ÖSSZEFOGLALÓ
Franciaországban péntektől december 1-ig ismét általános karantén lép életbe a koronavírus-járvány erősödő terjedésének megfékezésére: lakhelyelhagyási tilalom vonatkozik mindenkire, bezárnak a nem létszükségletet kielégítő üzletek és szolgáltató egységek, az egyetemi oktatás online folytatódik, de a bölcsődék, az óvodák, az iskolák és a gimnáziumok nyitva maradnak – jelentette be Emmanuel Macron.
A péntekre virradó éjjel életbe lépő újbóli általános kijárási korlátozás lényege is az, hogy csak indokolt esetben és meghatározott körzetben hagyhatják el a franciák a lakhelyüket, de a zárlat kevésbé lesz drasztikus. „El lehet menni dolgozni, orvoshoz, rászoruló hozzátartozót ellátni, vásárolni vagy levegőzni a lakhely közelében” – hangsúlyozta az államfő. Senki nem hagyhatja el viszont a régiót, ahol él, és csak az egy háztartásban élőkkel tartózkodhat együtt, minden egyéb magánrendezvény tilos.
Emmanuel Macron hangsúlyozta: ha nem vezeti be a kormány újból a szigorú kijárási korlátozásokat, néhány hónapon belül 400 ezren halhatnak bele a koronavírus-fertőzésbe.
„Egyesek azt hirdetik, hogy nem kell semmit se tenni, és hagyni kell a vírust terjedni, ezt hívjuk a kollektív immunitás keresésének. A tudományos tanács felmérte egy ilyen lehetőség következményeit. Elfogadhatatlanok. Rövid távon azt jelenti, hogy válogatni kell a betegek között a kórházakban, és néhány hónapon belül 400 ezren veszítik életüket. Franciaország soha nem választ egy ilyen stratégiát” – hangsúlyozta az elnök.
Az otthoni munkavégzés lesz általános
Emmanuel Macron jelezte, hogy bár a munkába járás engedélyezett lesz, de az otthoni munkavégzés lesz ismét az általános.
„A gazdaság nem állhat meg és nem is omolhat össze” – hívta fel a figyelmet az államfő, emlékeztetve arra, hogy a tavaszi karantén 10 százalékos recessziót eredményezett. Az állami hivatalok, a posta, az építkezések, a mezőgazdaság és a gyárak ezért most nem állnak le. A bezárásra kényszerülő kis- és középvállalatoknak – elsősorban a vendéglátásban, az idegenforgalomban és a kulturális ágazatban – a forgalomkiesést havi 10 ezer euróig megtéríti az állam, s a kényszerszabadságra küldött munkavállalók bérét is átvállalja 100 százalékban.
Az elnök arra is ígéretet tett, hogy a kórházi intenzív ágyak számát a jelenlegi 5800-ról 10 ezerre növelik. A kormány azzal számol, hogy két héten belül a súlyos betegek száma a jelenlegi 3 ezerről 9 ezerre fog emelkedni.
Macron jelezte, hogy az országhatárok nyitva maradnak, de minden belépő külföldi és hazatérő francia számára kötelező lesz az ingyenes szűrés a repülőtereken, a kikötőkben, a vasútállomásokon és a határállomásokon.
Az elnök elmondta: reméli, hogy a karácsonyt és a szilvesztert már mindenki családi körben ünnepelheti, s addigra újranyithatnak az üzletek is.
Szigorú korlátozások Németországban
A koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma óta a legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Németországban, a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok csökkentésének céljával hétfőtől november végéig csaknem teljesen felfüggesztik a többi között a vendéglátóipar és a kulturális szektor működését, a közoktatást és a napközbeni gyermekellátás rendszerét viszont nem állítják le – jelentették be szerdán este Berlinben.
A járvány gyorsulása révén a teszttel kiszűrt fertőzések száma már hét nap alatt megduplázódik, az intenzív kórházi kezelésre szorulók száma pedig tíz nap alatt duplázódik – mondta Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után. A folyamat feltartóztatásához „közös erőfeszítésre” van szükség, „ki kell szabadulni az exponenciális (robbanásszerű) növekedésből” – emelte ki.
A korlátozások célja az „akut egészségügyi szükségállapot” elkerülése. Ehhez gondoskodni kell arról, hogy a kapcsolatkutatással foglalkozó helyi egészségügyi hatóságok ismét fel tudják tárni, és meg tudják szakítani a fertőzési láncolatokat. Ha nem lehet követni a vírus útjait, akkor ellenőrizetlenül terjed tovább, ami gyorsan súlyos következményekhez, egyebek mellett az intenzív osztályok telítődéséhez és gyógyszerhiányhoz vezet – mondta Angela Merkel.
A többi között arról is szólt, hogy a korlátozásokkal sújtott vállalkozások és egyéb szervezetek – például színházak vagy sportegyesületek – bevételkiesésének 75 százalékát megtérítik. Az ötvennél több embert foglalkoztató cégek esetében a vállalatok állami támogatásáról szóló európai uniós szabályokhoz igazítják a kártérítés mértékét. A programra tízmilliárd eurót fordítanak.
A november 2-tól november 30-ig érvényes szabályok szerint legfeljebb két háztartás tagjai, és maximum tíz ember tartózkodhat együtt magán- vagy közterületen. A vendéglők csak elvitelre főzhetnek. A kulturális intézmények mellett csaknem teljesen leállítják az idegenforgalmat is, a szállodák csak üzleti úton lévő vendégeket fogadhatnak. Befagyasztják az amatőr sport intézményrendszerét is. Új korlátozásokat vezetnek be a szolgáltató szektor számos további területén, így például a fodrászokon és a gyógytornászokon kívül valamennyi szolgáltató kényszerszünetet tart, akinek munkájához közvetlen testi kapcsolat szükséges az ügyféllel, vendéggel. A kiskereskedelemben új szabály, hogy az üzlethelyiségekben tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat.
Az utcákon terítettek meg az olasz vendéglátósok
Az úttesteken leterített abroszokkal tiltakoztak az olaszországi éttermek, bárok, presszók tulajdonosai és üzemeltetői a nagyobb városokban szerdán a Giuseppe Conte vezette kormány járványügyi korlátozó intézkedései ellen. A római Pantheon előtti téren – amely tele van teraszos kávéházakkal és éttermekkel – tíz nagy fehér abroszt terítettek le a kockakövekre, s mindenütt tányérokat, poharakat és evőeszközöket helyeztek el. Minden egyes darabot lefelé fordítottak, hangoztatva, hogy szakmájuk „a feje tetejére állt.”