A Kónya Gyuláné Schéfer Teréz tiszteletére és emlékére szervezett ünnepséget a Jékely irodalmi kertben tartották meg. A nyitó áhítatra egybegyűlt több mint száz személy a Pavilon árnyékába húzódva kísérte figyelemmel az eseményt.
Szabad-e bibliaolvasás közben dohányozni?
Az áhítatot Pap Ákos magyarvalkói lelkipásztor az Efézusi levélből vett idézettel nyitotta meg, amelyben Pál apostol arra buzdítja a gyülekezetet, hogy mondjanak egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket. Elmélkedését egy haszid történettel kezdte, amely szerint két zsidó férfi nem tud megegyezni abban, hogy szabad-e a szentírás közben dohányozni. A kérdést ugyanis két irányból lehet megközelíteni: a szentírás olvasása közben ugyan nem illik profán cselekedetet végezni, de ha úgy vesszük, az írást bármilyen körülmények között, még dohányzás közben is lehet olvasni.
A gondolatmenetet tovább szőve, elmondható, hogy varrás közben is szabad imádkozni vagy zsoltárokat énekelni, mint ahogy azt a megemlékezések szerint Kónya Gyuláné gyakran tette, ugyanúgy, mint nagyon sok kalotaszegi asszony. Ilyen értelemben a varrás nem csupán egy hétköznapi cselekedet, hanem egyben meditáció. Rámutat arra, hogy ügyintézés közben az ember gyakran kényszerül várakozásra, ami remek alkalom lehetne akár az elmélkedésre, vagy az elcsendesedésre. Ehelyett az ember sokszor bosszankodik, vagy pótcselekvésekkel próbálja elütni az időt. Nem csupán a varrás vagy a hímzés, de bármilyen hétköznapi tevékenység áldott alkalom lehetne arra, hogy önmagunkba szálljunk, akár imádkozzunk Istenhez.
Kinek a pap, kinek a Papné
Az áhítatot követően Pap Ágnes tiszteletes asszony köszöntötte a vendégeket. Megemlékező beszédében elmondta, hogy sokszor nem könnyű egy lelkészfeleség dolga, de ő nagyon sok erőt tud meríteni Kónya Gyuláné példájából, aki szerteágazó tevékenységével kivívta az emberek tiszteletét és megbecsülését. Ennek köszönhetően jobban megmaradt az emlékezete a faluban, mint a lelkipásztor férjének. Nem nyűgnek vagy kínszenvedésnek tekintette a szolgálatát, hanem szeretetből tanította a lányokat, asszonyokat a varrásra, de sok minden másra is. A vendégszeretetéről és főztjéről híres tiszteletes asszony nevelésének köszönhetően, sokan a paplakban tanultak meg késsel, villával enni, vagy illedelmesen viselkedni egy társaságban.
Pap Ágnes elmondta, hogy sokszor nem könnyű egy lelkészfeleség dolga
- Mit jelent számomra, mai valkói papné számára az ő emlékezete? Tisztelet, rácsodálkozás, erőforrás – vallja a magyarvalkói tiszteletes asszony. Elmondta, hogy bár ő nem tud palástot varrni a férjének, mint ahogyan az elődje tette, de igyekszik a maga módján a lelkipásztor férje számára hűséges segítőtársként munkálkodni az Úr szőlősében, mivel szerinte ez egy lelkészfeleség legfontosabb feladata.
Vászonra varrt múlt
Pap Ágnes a továbbiakban átadta a szót, Vincze Minya Istvánnak, aki szerint hagyományt ápolni nem csupán azt jelenti, hogy a múltba tekintünk, hanem egyben bízunk a jövőben is. Az utóbbi évek kemény munkálataira utalva megállapította, hogy ami Magyarvalkón történik, az egy valóságos csoda. A kalotaszegi egyházmegye esperese a parókia modernizálására, a teljesen felújított templomra, valamint a rendezvény helyszínének választott pavilon rendbetételére utalt, amit a gyülekezet az utóbbi években valósított meg. Véleménye szerint csodának tekinthető, hogy léteznek olyan lelkészek és lelkészfeleségek, akik nem csupán a szó szoros értelmében vett szolgálatot végzik el, hanem tevékenyen kiveszik részüket a gyülekezet külső és belső építéséből egyaránt.
- Mi, kalotaszegiek belefaragjuk a fába, belevarrjuk a vászonba szívünk értékeit: múltunkat, jelenünket és jövendőnket – mondta az esperes. Hangsúlyozta, hogy ezeket az értékeket nem csak Kónya Gyuláné tartotta fontosnak, de a jelenlegi tiszteletesasszony is. Hozzáfűzte, hogy valóban igaz a mondás, amely szerint minden sikeres férfi mögött egy olyan nő áll, aki támogatja és segíti a munkájában. Ez a megállapítás különösen érvényes a lelkészekre, akiknek a szolgálatában a hitvestárs támogatása talán sokkalta fontosabb, mint más hivatások esetében. Záró gondolataiban Vincze Minya István esperes arra bíztatta a gyülekezetet, hogy ezt az emléknapot évről évre szervezzék meg, ami egy áldott lehetőséget biztosít arra nézve, hogy megőrizzék a múlt és jelen időtálló értékeit.
