A fehér sport híreiből: döntők, világranglisták, érdekességek

A fehér sport híreiből: döntők, világranglisták, érdekességek
Tenisz-összefoglalónkban a római tornadöntők végkimenetele mellett a legfrissebb világranglistákról is szólunk.

Nadal kilencedszer bajnok

A címvédő Rafael Nadal legyőzte a világelső Novak Djokovicsot a római salakpályás tenisztorna férfiversenyének vasárnapi döntőjében, ezzel kilencedik bajnoki címét szerezte meg az olasz fővárosban. A két klasszis korábban négyszer találkozott egymással a római fináléban, 2009-ben és 2012-ben a spanyol sztár, 2011-ben és 2014-ben pedig a négyszeres győztes Djokovics diadalmaskodott. Összességében a vasárnapi volt az 54. összecsapásuk, a szerb előzőleg 28–25-re vezetett.

A jelenlegi salakpályás idényben még tornagyőzelem nélkül álló Nadal szettveszteség nélkül jutott a fináléba, és eddigi négy meccsén összesen csak 13 gémet engedélyezett ellenfeleinek. Az egy hete Madridban bajnok Djokovics a negyeddöntőben és az elődöntőben is elbukott egy-egy játszmát, s előbbi találkozón két mérkőzéslabdát is hárított az argentin Juan Martín del Potro ellen.

A 32 éves Nadal ellenállhatatlan játékkal kezdett, és gyorsan 4:0-ra meglépett, majd egy 11 perces gém végén harmadszor is elvette egy évvel fiatalabb ellenfele adogatását. A „lenullázott” első szettet követően a szerb javult, 1:2-nél először volt bréklabdája, majd 3:3-nál 0–40-ről hozta a szerváját. Nadal adogatásánál aztán váratlanul brék- és játszmalabdához jutott, amelyet kihasználva 100 perc elteltével kiegyenlített. A döntő szettben a címvédő rögtön elvette Djokovics szerváját, aki 0:2-nél még szépített, de nemsokára már dupla brékhátrányban volt. A mallorcai „salakkirály” ekkor már alig rontott, s végül 2 óra 25 perc alatt begyűjtötte a kilencedik római trófeáját. Pályafutása során Nadal a 81. tornáját nyerte meg, az 1000-es kategóriájúak (korábbi nevükön mesterversenyek) közül pedig a 34-et hódította el, megelőzve az élen a 33-nál tartó szerbet.

A két sztár 54. találkozójával tovább javította az egymás ellen lejátszott meccsek rekordját az úgynevezett open érában, azaz a profik 1968-as beengedése óta. Ugyanakkor 142 szett után először fordult elő, hogy egyikük 6:0-ra hozzon egy játszmát. Ami a rontott ütéseket illeti, riválisa 39-ével szemben a spanyol ezúttal csak 17-et mutatott be.

„Fontos ez a cím, de még fontosabb, hogy versenyképesnek és egészségesnek érzem magam” – jelentette ki a díjátadó ünnepségen Nadal, aki előzőleg tavaly augusztusban, Torontóban ünnepelhetett.

A kimerültnek tűnő Djokovics ugyanakkor nem akarta a hosszú meccsekre fogni a vereséget: „Nem akarok most fáradtságról beszélni, Rafa egyszerűen túl erős volt ma. Az első szett után nem gondoltam volna, hogy képes vagyok megnyerni a másodikat” – szögezte le.

A hölgyeknél a negyedik helyen kiemelt cseh Karolína Plískova 85 perc alatt, két szettben diadalmaskodott a magyar származású, brit színekben versenyző Konta Johanna ellen. Plísková a 25. döntőjét játszotta WTA-tornán (harmadszor nyert salakon), és 13. alkalommal nyert, Konta pedig a nyolcadik fináléjában ötödször kapott ki, salakon továbbra is nyeretlen, menetelése során viszont az amerikai Sloane Stephenst és Venus Williamsot, továbbá a holland Kiki Bertenst is búcsúztatta.

Eredmény, döntő:

Nők, 3,4 millió dollár összdíjazás: Ka. Plískova (cseh, 4.)–Konta (brit) 6:3, 6:4.

