Átlagosan 15-30 százalékkal drágul áprilistól a hús, az árak azt követően indulnak növekedésnek, hogy tavaly nőtt az ázsiai országokba irányuló román sertéshúsexport – figyelmeztet a Román Húsipari Egyesület (ARC).
„Az elmúlt két évvel összevetve, 2017 első negyedében a sertéshús ára 26 százalékkal volt magasabb, mint tavaly és 12 százalékkal haladta meg a 2015-ben regisztrált szintet” – mutatnak rá közleményükben.
„Az Európai Bizottság által márciusban ismertetett adatok szerint idén az év második feléig felfele ível a sertéshús ára, majd stagnálás következik” – írják.
Az ARC szerint az Európa-szerte bekövetkező drágulás oka, hogy tavaly jelentősen megnőtt az ázsiai országokba – főként Kínába, Japánba és Hong-Kongba – irányuló sertéshúsexport, jelentősen visszaesett az állatállomány valamennyi kor esetében, a 20-50 kilogrammosoknál 2-3 százalékos, az 50-80 kilogrammosoknál pedig 1,1 százalékos a csökkenés. Ugyanakkor 2017 januárjában az export 20 százalékkal meghaladta a tavalyi év első hónapjában regisztrált szintet, továbbra is Kína vezet, majd Hong-Kong és Dél-Korea következik.