A fehér sport híreiből: döntők, tornák, világranglisták

A fehér sport híreiből: döntők, tornák, világranglisták
Tenisz-összeállításunkban a római döntőről, a legfrissebb világranglistákról, a Roland Garros selejtezőiről és más érdekességekről szólunk.

Djokovics római tornagyőzelme

Az első helyen kiemelt Novak Djokovics nyerte meg a férfi versenyt a római salakpályás tenisztornán. A 33 éves szerb világelső a tizedik döntőjét játszotta az olasz fővárosban, ellenfele ezúttal az argentin Diego Schwartzman volt, aki ellen ezt megelőzően mind a négy mérkőzését megnyerte. A dél-amerikai játékos – aki a negyeddöntőben Rafael Nadalt búcsúztatta – ezúttal sem tudta borítani a papírformát, így Djokovics 1 óra 53 perc játék után ötödször is római bajnok lett. A szerb teniszező sikere történelmi, ugyanis pályafutása 36. győzelmét aratta mesterversenyen, ezzel Nadalt megelőzve már egyedül vezeti ezt a rangsort.

Eredmények, döntő:

Nők (2 millió dollár összdíjazás): Halep (1.)–Ka. Plískova (cseh, 2.) 6:0, 2:1-nél Plískova feladta.

Férfiak (3,8 millió euró összdíjazás): Djokovics (szerb, 1.)–Schwartzman (argentin, 8.) 7:5, 6:3.

Világranglisták

Babos Tímea egy helyet rontva a 107. a női teniszezők világranglistáján. A párizsi Grand Slam-torna selejtezőjében érdekelt két magyar közül Jani Réka a 207., míg Gálfi Dalma a 236.

Az élen továbbra is az ausztrál Ashleigh Barty áll, aki idén már nem versenyez a koronavírus-járvány miatt. A második helyen álló Simona Halep hátránya 1500 pont alá csökkent az olasz fővárosban elért tornagyőzelem után, s a Roland Garros után akár meg is előzheti Bartyt. A top 100-ban négy román teniszező található, Patricia Maria Ţig 58., Irina-Camelia Begu 72., Sorana Cârstea 83. és Ana Bogdan 93.

A francia Cagnes-sur-Merben rendezett, 80 ezer dollár összdíjazású női ITF-tenisztorna fináléjában szenvedett vereséget a 25 esztendős román Irina Maria Bara (6:3, 6:4-re kapott ki a spanyol Sara Sorribes Tormótól), s ennek az eredménynek köszönhetően 21 helyet lépett előre, most a 142. helyen jegyzik.

Párosban a Rómában szintén döntős Raluca-Ioana Olaru 15 helyet szaltózott előre így már a 40. helyen áll.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 8717 pont, 2. (2.) SIMONA HALEP 7255, 3. (3.) Naomi Oszaka (japán) 5780, 4. (4.) Karolína Plískova (cseh) 5205, 5. (6.) Jelina Szvitolina (ukrán) 4740, 6. (5.) Sofia Kenin (amerikai) 4700, 7. (7.) Bianca Andreescu (kanadai) 4555, 8. (8.) Kiki Bertens (holland) 4335, 9. (9.) Serena Williams (amerikai) 4080, 10. (10.) Belinda Bencic (svájci) 4010, 11. (11.) Petra Kvitova (cseh) 3736, 12. (12.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3615, 13. (13.) Konta Johanna (brit) 3152, 14. (14.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 3122, 15. (17.) Garbine Muguruza Blanco (spanyol) 3016, …, 58. (58.) PATRICIA MARIA ŢIG 1105, …, 72. (77.) IRINA-CAMELIA BEGU 932, …, 83. (82.) SORANA CÂRSTEA 839, …, 93. (92.) ANA BOGDAN 755, …, 107. (106.) BABOS TÍMEA 650, …, 127. (127.) MIHAELA BUZĂRNESCU 558, …, 141. (141.) MONICA NICULESCU 480, …, 142. (163.) IRINA MARIA BARA 479, …, 167. (166.) JAQUELINE CRISTIAN 412, …, 179. (178.) ELENA-GABRIELA RUSE 377, …., 199. (199.) LAURA IOANA PAAR 327, ..., 207. (207.) JANI RÉKA LUCA 315.

Párosban: 1. (1.) Szu-vej Hszie (tajvani) 9010 pont, 2. (2.) Barbora Strycova (cseh) 8945, 3. (3.) Kristina Mladenovic (francia) 8115, 4. (4.) BABOS 7955, 5. (5.) Szabalenka 7205, …, 40. (55.) RALUCA-IOANA OLARU 2040, …, 55. (57.) MONICA NICULESCU 1597, …, 96. (96.) STOLLÁR FANNY 910, …, 105. (105.) BARA 758, 106. (106.) ANDREEA MITU 756.

