsolataikat, elbeszélgethettek a lelkésszel és a pedagógusokkal. A gyerekeknek játszóházat, csoportjátékokat szerveztek, a fiatalabbak késő estig maradtak szórakozni. Az esemény kiváló lehetőséget nyújtott arra is, hogy a különböző generációk együtt töltsenek el egy kellemes napot.
Torockószentgyörgyön figyelnek a nőket ért aktuális kihívásokra
A Szilas Egyesület is a nőknek szánt sokadik eseményét szervezte vasárnap. Az itteni unitárius egyház és az RMDSZ Nőszervezete is minden évben kiemelt figyelmet fordít az Anyák napjának megünneplésére, így – az együttműködésnek köszönhetően – egy újabb, a szebbik nemet megszólító sikeres rendezvényre került sor.
Az esemény nem pusztán az anyák és nagymamák felköszöntése volt, hanem egy egész délutánt átfogó közös együttlétet jelentett. A program kiemelkedő pontja Román Mónika pszichológus „A 21. század kihívásai a nők számára” című vetített képes előadása volt, amelyet szabad beszélgetés követett. A találkozó lehetőséget kínált arra, hogy a résztvevők reflektáljanak a női sorsra, az anyaságra, az időskor, a nagyszülői lét jellemzőire és beszéljenek az időseknek a társadalomban betöltött fontos szerepéről.
Az egyesület hangulatos kis szeretetvendégséget is szervezett, és minden résztvevő hölgynek emléktárggyal és néhány szál virággal kedveskedett.