Amerikai tenisztornákon történt

Amerikai tenisztornákon történt
A héten rendezett egyesült államokbeli tenisztornák magyar és román versenyzőinek szereplését foglaljuk össze.

New Haven

Babos Tímea és Ana Bogdan bejutott a legjobb 16 közé az egyesült államokbeli New Havenben (Connecticut állam) rendezett, 711 ezer dollár összdíjazású női keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 66. magyar játékos korábbi párostársa, a rangsorban 14. Kristina Mladenovic ellen lépett pályára a hétfői nyitófordulós mérkőzésen, amelyet – a viadal honlapja szerint – rögtön brékkel kezdett. A negyedik helyen kiemelt francia játékos 3:3-nál érte utol, majd mindketten elvesztették saját adogatásukat. Babos azonban 5:5-nél újra lépéselőnybe került, végül 54 perc alatt megnyerte a szettet. A második játszma is a soproni teniszező sikeres brékjével kezdődött, és bár Mladenovic 5:3-ra fordított, mégis Babosé lett a játszma és ezzel együtt a mérkőzés is, mert innentől már nem vesztett játékot. A találkozó 1 óra 45 percet tartott. Babos a második fordulóban az ausztrál Daria Gavrilova ellen folytatta kedden, mérkőzésük lapzárta után végződött.

A selejtezőkből főtáblára került 24 éves Ana Bogdan (127. a világranglistán) meglepetésre esélyesebb ellenfelét, a hét esztendővel idősebb, ötödik favorit orosz Jelena Vesznyinát (18.) búcsúztatta szintén két 7:5-ös játszmában. A meccs kereken két órát tartott. Bogdan következő ellenfele a szintén selejtezőkből felkerült főtáblán is eredményes belga Kirsten Flipkens (76.).

A győztesek eddigi jutalma 10 690 dollár és 80 világranglistapont.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Babos–Mladenovic (francia, 4.) 7:5, 7:5; A. Bogdan–Vesznyina 7:5, 7:5; Su-aj Peng (kínai, 8.)–Siniakova (cseh) 1:6, 6:3, 7:6 (3); Bouchard (kanadai)–Davis (amerikai) 6:1, 6:3; Gavrilova (ausztrál)–Kr. Plískova (cseh) 7:5, 4:6, 7:5; Su-aj Csang (kínai)–Kvitova (cseh, 3.) 6:2, 6:1; Pavljucsenkova (orosz, 6.)–McHale (amerikai) 3:6, 6:2, 6:4; Kaszatkina (orosz)–Strycova (cseh, 7.) 7:5, 6:3; Flipkens (belga)–Curenko (ukrán) 6:2, 6:3; Mertens (belga)–Bertens (holland) 4:6, 6:4, 6:2; Linette (lengyel)–Vinci (olasz) 6:3, 6:1.

Párosban két román érdekeltségű duó vágott neki a tornának. Monica Niculescu az indiai Sania Mirza oldalán első kiemelt, ellenfelük a Nicole Melichar, Anna Smith (amerikai, angol) duó lesz. Raluca-Ioana Olaru és párostársa, az ukrán Olga Szavcsuk a Gabriela Dabrowski, Ji-fan Zsu (kanadai, kínai, 4.) kettőssel játszik.

Winston-Salem

A selejtezőben kezdő Fucsovics Márton a főtáblán is folytatta jó szereplését az egyesült államokbeli Winston-Salemben (Észak-Karolina állam) rendezett, 665 ezer dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán, miután az első fordulóban két szettben legyőzte a lett Ernests Gulbist. Az 1 óra 35 perces mérkőzés során a kiegyenlített első játszmában csak a rövidítés hozott döntést. Az akkor szettelőnyhöz jutó Fucsovics a második felvonásban kétszer vette el ellenfele szervajátékát. Az ATP honlapja szerint a két teniszezőnek ez volt a harmadik egymás elleni összecsapása, s mindháromszor Fucsovics nyert, pedig a világranglistán jelenleg 257. helyen álló Gulbis 2014-ben volt már a tizedik is.

Fucsovics keddi ellenfele a második fordulóban Joao Sousa, a 17. helyen kiemelt portugál az első körben erőnyerő volt. A világranglista 50. helyén álló, 28 éves Sousa pályafutása során még nem mérkőzött meg a 25 éves Fucsoviccsal (122.).

Érdekesebb eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Fucsovics–Gulbis (lett) 7:6 (1), 6:2. 2. forduló (a 16 közé jutásért): Struff (német)–Cuevas (uruguayi, 5.) 7:6 (2), 7:5; Bagdatisz (ciprusi)–Vesely (cseh, 16.) 6:2, 7:6 (3).

Párosban a második helyen kiemelt Jean-Julien Rojer, Horia Tecău (holland, román) kettős a negyeddöntőbe jutott, miután 66 perc alatt 6:3, 6:4 arányban legyőzték a Dominic Inglot, Daniel Nestor (brit, kanadai) duót. Tecăuék eddigi jutalma 5970 dollár és 45 ATP-pont. A holland, román páros következő ellenfele a Marcus Daniell, Nicholas Monroe (új-zélandi, amerikai)–Andre Sa, Michael Venus (brazil, új-zélandi) párharc győztese lesz.

US Open

Négy román női teniszező próbál szerencsét az év negyedik Grand Slam-tornáján, a US Openen, amelyet New Yorkban, a Flushing Meadows arénáiban rendeznek.

Patricia Maria Ţig, Mihaela Buzărnescu, Alexandra Cadanţu és Irina Bara kedden, lapzárta után kezdte a küzdelemsorozatot: a főtáblára jutáshoz három győzelem kell.

Ţig (23 éves, 129. a világranglistán) az olasz Georgia Brescia ellen lép pályára (21, 206.). Mihaela Buzărnescu (29, 133.) ellenfele a cseh Marie Bouzkova (19, 171.), Alexandra Cadanţu (27, 162.) az olasz Jasmine Paolini (21, 132.) ellen kezd – eddigi egymás elleni mérlegük 2–1 a román lány javára. Végül pedig Irina Bara (22, 192.) is belekóstol a GS-izgalmakba, elsőként a francia Myrtille Georges-dzsal (26, 223.) mérkőzik.

A US Open főtáblás küzdelme augusztus 28-án rajtol és szeptember 10-én zárul, összdíjazása 50,4 millió dollár, amelyből az egyéni győztesnek 3,7 millió dollár jár.

Nem indul az amerikai nyílt teniszbajnokságon a fehérorosz Viktorija Azarenka. A korábbi világelső közleményben tudatta, hogy családi okok miatt kihagyja a US Opent. A Reuters úgy tudja, hogy a párjától különélő Azarenka gyermek-elhelyezési vitában áll Leo nevű fia apjával, ezért nem tud ott lenni az év utolsó Grand Slam-tornáján. A 28 esztendős teniszező, aki az ausztrál nyílt bajnokság, az Australian Open kétszeres győztese, decemberben szült, és szülési szabadsága után júniusban tért vissza a pályára.

A 2011-es női bajnok Samantha Stosur kézsérülés miatt lépett vissza a küzdelmektől. Az amerikai sportági szövetség (USTA) közleménye kiemelte, a US Open korábbi győztese azóta nem játszott, hogy június 4-én kikapott a Roland Garros negyedik fordulójában a későbbi győztes Jelena Ostapenkótól. A 33 éves ausztrál helyén – aki 43. a világranglistán – a német Annika Beck szerepel majd a főtáblán az év utolsó Grand Slam-versenyén.

Fedőkép: Hosszú idő óta először jutott túl az első fordulón Babos