A Rómában elődöntős Denis Shapovalov négy helyet javítva a tizedik a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A kanadai játékost a négy között verő argentin Diego Schwartzman már a 13., míg az olasz fővárosban ötödször bajnok Novak Djokovics növelte előnyét a rangsor élén.

A jövő héten rajtoló Roland Garrosra készülő Fucsovics Márton maradt a 61., míg Balázs Attila három helyet rontva most a 86. A legjobb román, Marius Copil őrzi a 198. helyét.

Férfi világranglista (az ATP honlapja alapján): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 11 260 pont, 2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 9850, 3. (3.) Dominic Thiem (osztrák) 9125, 4. (4.) Roger Federer (svájci) 6630, 5. (5.) Danyiil Medvegyev (orosz) 5890, 6. (6.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 5195, 7. (7.) Alexander Zverev (német) 4650, 8. (8.) Matteo Berrettini (olasz) 3030, 9. (9.) Gaël Monfils (francia) 2860, 10. (14.) Denis Shapovalov (kanadai) 2660, 11. (10.) Roberto Bautista Agut (spanyol) 2620, 12. (11.) David Goffin (belga) 2555, 13. (15.) Diego Schwartzman (argentin) 2505, 14. (12.) Andrej Rubljov (orosz) 2414, 15. (13.) Fabio Fognini (olasz) 2400, ..., 61. (61.) FUCSOVICS MÁRTON 877, …, 72. (71.) Györe László/Laslo Djere (szerbiai) 797, ..., 86. (83.) BALÁZS ATTILA 72, …, 106. (105.) Gombos Norbert (szlovákiai), …, 198. (198.) MARIUS COPIL 277.

Párosban: 1. (1.) Robert Farah (kolumbiai) 8380 pont, 2. (2.) Juan Sebastian Cabal (kolumbiai) 8380, 3. (4.) Horacio Zeballos (argentin) 6750, 4. (3.) Nicolas Mahut (francia) 6065, 5. (5.) Joe Salisbury (brit) 5490, …, 21. (20.) HORIA TECĂU 3980, …, 141. (140.) FLORIN MERGEA 581, …, 204. (206.) COPIL 344, …, 304. (318.) ALEXANDRU JECAN 183, …, 337. (362.) VICTOR VLAD CORNEA 153, …, 358. (354.) FUCSOVICS 135.

Roland Garros-i selejtezők

Gálfi Dalma horvát, Jani Réka Luca pedig bolgár ellenféllel találkozik a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában. A magyar szövetség beszámolója szerint a világranglistán 234. Gálfi a rangsorban nála három hellyel előrébb álló Jana Fett-tel csap össze, míg Jani (207.) Viktorija Tomova (136.) ellen lép pályára. A női egyes kvalifikációja kedden kezdődött, a főtáblára jutáshoz három párharcot kell nyerni. A 128 fős mezőnyben már biztosan ott lesz Babos Tímea.

Román részről öt teniszező – Simona Halep (1. kiemelt), Patricia Maria Ţig, Irina-Camelia Begu, Sorana Cârstea és Ana Bogdan – alanyi jogon tagja a főtáblának, a selejtezőknek viszont rekordszámú 7 versenyző vág neki: Mihaela Buzărnescu, Monica Niculescu, Jaqueline Cristian, Irina Maria Bara, Elena-Gabriela Ruse, Laura Ioana Paar és Gabriela Talabă.

Buzărnescu (127.) a selejtezők ötödik favoritja, először a brit Harriet Dart (150.) ellen lép pályára, Niculescu (141.) a 14. kiemelt, neki a japán Chihiro Muramatsu (208.) lesz az ellenfele. Bara (163.) a horvát Tereza Mrdezával (242.) mérkőzik, Jaqueline Cristian (166.) a szlovák Jana Cepelovával (176.) küzd meg. Ruse (178.) orosz ellenfelet kapott Victoria Kan (221.) személyében.

Paar (199.) pedig francia játékossal, Margot Yerolymosszal (310.) kezdett, három szettben, 1:6, 6:2, 6:2 arányban nyert. A 2. fordulóban a 2. kiemelt ukrán Marta Kosztyuk ellen játszik.

Végül pedig Talabă (240.) egy 17 éves dán tini, Clara Tauson (196.) ellen bizonyíthat.

A férfiaknál már hétfőn megkezdődött a selejtező, itt nincs magyar játékos a mezőnyben, ugyanakkor alanyi jogon főtáblás Fucsovics Márton és Balázs Attila. A román versenyző, Marius Copil számára gyorsan véget is ért a párizsi sorozat, mindössze 65 perc alatt 6:2, 6:1-re kikapott a szlovák Filip Horanskytól (174.). Az aradi teniszező 10 ezer eurót kap a részvételért – idén egyetlen győzelme van (az Australian Open selejtezőinek első körében) és hat veresége. Copil múlt héten a jászvásári challenger versenyen kezdte újra a versenyzést, de ott is vesztett.