Volt ugyebár egy kis diszkusszió a dzsúszoknál valamivel alkoholdúsabb nedvek fogyasztása okán. Katarban ugyanis tilos az alkohol, mint fogyasztási cikk; pontosabban igen korlátozott módon lehet koccintani, hörpölni, esetleg vedelni. Csakis beltérben, hotelek és vendéglők mélyén úgy, hogy ez a kint sétáló polgároknak ne tűnjön fel, és muszlimságukban ne botránkoztassa meg őket. Jött ez a vébés sztori, és hát a nemzetközi szakszövetség azzal szembesült, hogy a jó öreg európai drukkertradíció aligha tudja elképzelni a meccset holmi árpalevek bevitele nélkül.
Persze hogy a mérkőzés esztétikai hatása egy szimpla limóval is majdnem ugyanaz, meg ki lehet bírni három órát ásványvízen, ahogyan Infantino is sejteti, na de volt egy egyezség az egyik legnagyobb támogató és a szervezők között. Kompromisszumos. Lehet sörözni a szurkolóknak fenntartott zónákban mérkőzés előtt és után x ideig. Aztán a házigazdák fenéken billentették az egyezséget, pontosan a torna startjának küszöbén. Ezt szokták helyzetbe hozásnak nevezni. A torna ama bizonyos főtámogatója pedig mit tehet ilyenkor: kialkudja, hogy négy év múlva is ő legyen a sörszállító, ezáltal utólag balzsamozni kezdi azt, ami most igencsak fájhat. (Hogy a FIFA mit csikart ki magának, azt majd a következő elnök esetleg kideríti.) Mert valljuk meg, nem életszerű, hogy a német vagy dán szurkoló a hotelben legurít pár doboz/üveg söritalt, elmegy drukkolni, és három-négy óra után leöblíti ugyanabban a hotelben az izgalmakat. A vonat már elindult, most nem érdemes-illik zavarni a menetrend szerinti járatot – intenek mérsékletre sportdiplomaták, futballguruk, megmondóemberek. Nyilván nem ünneprontónak szegődtem, hiszen nem fair, hogy itthon gond nélkül megszisszentem a söröcskét a szünetben, míg a katari stadion büféjében legfeljebb dupla citromszeletadaggal lehet stimmolni a hangulatot. De azt azért csak elnézi a rovat szerkesztőjével karöltve az olvasó, hogy szóvá teszem a szószegés tényét. Az egyéb „bajokat” meg, úgymint melegek jogai, vendégmunkások emberhez méltatlan helyzete, a nők ugyancsak felemás jogegyenlősége, most csak azért nem taglalom, mert akkor miről írnék még huszonakárhány napon át, ha épp sorra kerülnék, vagyis hát december 18-ig, a világbajnokság döntőjéig. Mely nap, mily véletlen, épp ugyanaz, amelyen Katar nemzeti ünnepe; igaz, ezt is valójában áthelyezték utólag, mert az emírség valójában 1971. szeptember 3-án kiáltotta ki függetlenségét. De most ilyen apróságokon nem akadunk fenn, főleg hogy karnyújtásnyira a hűtő, s benne…
