Portik Henrik zenésztársa ezúttal is Mészáros Boglárka (hegedű) és Ferencz-Zorgel Szilvia (csembaló) volt. A három fiatal alkotta Aequo Animo kamaraegyüttes részt vett az evangélikus templomban idén tavasszal megtartott Bach-maratonon is.
A piarista templomban zajló pénteki koncerten az Aequo Animo kamaraegyüttes műsorán Arcangelo Corelli, Dario Castello, Georg Friedrich Händel, Georg Philipp Telemann, Marco Uccellini, Joan Baptista Pla és Antonio Vivaldi művei szerepeltek. Helytálló most is az, amit tavaly írtam az együttes tagjairól: fiatalságuk mellé tehetség és lelkesedés társul.
A koncert műsorfüzetéből megtudtam: a három fiatal hangszeres idén fejezte be mesteri tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Ez azt jelenti, hogy pályájuk egyik szakasza lezárult, ezzel egy időben viszont rögtön új is kezdődik: eljött az ideje, hogy a kolozsvári zeneakadémián tanultakat hasznosítsák akár hangszeres előadóként, akár tanárként. Remélem, hogy a kamaraegyüttes fennmarad, és az együttmuzsikálás végigkíséri a három fiatal pályáját.
(Borítóképen az Aequo Animo kamaraegyüttes tagjai: Portik Henrik, Ferencz-Zorgel Szilvia és Mészáros Boglárka. Fotó forrása: Facebook/Egyházzene Kolozsvár)