Tony Kushner drámájában többek között a homoszexualitás, másság, szexuális szabadság, kirekesztettség, egyenlő jogok témákat járja körül, amely társadalmi kérdések Amerikában az 1980-as években voltak napirenden, nálunk viszont csak most kezdtek el megjelenni, fejtette ki Tompa Gábor. Hozzátette, azért választották a rendezővel ezt a darabot, mert úgy érezték, egy olyan ponthoz érkezett el a társadalom, amikor ezeket a problémákat tematizálni kell.
Tompa Gábor intézményvezető elmondta: az előadás két részből, az Angyalok Amerikában I. – Küszöbön az ezredforduló, és az Angyalok Amerikában II. – Peresztrojka című részekből áll, amelyeket külön estéken mutatnak be. A produkcióban összesen nyolc színész szerepel, akik több karaktert formálnak meg, a szereplők és a témák tekintetében a két előadás összefügg, de külön-külön is megtekinthetők. A színházigazgató megjegyezte, az előadás két részre tagolása és az ezekben megjelenő szereplők is szerzői utasítások.
A sajtótájékoztatón jelen volt a szereposztás egy része, Bogdán Zsolt, Bodolai Balázs, Árus Péter és Tordai Tekla színészek.
Bodolai Balázs kifejtette: a szövegben fellelhető Tony Kushner két fontos elve, hogy egyénként is kell harcolni a társadalom megreformálásáért, illetve, hogy létezik egyfajta törvényszerűség is, amely szabályozza az emberek tetteit. A színművész véleménye szerint izgalmas ilyen témákat, problémákat körüljáró előadást egy ennyire konzervatív társadalomban bemutatni.
A sajtótájékoztatón kiderült, nem minden karakter központi problémája a homoszexualitás, a Bodolai Balázs által megformált Luois számára a hűség, árulás, szerelem, boldogság kérdésköre a fontos, míg az Árus Péter karaktere, Joseph számára a vallási nevelés és a saját döntés közti küzdelem a vezérvonal, őt a helyes út keresése irányítja.
Az Angyalok Amerikában I. – Küszöbön az ezredforduló című rész bemutatója január 26-án, pénteken este 7 órától, míg az Angyalok Amerikában II. – Peresztrojka című január 27-én, szombaton este 7 órától lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Az előadást 16 év fölötti nézőknek ajánlják.
(Borítókép: Jelenet az előadásból. Fotó: Adriana Grand)