A Torda–Nagyenyed szakasz átadása gyakorlatilag azt jelenti, hogy Gyalutól Nagyenyedig autópályán közlekedhetünk. Mondhatnánk, lényegesen csökken a távolság Kolozsvár és Nagyenyed között. Ám időben ez akkor jelent majd igazi áttörést, amikor a Kolozsvár–Szászfenes közúti forgalomra is sikerül megoldást találni.
A két szakaszt már idén januárban át kellett volna adni, ám akkor az Útügyi Igazgatóság úgy találta: gondok vannak az aszfalt síkjával és felületi érdességével. A felek közötti huzavona fél évig tartott, mígnem egy héttel ezelőtt a Tirrena Scavi olasz építő több mint ké kilométeres szakaszon felmarta és újraöntötte a burkolatot.
A két szakasz munkálatai több mint négy évvel ezelőtt, még 2014-ben elkezdődtek, ám 2015-ben le is állították, mert kiderült, hogy a 70 kilométeres autópálya 66 km-nyi szakaszára nincs érvényes építkezési engedély. Akkor a munkálatok felével már elkészültek, ám emiatt egy évig nem lehetett tovább dolgozni, később pedig már bürokratikus akadályok hátráltatták a munkálatot. Hasonló okok (bürokrácia, engedélyek hiánya, projektek jóváhagyásának hiánya stb.) miatt késlekednek a munkálatok az 1-es és 2-es szakaszon, bár mindkettő esetében szinte a projekt felénél tartanak már a végrehajtással. Minimális az esély arra, hogy 2019 végére ezek a szakaszon is elkészüljenek.