BARAZSULY VIKTÓRIA ADRIENN, ÚJVÁRI DOROTTYA
Az „év legjobb tíz napja” - ahogy olyan sokan nevezik - nekünk háromra szűkült, de felkészülve indultunk. Már egy hónappal korábban beszereztük a programfüzetet, hogy alaposan tudjuk megtervezni az ottlétünket. Böngésztünk a koncertek, színi- és cirkuszi előadások, kézműves foglalkozások, éneklések és táncolások, séták, jógázás és a kiállítások között, bekarikáztuk az izgalmasnak tűnő pontokat. Nagyon sok volt a karika és az aláhúzás, a gondolkodás és mérlegelés, az izgatottság. Aztán megérkeztünk péntek délután a Völgybe. Egyből rádöbbentünk, hogy itt más a ritmus: nyugodtan, kényelmesen hömpölyög mindenki, úgyhogy hagytuk magunkat sodorni a hangulattal, s csak néhány előre kiszemelt koncerthez ragaszkodtunk. Nagy kedvencünk lett a „Völgy szíve”, a Kaláka Versudvar. Ide tértünk be elsőként, miután felállítottuk a sátrunkat. Lackfi János volt az „udvargazda”, aki meghívottakkal beszélgetett, verseket improvizált bekiabált szavakból, de volt Kaláka és zene is. A közönség soha nem volt kíméletes, furfangosnál furfangosabb szavakkal kérték a verseket. Az eredmények mindig nagyon bravúrosak lettek, legyen szó macskaviselkedésről, szerelemről vagy hadronütköztetőről.
Minden korosztály részt vett a Versműhelyen: az első sorokban rongyszőnyegeken és babzsákokon gyerekek üldögéltek, az árnyékban tinik, fiatalok, családosok, nyugdíjasok és unokáik figyeltek. A fesztivál egyik meghatározó jellemzője, hogy sok családos programot kínál. Sokan még az egy évesnél kisebb gyerkőceikkel is eljöttek a Völgybe. A nagyobb gyerekek számára szinten minden udvarban volt valamilyen kézműves foglalkozás vagy szórakozási lehetőség, így biztos nem unatkoztak. A Filmarchívumnál animációs filmeket nézhettek, vagy taumatrópot készíhtettek, a Folk Udvarban interaktív játékokon – mesébe szőtt táncon és táncba szőtt mesén vehettek részt.
Harcsa Veronika udvara tündéri hely volt. Az énekesnőből áradó szeretet és odafigyelés az egész udvart jellemezte, csodálatos kertjével, kis fényeivel. Egyik délelőtt jógával indítottuk itt a napot, majd cigánydalokat énekeltünk a Karaván Familiával. Belekóstoltunk az improvizatív pergetésbe és a szájbőgőzésbe is. Annyira energikus volt a család, hogy az esti koncertjükre is ellátogattunk. A végén az énekesnő, Ica értetlenül jegyezte meg, hogy hát nem érti a közönséget: ő nem bírná ülve végignézni a koncertet! A közönség megszívlelte ezt, és energikus csingerálássá alakult át az addigi ritmikus lábfejlengetés.
Több épületet is színes fényekbe öltöztettek a fesztivál idejére. Fényfestéssel színezték ki a fehér falakat, hogy az est beköszöntével se szűnjön meg a nappali tündérvilág.
Még mielőtt bárki azt hinné, csak a lelkünket tápláltuk, szólnánk, hogy a fesztiválon senki nem marad éhesen! Az ilyen helyeken általában divatos street food csak elvétve tűnt fel, helyette sztrapacskát, dödöllét, tócsnit, lecsót és más házias étkeket fogyasztottunk. Aki egy valódi helyi ebédre vágyott, a kék abroszokat kellett keresnie, ezek jelezték ugyanis a falubéliek terülj-terülj-asztalkáit. A fesztivál második hétvégéjén ragyogó napsütés és kánikula volt, így természetesen a folyamatos hidratálásról is gondoskodni kellett. Legnépszerűbbek talán a finom balatoni borokból készült jéghideg fröccsök és kézműves sörök voltak.
A koncertek és a fellépő zenekarok stílusa kapcsolódott a helyszínekhez: a Fonó Udvarban inkább a világ- és népzene kapott helyet, a Hangfoglaló Udvar az alternatív, indie, valamint könnyűzenét játszó előadóknak adott teret, de a jazz vagy a rock kedvelői is megtalálhatták udvarukat. A Panoráma színpadon, amely a fesztivál nagyszínpada volt, magyarországi és nemzetközi fellépőket hallgathattunk. Szombat este Szabó Balázs Bandája zenélt, vasárnap pedig a Quimby zenéjére tombolt a közönség.
A hétvégi zsibongás után érdekes volt hétfő délelőtt is Kapolcson lenni. Elbontott kézműves bódék, csak néhány stoppoló völgylakó, és kiszűrődő zene helyett a patak csobogása, bezárt udvarok. Eszünkbe jutott, mennyi mindent nem sikerült megnézni, kipróbálni! Nem láttunk cirkuszi előadást, nem agyagoztunk, nem hallgattunk operát, nem jártunk a Hello Wood faluban, nem láttuk a taliándörögdi középkori kolostor romjait. Hosszasan lehetne még sorolni mi minden maradt ki, és most hirtelen vége lett. Mégis mosolyogtunk, mert a Völgy csupa mosolyt, jókedvet, nyugalmat és szeretetet adott nekünk. Huncutul néztünk össze a kapolcsi templom előtti platánfa levelei alatt várakozva, s rögtön megértettük egymást: jövőre ugyanitt a helyünk!Fotóriportunk ITT megtekinthető