Férfiak, 5,2 millió euró összdíjazás: Nadal (spanyol, 2.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:0, 4:6, 6:1.

Világranglisták

A múlt heti, nagyszombati/trnavai tornán nyolcaddöntős Babos Tímea tíz helyet rontva a 138. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A 26 éves soproni játékos a héten a Roland Garros selejtezőjében próbál szerencsét. A legjobb 200-ban rajta kívül még két magyar található: Stollár Fanny a 162., Bondár Anna pedig a 181.

Az élen változatlanul a japán Naomi Oszaka áll, a római tornán győztes cseh Karolina Plískova pedig öt helyet előrelépve már a második, Simona Halep pedig lecsúszott a harmadik helyre.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Naomi Oszaka (japán) 6486 pont, 2. (7.) Karolína Plískova (cseh) 5685, 3. (2.) SIMONA HALEP 5533, 4. (4.) Kiki Bertens (holland) 5405, 5. (3.) Angelique Kerber (német) 5095, 6. (5.) Petra Kvitova (cseh) 5055, 7. (8.) Sloane Stephens (amerikai) 4552, 8. (9.) Ashleigh Barty (ausztrál) 4430, 9. (6.) Jelina Szvitolina (ukrán) 3967, 10. (11.) Serena Williams (amerikai) 3521, …, 26. (42.) Konta Johanna (brit) 1785, …, 30. (29.) MIHAELA BUZĂRNESCU 1630, …, 93. (93.) SORANA CÂRSTEA 659, 94. (95.) Bacsinszky Tímea (svájci) 650, …, 118. (113.) IRINA-CAMELIA BEGU 554, …, 126. (131.) ANA BOGDAN 505, ..., 138. (128.) BABOS TÍMEA 427, …, 143. (142.) MONICA NICULESCU 416, ..., 162. (149.) STOLLÁR FANNY 364, …, 168. (165.) IRINA-MARIA BARA 354, …, 181. (193.) BONDÁR ANNA 320, …, 182. (184.) ALEXANDRA DULGHERU 315. Párosban: 1. (1.) Katerina Siniakova (cseh) 8355 pont, 2. (2.) Barbora Krejcikova (cseh) 8065, 3. (3.) Barbora Strycova (cseh) 7050, 4. (4.) Kristina Mladenovic (francia) 6490, 5. (4.) BABOS 6410, …, 28. (28.) BUZĂRNESCU 2485, …, 33. (33.) BEGU 2155, …, 38. (39.) RALUCA-IOANA OLARU 1930, …, 51. (51.) NICULESCU 1618, …, 56. (56.) BARA 1470, …, 85. (84.) ANDREEA MITU 984, …, 93. (93.) STOLLÁR 865.

Fucsovics Márton egy helyet rontott, így a 38. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A 27 éves nyíregyházi játékos legutóbb az első fordulóban búcsúzott a római tornán, és ezen a héten címvédőként indul a svájci Genfben. A jelenlegi legjobb román teniszező, Marius Copil őrzi a 81. helyet.

Férfi világranglista (az ATP honlapja alapján): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 12 355 pont, 2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 7945, 3. (3.) Roger Federer (svájci) 5950, 4. (4.) Dominic Thiem (osztrák) 4845, 5. (5.) Alexander Zverev (német) 4155, 6. (7.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 4080, 7. (6.) Kej Nisikori (japán) 3860, 8. (8.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 3745, 9. (9.) Juan Martín del Potro (argentin) 3235, 10. (11.) John Isner (amerikai) 2940, …, 34. (32.) Györe László/Laslo Djere (szerbiai) 1314, …, 38. (37.) FUCSOVICS MÁRTON 1170, …, 81. (81.) MARIUS COPIL 667.

Párosban: 1. (1.) Mike Bryan (amerikai) 8500 pont, 2. (2.) Jack Sock (amerikai) 6585, 3. (3.) Lukasz Kubot (lengyel) 6340, 4. (4.) Marcelo Melo (brazil) 6070, 5. (5.) Nicolas Mahut (francia) 5860, …, 21. (21.) HORIA TECĂU 3410, …, 214. (218.) FUCSOVICS 270.