Az igazi baj – úgy tűnik – másutt keresendő. Hazai statisztikákkal nem rendelkezem. Amerikaiakkal viszont igen. S ezeket egyáltalán nem érdektelen figyelembe venni.
A Scientific American című – ismeretterjesztő jellegű, de a (természettudományos) Nature-hoz mérhető alaposságú – folyóirat idéz egy tanulmányt, amelyet az Archives of Sexual Behavior (A szexuális viselkedés archívuma) című, szintén amerikai szakfolyóirat hoz nyilvánosságra. A szöveg körül kialakult vitát a német Spektrum der Wissenschaft (mellesleg az említett folyóirat német testvérlapja) szöveghű fordításban reprodukálja.
Az adatok valóban meghökkentőek. Azoknak a fiatal felnőtt férfiaknak az aránya, akik szexuálisan – egymagukban vagy lehetséges partnerekkel szemben – inaktívak, 2009-hez viszonyítva 2018-ra (tehát még a világjárvány előtt) 28,8 százalékról 44,2 százalékra növekedett (sic!). A nők esetében ugyanez az arány még rémisztőbb. Itt az (eleve rettenetes) adat 49,5 százalékról 74 százalékra „növekedett”. Az egyik interjúalany, Debby Herbenick, aki több amerikai egyetemen tanított szexuálpszichológiát, arra is felfigyelt, hogy egy évtizeddel korábban legfeljebb csoportonként egy diák akadt, aki nyíltan kimondta, hogy számára a szex teljesen közömbös, ma már rendszeresen hárman-négyen teszik ugyanezt. Nyilvánosan is.
A szakemberek sem értik, mi történt valójában. Nehezen tisztázható, hogy mindebben a szexuális identitás romlása vagy a durva szex (rough sex) játszik-e meghatározó szerepet. Tisztázni kellene, hogy a családi nevelés hiányosságai befolyásolják-e a normális szexuális fejlődést, vagy külső tényezők.
A kutatók sorra vizsgálták a penisz-vaginális szexet, a maszturbációt, az orális szexet, illetve az orális szex kölcsönös változatait. Amit meghökkentőnek találtak, az a fiatalok önkielégítési hajlamának sorvadása. Úgy vélték, hogy ez utóbbi alaposabb vizsgálódásokat igényelne. (A jelenség ugyanis korábban jóval gyakoribb volt, bár ennek az is lehet – szerintem – a magyarázata, hogy ma már az egészen fiatalok is könnyebben hozzáférhetnek a koruknak megfelelő partnerekhez. De ebben tévedhetek is.) A kérdést az interjúban megszólaltatott kutatók: Debby Herbenick és Tsung-chieh Fu két eltérő szempontból vették szemügyre.
Fu úgy vélte, hogy a fiatal felnőttek, sőt a kvázi gyerekek számára is a korábban a szexnek szánt időt ma a komputerjátékok, a szociális média (azaz az internetes kapcsolattartás) és a videójátékok töltik ki. Ezek jelentik számukra a „gyönyört”.
Herbenick arra is felhívta a figyelmet, hogy a szextől való vonakodásban a már említett kemény szex is szerepet játszhat. Sokak szerint a szex egyfajta agresszió: hajtépés, fojtogatás, sőt ütlegelés is hozzátartozik. Vannak, akik ezt elfogadják, sőt élvezik is. Mások számára mindez megalázó, még ha meg is tanulják élvezni, vagy éppenséggel akarni. Mégis rettegnek attól, amivel mindez jár. Ez főként a fiatal felnőttekre jellemző. A félelem leginkább a nem heteroszexuális identitások esetében gyakori. Főként a biszexuális nők esetében.
Ami megfigyelhető, az a szexuális segédeszközök (az eredetiben „játékszerek”) használatának megszaporodása. Herbenick mégsem hiszi, hogy ez a szexualitástól való elfordulás okai közé sorolható. Hiszen a szexuális élvezet, főként az orgazmus elérése (a kettő nem ugyanaz) időt igényel. És azt a segédeszközök, főként, ha a partner is részese az élvezetnek, felkínálják.
Az egyik fontos ok –Herbenick szerint – szinte bizonyosan a mértéktelen alkoholfogyasztás, amely alkalmas ugyan a szorongások mérséklésére, de rendszerint épp az ellenkezőjét eredményezi. Gátolja a kielégülést.
Fu szerint a komoly okok közé számíthat a – ma már minden gyerek számára így vagy úgy hozzáférhető pornó is. Ami szintén nehezen leküzdhető gátlásokat generálhat. Mindennek a szülőkkel folytatott nyílt beszélgetések vehetik elejét.
A végkövetkeztetés – amelyet én fűzhetnék hozzá a fentikehez – az, hogy a jelenség nemcsak demográfiai szempontból katasztrofális, hanem társadalmi vonatkozásban is. Az eredményesen „szemérmetlen” szex ugyanis nagymértékben hozzájárulhat az egyén ellazulásához, a zavartalan alváshoz, a stresszérzet enyhítéséhez, azaz a partnerek közti összetartozás érzésének megalapozásához, sőt – horribile dictu – az immunrendszer erősödéséhez is.
Nyugaton vannak vállalatok, amelyekben a munkateljesítmény növelése érdekében a munkahelyi szex valamiféle legalizálását is fontolgatják. Ezt én eszement ötletnek tartom, mert a gazdasági hatékonyságot talán (?) növelheti (ezt sokan tapasztalatból is tudhatják), de egyéb komoly zavarokat okozhat, amelyek nyomán társadalmilag több a kár, mint a haszon.
Az utóbbi esztendő karanténjai másik fontos vonatkozásra is felhívják a figyelmet. A szex szoros összetartozás-érzést teremt és feltételez. De mindennek van határa. A túlságos összezártság és egymásrautaltság, azaz a (szexuális értelemben is vett) mozgásszabadság hiánya destruktív jelleget is ölthet. A partnerek egy idő után „torkig lesznek egymással”, kezdődnek az ingerültségek, a véget nem érő viták és végül a fatálissá váló gyűlölködés.
A szexre is érvényes a görög bölcsesség: legjobb az arany középút – valahol az erős kötődés és a hűséget jobb esetben mégiscsak implikáló mozgásszabadság közt.
A koronavírus számos esetben ezt a bölcsességet is képes volt felmorzsolni. Ez azonban sajnos csak ráadás volt (lehetett). Az igazi okok messze túlmutatnak a karantén keretein. Ismét csak az arany középút a megfejtés kulcsa. Ma már nem a rabság (a hagyományos házasság bizonyos alakzatai) és a szabadság közti választás a feladat, hanem a szabadság és a csömörig menő szabadosság közti arány bölcs mérlegelése.
