A hazai előadóművészek mellett magyarországi, olaszországi, svájci, előadókat is meg lehet hallgatni. A koncertek közül külön említendő a magyar napok keretében zajló Magyar Egyházzenei Biennálé, amely a 2022-ben tartott egyházzenei fórumnak folytatása. Augusztus 16-án a piarista templomban, augusztus 19-én (kivételesen 8 órától) a Lutheránus templomban, illetve egy héttel később, augusztus 23-án ugyancsak a piarista templomban lehet koncerten részt venni a 7 órakor kezdődő ingyenes koncerteken.
Július 1-én a Szent Mihály-templomban a nagybányai Péter Bernadette ad koncertet, július 5-én a piarista templomban sepsiszentgyörgyi Gábor Előd violino & violoncello da spalla koncertjét lehet meghallgatni, július 8-án a lutheránus templomban Palkó Csanád (szaxofon) és Potyó István (orgona) koncertezik, július 12-én a piarista templomban a kolozsvári Animato quartet lép fel. Július 15-én a Szent Mihály-templomban az olaszországi Cesare Mancini ad koncertet, július 19-én a piarista templomban a kolozsvári Flauto Dolce Ensemble lép fel, július 22-én a lutheránus templomban a Budapest és London között ingázó Tóth Vajna Zsombor koncertjét lehet meghallgatni, július 26-án a piarista templomban a kolozsvári Schola Transsylvanica játszik, július 29-én a Szent Mihály-templomban a marosvásárhelyi Lőrinczi Lehel ad koncertet.
Augusztus 2-án a piarista templomban a kolozsvári Baroque Ensemble Transylvania koncertezik, augusztus 5-én a lutheránus templomban a budapesti Erdődy János ad koncertet, augusztus 9-én a piarista templomban az Arcadia mesterkurzus koncertje lesz hallható. Augusztus 12-én a Szent Mihály-templomban a brassói Steffen Schlandt koncertezik, augusztus 16-án a piarista templomban a Szent Cecília kórus és zenekar ad koncertet Potyó István vezetésével, augusztus 19-én 20 órakor a lutheránus templomban a budapesti Kaposi Brunó koncertezik, augusztus 23-án a piarista templomban a magyarországi Heavy Brass Guys Tuba Quartet lép fel. Augusztus 26-án a Szent Mihály-templomban a kézdivásárhelyi Gergely Zsolt orgonál, augusztus 31-én a piarista templomban a baseli/kolozsvári Trio Natura Puella ad koncertet.
A KlausenMusik hangversenysorozat 2019 indult útjára és nagy érdeklődésnek örvend, fontos kulturális színfoltjává vált a városnak, és kiegészíti a nyári hónapok komolyzenei kínálatát. A hangversenysorozat fontos célja az is, hogy helyi közösség mellett, a városba látogató turisták, vendégek a koncertek alkalmával megismerhessék a térség kulturális és zenei örökségét.