A világ joggal adózik csodálattal azoknak az ukrán katonáknak, akik kezdetben a magabiztos orosz támadásokat megállították, sőt amikor átmenetileg létszámbeli fölényre tettek szert, bizonyos területekről vissza is szorították a hódítókat.
Erre az oroszok is mobilizáltak, több mint 300 ezer kiképzett katonával töltötték fel a támadó csapattesteket. Így aztán némileg változott a helyzet. Kiderült, hogy a büszkén emlegetett magas harci morál ellenére az ukrán hadsereg egyre több katonája is vét a „katonai fegyelem” ellen. A Zelenszkij-kormányzat a „kihágásokat” kemény büntetésekkel igyekszik felszámolni. Ukrajnából származó információk szerint a front erre dühvel és frusztrációval, s ami még kockázatosabb, bénultsággal reagál. Bizonyos helyzetekben ugyanis – s erről ma már az ukrán nyilvánosság se mindig hallgat – a katonáknak nincs más választásuk, mint hogy figyelmen kívül hagyják a parancsokat. Zelenszkij vétójoggal rendelkezik az ukrán parlamentben. De egy olyan törvénnyel kapcsolatban, amely a „hitehagyott” katonák esetében az eddigieknél jóval keményebb büntetéseket foganatosítana, lemondott vétójogáról.
Sőt, elutasította azt a 25 ezer aláírással szentesített folyamodványt is, amelyben az ukrán állampolgárok az embertelenül szigorúnak minősített törvény ellen tiltakoznak. Zelenszkij írásos válaszában azzal érvelt, hogy „a törvény célja a katonai egységek harckészségének fenntartása, hiszen Ukrajna oroszok fölötti győzelmének kulcsa a katonai fegyelem szigorú betartása”.
Az európai értékek, mindenekelőtt az emberi jogok védelmezőjének pózában tetszelgő, a nyugati parlamentekben vastapsokkal ünnepelt elnök minden jel szerint összetéveszti az önként vállalt katonai fegyelmet, amely a háború korábbi szakaszaiban a jól képzett és hazájuk érdekében életüket is feláldozni hajlandó katonákat jellemezte, azoknak a felkészítetlen, és számos helyzetben pusztán a frontra terelt embereknek a kikényszerített fegyelmével, akik szinte már védtelenül állnak szemben a képzettebb és a harcot jobbára önként vállaló oroszokkal. Pedig az önfegyelem és a kikényszerített fegyelmezettség között óriási és bizonyos helyzetekben sorsdöntő különbség van.
Az utóbbi esetekben a katonák úgy érzik, hogy a feladat meghaladja képességeiket. Ilyen esetekben mind több katona lázad fel parancsnoka ellen. Van, aki az alkoholba menekül, vagy fegyvereit maga mögött hagyva és az erkölcsi követelményeknek fittyet hányva – hogy életét megmenthesse – hátat fordít a hadseregnek.
Az új törvény szerint a parancs végrehajthatóságának megkérdőjelezése már önmagában is hat év börtönbüntetéssel jár. A zászló elhagyása vagy a sorozóbizottság előtt való megjelenés „minden alap nélküli” megtagadása tíz év börtönbüntetést vonhat maga után. Hogy az ilyen okból kiszabott börtönbüntetés egyébként is mivel járhat, azt nem nehéz elképzelni... De a törvény a legkisebb vétségeket is a zsold csökkentésével vagy egyenesen megvonásával büntetné. Pedig sokak számára az otthon maradt családtagok létfenntartásának ez az egyetlen garanciája.
A meggondolatlan, sőt ostoba parancsok is negatívan befolyásolhatják a katonák közérzetét, és súlyos emberi jogi problémákat is felvethetnek. Minderre – ismétlem – nem valamely szenzációhajhász zuglapocska vagy némely orosz propagandista hírforrás hívja fel a figyelmet, hanem – ismétlem – Brüsszel kvázi hivatalos lapja, a Politico. Melkozerova írása ukrán emberjogi aktivistákat idéz, akik szerint a törvény nemcsak az emberi jogok vonatkozásában kockázatos, de az állam önvédelmi képességét is súlyosan károsíthatja.
