A válogatott publicisztikai írásokat, jegyzeteket tartalmazó „ikerkötet” szerzőivel – Ambrus Attila, a Brassói Lapok, Sarány István, a Hargita Népe főszerkesztője – Bíró Béla egyetemi tanár, publicista beszélgetett, de a moderátor részletesen kitért a két főszerkesztő azon sajátos helyzetére is, hogy mindketten egyszerre belülről, és ugyanakkor kívülről is tudják szemlélni azt a közösséget, amelynek újságíróként tagjai.
A 2012–2017 között megjelent írásokból válogatást kínáló ikerkötet természetesen két külön címmel rendelkezik, Sarány István a Szertelen szószedet címmel látta el a „könyvét”, Ambrus Attila pedig a Szóbeszéd címet adta a sajátjának. Amint Bíró Béla is felhívta a figyelmet, mindkettőjük címében szerepel a „szó”, ami „nyilvánvalóan jelzi, hogy mind a ketten a szóhoz és ezen keresztül az anyanyelvhez kötődnek, és mindkét kötetnek szinte refrénszerűen visszatérő gondolata a megmaradás és az anyanyelv”. Miért pont ezt a címet választották, érdeklődött a moderátor.
– Újságíróként szavakból élünk és azáltal, hogy papírra vetjük a szavakat, próbálunk gondolatokat kifejezni, ezeket rendszerbe foglalni, és továbbítani az olvasó felé, lehetőleg minél érthetőbben, színesebben, hogy ez mennyire sikerül, nyilván az olvasó dönti el – jegyezte meg Sarány István. Arról, hogy miért is szerepel a címben a szószedet kifejezés, az újságíró elmondta: az említett időszakban a jegyzeteinek többnyire egyszavas címet adott, ezért is került a címbe a „szószedet”, a betűrendbe szedés mellett pedig könnyű volt témakörönként csoportosítva rendszerbe foglalni az írásokat. „Amúgy a magam szertelenségéről beszélek”, jegyezte meg Sarány István.
Ami Ambrus Attilát illeti, Bíró Béla úgy vélte, nagyon jó választás volt a Szóbeszéd cím, az újságíró ugyanis nem a kifejezés hétköznapi értelmét – vagyis a „komoly alap nélküli, üres híresztelés, mendemonda, hamis hírek terjesztése” –, hanem annak régies, vagyis a „beszélgetés, megbeszélés” jelentését tartotta szem előtt.
– A Szóbeszéd cím kezdetben Szó–beszéd lett volna, de végül az előbbi mellett döntöttem, mert valójában azt jelzi, hogy el kell és ki kell mondani dolgokat. A jegyzetet olyan műfajnak tartom, amelyet nem akkor fejezünk be, amikor aláírjuk a nevünket, hanem gyakorlatilag akkor kezd élni, amikor az olvasó elolvassa, végiggondolja, vitatkozik vele vagy egyetért, és kialakítja a maga álláspontját. Igyekszem a velem egyet nem értő olvasók gondolatmenetét is beiktatni az írásaimba, de próbálom egyben cáfolni is azt – fejtette ki Ambrus Attila.
A harmadik „szerzőről” szólva, Sarány István elmondta: mintegy 170 karikatúra van a kötetben, Léphaft Pál munkái ugyan többnyire az Ambrus Attila írásaihoz készültek, de mivel nagyon sok a közös téma, a rajzok az ő írásaihoz is „passzoltak”, nem okozott nehézséget a társítás. – A tipográfiai munka is a Pali nevéhez fűződik, ő adta a külalakját, ő készítette el a nyári élményei alapján a két borítón található „palikaturát” – jegyezte meg Sarány István.
Mint kiderült, a legtöbbet azon rágódtak, hogy hogyan „találkozzon” a két rész, mi legyen a könyv „fordulópontja”. Végül ezt a problémát is a rajzok szerzője oldotta meg, a könyv tördelőjével közösen.
(Borítókép: Ambrus Attila – balról – és Sarány István dedikál. Fotó: Rohonyi D. Iván)
