Lola még kevesebbet mozog, s a hátán két nagy folt keletkezett, ahonnan kihullott a szőr. Kapott külső és belső fertőtlenítőt, orvos is megvizsgálta, de a gondoskodás ellenére a foltok továbbra is megmaradtak. Ezt azzal magyaráznám, hogy korosodik az állat. Lola már az ötödik életévéhez közeledik, ami tengeri malacnál már szép kor. Igyekszünk odafigyelni az étkezésére, és a foltokon kívül semmi gond nem jelentkezett.
Mi mást lehetne mondani róla, mint hogy figyelemre méltó öreg hölgy, aki még nem jár bottal, de szívesen veszi, ha besegítik a ketrecbe. Mivel kint már túl hideg van, így csak a szobában szoktak sétálgatni, kis papírt rágni a szekrény alatt. Egymás után ballagnak, általában Lola az utolsó. Léna a legfiatalabb, vezeti a sort, pajkos, fürge. Lizával gyakran kergetőznek, keresik, hogy hová lehetne elbújni az ágy alatt. Ha megunták a kinti létet, visszaugrálnak a ketrecbe, Lola is próbálkozik, de általában megáll előttünk, és várja, hogy segítsünk neki.
Ha állatainkat mostanában elkerülte a betegség, nem mondhatom el ugyanezt magamról is. Az utóbbi időben, már másodszorra betegedtem meg: a szokásos őszi nátha, köhögés, hidegrázás, eléggé megviselt. S hogy így gubbasztottam az ágyban egymagamban, kopogtattak az ajtómon: Utat egy Öreg Hölgynek! Lola volt, kellemes meglepetés, amint áthozták hozzám. Ölembe vettem az apró állatot, amint magamhoz öleltem, éreztem, hogy teljesen hozzám simul. Hasát és fejét is hozzám simította, mint aki teljes biztonságban, otthonos helyre került. S amit most ő nyújtott nekem, hálát, szeretetet, az fokról fokra enyhítette köhögésemet, gyógyította kedélyállapotomat.