Zelenszkij katonai vezetői a törvényt biztonságos kijevi bunkereikből szükségesnek vélik, hiszen szerintük az orosz támadás letörése csak drákói intézkedések árán tartható fenn. Az embernek erről a második világháborús orosz hadsereg sztálini gyakorlata jut eszébe, amikor a parancsnokok a háttérből géppisztolyokkal kergették támadásba (a szó szoros értelmében) katonáikat. Aki visszafordult, azt maguk lőtték le. Az ukrán vezetés még távolról sem tart ott. De amint azt Valerii Markus, a 47. harci brigád parancsnoka a Dezertálás a frontról című, YouTube-on sugárzott előadásában elmondta, mind gyakrabban kerülnek a frontra katonai szolgálatra alkalmatlan személyek. S még azok is, akik hamis motívumokból – mint a pénz vagy a dicsőségvágy – rukkolnak be, később a kegyetlen nyomás alatt összeroppannak és elmenekülnek, fellázadnak.
Hiányzik a magasabb és az alacsonyabb szintű katonai vezetők közti normális kommunikáció is. Sokan úgy tekintik, hogy a nyilvános panasz diszkreditálja az ukrán hadsereget. Az ettől való félelem azonban lehetetlenné teszi, hogy az alacsonyabb szintű parancsnokok katonáikon segítsenek.
„Az orosz támadókkal szemben csak egészséges önérzetű, minden körülmények között emberséges elbánásban részesülő katonákból álló hadseregnek van esélye” – vallja Eugenia Sakrevska, a hadseregbe önként jelentkezett emberjogi aktivista, a 92. gépesített brigád egyik tagja is. Az ukrán hadseregnek a támadás kezdetén 250 ezer katonája volt, ma egymillió van. Ez természetesen a hadsereg nagymérvű felhígulásához vezetett. A katonák közt mind több a – szó szakmai értelmében vett – civil, aki képtelen alkalmazkodni a harctéri feltételekhez. Egy nevét el nem áruló katona – aki az erőteljesen ostromlott Bachmutból menekült el – a Politicóban megjelent írás szerzőjének így vall: „A katonák számára gyakorta a védelmi vonal feladása az egyetlen út ahhoz, hogy az értelmetlen halált elkerülhessék. Ha a muníció-utánpótlás akadozik, ha napok óta alvás vagy pihenőszünet nélkül kell tartaniuk lövészárkaikban, harci tekintetben használhatatlanná válnak.”
A hatástalan vagy hiányos parancs, az ebből fakadó lelki teher és főként a többé-kevésbé rendszeres váltás (azaz pihenés) hiánya pszichikai zavarokhoz, káoszhoz, hanyagsághoz vagy akár lezülléshez vezethet. Mindez a harcképességre és az engedelmességre is hatással van. „Olyan eset is történt – idézi a szerzőnő –, hogy a sebesült tiszt, aki sürgős egészségügyi ellátásra szorult volna, de a megfelelő ellátást nem kaphatta meg, mert az orvos is megsebesült, nem hagyta el a posztját.” A következményeket bárki beláthatja.
Ilyen körülmények közt a katonák kétségbeesésükben dezertálnak. A legnagyobb gond az, hogy sajnos lehetőség sincs a cserére, mert nem áll rendelkezésre elég számú harcképes katona. Ekként az ukrán hadsereg éppen alapembereit veszítheti el. Márpedig senki nem dönthet saját fejétől valamiféle pihenő mellett, mert az már az új törvény hatálya alá esne, és súlyos büntetéseket vonhat maga után. „Így aztán végső esetben, a mély kétségbeesés és kimerültség körülményei közt már a büntetőjogi következményektől való félelem sem válhat gátló tényezővé.”
Hogy a törvényt ért kritikák a törvényhozókat és a hősként aposztrofált Zelenszkij elnököt jobb belátásra bírhatják-e, máig nyitott kérdés. Pedig lehet, hogy a háború – s még inkább az értelmes béke – sorsa múlhat ezen.
De a békére vonatkozó közbevetés már az én művem. Békéről ugyanis Nyugaton – implicite a Politicóban – ez idő szerint szó sem lehet.
