A fehér sport híreiből: éllovas maradt Murray

A fehér sport híreiből: éllovas maradt Murray
Összeállításunkban a legfrissebb tenisz-világranglisták mellett az ATP-vb végkimeneteléről is szólunk.

Murray simán verte Djokovicsot

Andy Murray (a képen) nyerte meg a férfi teniszezők 7,5 millió dollár összdíjazású londoni ATP-világbajnokságát, mivel a döntőben két szettben legyőzte Novak Djokovicsot, ezzel ő zárja világelsőként az évet.

A finálé különlegességét az adta, hogy – a sportági történelemben először – az idény utolsó meccsén derült ki az év végi világelső személye. Murray múlt hétfőn váltotta Djokovicsot az ATP-rangsor élén, a szerb játékos nevével megszakítás nélkül 122 héten át, összesen pedig 223 hétig kezdődött a lista. A vasárnapi mérkőzés győztese az első brit férfijátékos, aki a számítógépes világranglista 1973-as bevezetése óta az élen fejezi be az évet.

Djokovics a csoportkörben csupán egy szettet veszített, a szombati elődöntőben pedig mindössze 65 perc alatt intézte el a minimális ellenállást tanúsító japán Nisikori Kejt. Murray ugyanakkor igencsak megszenvedett a fináléért: meccslabdáról fordítva verte 3 óra 38 perc alatt a kanadai Milos Raonicot, és sorozatban 23. mérkőzését nyerte meg. Legutóbb szeptember 8-án, a US Open negyeddöntőjében kapott ki (Nisikoritól), azóta a pekingi, a sanghaji, a bécsi és a párizsi versenyt is megnyerte. A két 29 éves sztár – Djokovics egy héttel idősebb vasárnapi ellenfelénél – eddig 34 alkalommal találkozott, és különpárharcukban a szerb vezetett 24–10-re. A meccsek felére döntőben került sor, legutóbb a Roland Garros májusi fináléjában Djokovics nyert négy szettben.

Ezúttal az első játszma Murrayé volt, 46 perc alatt nyerte ezt a szakaszt úgy, hogy 4:3-as vezetésénél elvette Djokovics adogatását, majd hozta a sajátját. A következő szett is jól indult számára, rögtön brékelte Djokovicsot, aztán 3:1-nél még egyszer, ezzel jelentős előnybe került. Csakhogy a szerb játékos ezután elvette a skót adogatását, majd nyerte a sajátját, ezzel 4:3-ra felzárkózott. Murray 5:4-nél a mérkőzésért szervált és harmadik meccslabdáját értékesítve nyert, csaknem egy és háromnegyed órás mérkőzésen.

Ami a pénzdíjakat illeti, a veretlen világbajnok 2,391 millió dollárt kap, bónuszként pedig hárommilliót a világelsőségért, azaz 5,391 millióval gazdagodik. A vesztes 1,261 + 1,5 azaz 2,761 millióval vigasztalódhat.  A nyolcfős, szezonzáró szupertornának az O2 Arena adott otthont.

Végeredmény, egyes, döntő: Murray (brit, 1.)–Djokovics (szerb, 2.) 6:3, 6:4.

Páros döntő: Henri Kontinen, John Peers (finn, ausztrál, 5.)–Raven Klaasen, Rajeev Ram (dél-afrikai, amerikai, 7.) 2:6, 6:1, 10–8.

 

Világranglisták

Gálfi Dalma két hét alatt összesen 106 helyet javítva már a 166. a női teniszezők világranglistáján. A 18 éves magyar játékos két hete a tokiói 100 ezer dollár összdíjazású tornán döntőbe jutott, majd a múlt héten combsérülés miatt visszalépett a Toyota városában rendezett, 50 ezer dollár összdíjazású verseny elődöntőjében.

A WTA listájának élén a német Angelique Kerber zárja az évet, Babos Tímea a 28. helyen áll. Simona Halep őrzi a negyedik helyét, az is változatlan, hogy négy román lány a top 100 tagja.

Női világranglista (a WTA honlapja szerint, zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Angelique Kerber (német) 9080 pont, 2. (2.) Serena Williams (amerikai) 7050, 3. (3.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5600, 4. (4.) SIMONA HALEP 5228, 5. (5.) Dominika Cibulková (szlovák) 4875, 6. (6.) Karolína Plískova (cseh) 4600, 7. (7.) Garbine Muguruza Blanco (spanyol) 4236, 8. (8.) Madison Keys (amerikai) 4137, 9. (9.) Szvjetlana Kuznyecova (orosz) 4115, 10. (10.) Konta Johanna (brit) 3640, 11. (11.) Petra Kvitova (cseh) 3485, 12. (12.) Carla Suarez Navarro (spanyol) 3070, 13. (13.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 3061, 14. (14.) Jelina Szvitolina (ukrán) 2895, 15. (15.) Bacsinszky Tímea (svájci) 2347, ..., 28. (26.) BABOS TÍMEA 1575, 29. (29.) IRINA-CAMELIA BEGU 1531, …, 38. (39.) MONICA NICULESCU 1300, …, 80. (80.) SORANA CÂRSTEA 787, ..., 166. (182.) GÁLFI DALMA 339.

A vasárnap az ATP-világbajnokságon győztes Andy Murray már 905 ponttal vezet Novak Djokovics előtt a férfi teniszezők világranglistáján. A vb-elődöntős kanadai Milos Raonic harmadikként zárja az évet. A 14-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal már csak a kilencedik, a 17 GS-trófeával rekorder Roger Federer pedig a 16. helyen áll.

A legjobb magyar, Fucsovics Márton a 158. a rangsorban, a legjobb románt, Marius Copilt a 131. helyen jegyzik.

Férfi tenisz-világranglista (az ATP honlapja alapján): 1. (1.) Andy Murray (brit) 12 685 pont, 2. (2.) Novak Djokovics (szerb) 11 780, 3. (4.) Milos Raonic (kanadai) 5450, 4. (3.) Stanislas Wawrinka (svájci) 5315, 5. (5.) Nisikori Kej (japán) 4905, 6. (7.) Marin Csilics (horvát) 3650, 7. (6.) Gaël Monfils (francia) 3625, 8. (9.) Dominic Thiem (osztrák) 3415, 9. (8.) Rafael Nadal (spanyol) 3300, 10. (10.) Tomas Berdych (cseh) 3060, …, 131. (133.) MARIUS COPIL 457, …, 158. (160.) FUCSOVICS MÁRTON 379.