Egy angol lady és egy kolozsvári hölgy Kalotaszegen
Kis Magdolna magyarvalkói származású tanítónő a továbbiakban bemutatta Újvári Dorottya és Sara J. Meaker könyvét, amelynek teljes címe: Kónya Gyuláné Schéfer Teréz – Egy magyarvalkói papné élete és varrottasmintái. Mindenekelőtt kihangsúlyozta, hogy meglehetősen szokatlan dolog, hogy egy londoni tanárnő és egy kolozsvári művészettörténész írjon könyvet Kalotaszegről. Véleménye szerint azonban kívülállóként talán más szemmel tekintenek azokra az értékekre, amelyek a valkói emberek számára már ismertek és megszokottak. A maradandó értékek csak akkor állják ki az idő próbáját, ha az emberek ápolják és rendben tartják. Példaként a közeli dombtetőn büszkén kimagasló templomot hozta fel, ami több száz éve épült, és azért maradhatott meg ilyen szép állapotban mind a mai napig, mert minden generáció kivette a részét a karbantartásában. Ennek kapcsán kihangsúlyozta, hogy szerinte a könyv is egy ilyen tevékenység része, ami arra hivatott, hogy az utókor számára megőrizze a közösség értékeit.
Az ünnepséget a Jékely irodalmi kertben tartották
A továbbiakban magáról a kiadványról beszélve elmondta, hogy a könyv háromnyelvű, magyarul, angolul és románul olvasható benne a szöveg. A könyv szerkezete is hármas tagolású, ugyanis az első rész Kónya Gyuláné életútját mutatja be, a második mintaválogatást, míg a harmadik fotógyűjteményt tartalmaz. Kis Magdolna érdekességként megemlítette, hogy a mintákat ruházati cikkekre és kiegészítőkre használta már abban az időben Kónyáné, így kerültek a kalotaszegi minták strandtáskára, övmintára vagy éppen vászoncipőre.
Varrottas, ami átszövi a világhálót
A rendezvény befejező részében Kis Magdolna a szerzőpárost kérdezte a könyv keletkezésének a körülményeiről. A beszélgetés során a hallgatóság közelebbről is megismerhette Újvári Dorottyát és Sara Meakert. A londoni tanárnőt már szinte mindenki ismeri Kalotaszegen, hiszen nagyjából két évtizede járja Erdélyt férjével, Douglasszel együtt. A házaspár először 1994-ben látogatott el Erdélybe egy nyaralásra, amikor még Lengyelországban tanítottak. Sara akkoriban kezdett megismerkedni a kalotaszegi népművészettel, ugyanis az egyetemen írt értekezést egy skót kézművesről, és a kutatómunkája során találkozott a magyar kézműves mozgalommal, azon belül Kós Károly nevével. Sara elmondása szerint véletlenül hozta össze a sors Dorottyával, amikor Kónya Gyuláné munkásságával foglalkozott. A közösségi oldalon kért segítséget bizonyos szövegek lefordításában, amit a barátai és ismerősei megosztottak. Ilyen módon jutott el a felhívás Dorottyához, aki aztán fel is vette a londoni tanárnővel a kapcsolatot. A közös munkájuk során merült fel az ötlet, hogy érdemes lenne könyv formájában is megörökíteni Kónya Gyuláné munkásságát.
Újvári Dorottya elmondása szerint akkor ismerkedett meg Schéfer Teréz szeméjével, amikor a mesteri dolgozatára készült a művészettörténeti egyetemen. A Schéfer család régi fotóit tanulmányozva ismerkedett meg az egykori valkói tiszteletes asszony életével és munkásságával. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte különleges életpályamodellt jelent a mai ember számára Kónyáné életútja, hiszen sok szempontból szembe ment a két világháború közti időszak szokásaival. Schéfer Teréz egész életében törekedett a függetlenségre, mivel nemcsak azokat a tanulmányokat végezte el, amelyeket abban az időszakban elvártak egy nőtől, hanem tovább tanulva, elvégezte a tanítóképző iskolát. Kolozsváron ő volt az első női tanító, amit a korabeli feljegyzések meg is említenek. A karrierépítő törekvéseivel szintén szembe ment az akkori kor elvárásaival.
Az ünnepség további részében a résztvevőknek lehetőségük nyílt a kötet megvásárlására, amit a szerzők a helyszínen dedikáltak. A kötetlen beszélgetés mellé a házigazdák kávét és finom pánkót szolgáltak fel.
Egy 21. századi ember számára talán már nehezen érthető, hogy mit jelentett a két világháború között élő asszonynak az álmok megvalósítása, miközben arra is maradt ereje és lelki energiája, hogy hűséges segítőtársként a lelkipásztori szolgálatot végző férje mellé álljon. Ma már gyakran éppen fordítva gondolkodunk, hiszen akár férfiról, akár nőről legyen szó, a legfontosabb az önmegvalósítás, a karrierépítés. A mai világ azt sulykolja belénk minden oldalról, hogy ne törődjünk másokkal, ne foglalkozzunk a közösségünk múltjával, mert azok már értéktelenné váltak a modern ember szemében. Azonban ha elődeink mindent megtettek annak érdekében, hogy a régi értékeket átmenekítsék nekünk, akkor ezeket könnyelműen félredobni nem csupán felelőtlenség, de egyben gondatlanság is. Reméljük, hogy a szebb és modernebb jövő építése közben nem vágjuk el teljesen magunk alatt azt a bizonyos fát.
