„Wynchy a neve, hogy azt birtokolják örökjogon”

Egy eredeti oklevél megszerzése, még akkor is, ha csak egy digitalizált másolatról van szó, mindig izgalomba hozza a kutatót, ha pedig felfedezője a nyilvánosság elé tárja, egy egész közösség közkincsévé teheti azt.

Ez történt Felvinc esetében is, amikor Lazsádi László marosvásárhelyi tanár elhatározta, hogy a jubileumra megszerzi annak a dokumentumnak a másolatát, amely először tesz említést szeretett szülőfalujáról. A 14.Felvinc napok megnyitóján, pénteken, bemutatta az oklevél-másolat megszerzésének érdekes körülményeit és ismertette történelmi vonatkozásait.

Aranyosszék egykori központjának első, 1219-i és 1221-i okleveles említéseire Orbán Balázs A Székelyföld leírásában hívta fel először a figyelmet, amelyekben II. András Winchet (Felvincet) az esztergomi káptalannak adományozta. Ezek az oklevelek eltűntek a magyar nemzet viszontagságos történelmében, de fennmaradtak a dédunokája, IV. László átiratában, amelyben szó szerint átmásoltatta őket. A dokumentumot az Esztergomi Főkáptalan Magánlevéltárában őrzik.

A „nyomda ördöge” a 13. században is munkálkodott…

2018. június 4-én, nemzeti összetartozásunk napján, Lazsádi László megkérte a levéltár igazgatóságát, hogy osszák meg a felvinciekkel az oklevél digitális másolatát helységük 800 éves évfordulójára. „Június 4-nek köszönhetően, vagy az évforduló említésére, vagy egyszerűen nagylelkűségből, de elküldték. Kész csemege ez a 800 éves szöveg” – mondta Lazsádi László. A II. András, IV. Béla és IV. László rokonsági fokának és uralkodásuk korszakának könnyebb rögzítéséért, a bemutatóra összerakta az Árpád-házi királyok családfáját, és az egész kutatási folyamatról egy közérthető, de információkban gazdag vetítettképes bemutatót készített. Ebben kitért, többek között, a pergamen - magyarul bőrhártya - készítésére, az írnokok munkájára és az általuk használt szerszámokra, a korabeli tinta alapanyagára, mindezeket főleg a gyerekeknek szánta, hogy számukra is érdekesnek tűnjön a bemutató. A Felvincet igazoló dokumentumról megtudhattuk, hogy mérete 48x58,5 cm, pergamenre írták latinul, fekete tintával. A függőpecsét elporladt, csak a piros selyemzsinórja maradt meg. Az oklevél szövege törlés- és vakarásmentes, egyetlen elírás található benne: II. András adománylevelének átmásolásakor az MCCXXI (1221) helyett MCCXXXI-et (1231-et) írt a figyelmetlen írnok...

Területvita 35 éven át

Felvinc első fennmaradt írásos említései II. András 1219-ben és 1221-ben keltezett adományleveleiben találhatóak. Ezek az oklevelek sajnos elvesztek, de fennmaradtak IV. László királyunk 1276. augusztus 9-én dátumozott átiratában, amelyben az esztergomi prépost és káptalan kérésére átírja és megerősíti dédapja, II. András 1219-i és 1221-i privilégiumát az erdélyi részeken lévő Wynch (Felvinc) nevű föld adományozásáról. IV. László oklevelében piros zárójelekkel megjelölték II. András adományleveleit, így könnyű az azonosításuk. A történelem, vagy igazából IV. László fintora, hogy azt az adománylevelet, amelyben a Vinch név először felbukkan, az egykori adományozó 1289-ben felülírta, a helységet ugyanis a kézdi székelyeknek juttatta Aranyosszék részeként. Meg is indult egy 35 éven át tartó pereskedés az esztergomi káptalan és a székelyek között, sokszor az aktuális uralkodó közvetítésével. A per során mindegyik a saját adománylevelére hivatkozott. A peres iratokban Felvinc nevét nyolcszor említik. 1291-ben III. András, amikor Aranyosszék helységeit felsorolja, a falut már Felwinch néven írja, hogy Középvinctől (Mihálcfalva) és Alvinctől megkülönböztesse.
Ettől kezdődően a helység hivatalos neve Felvinc.

„… amelynek Wynchy a neve, hogy azt birtokolják örökjogon…”

Miután az oklevél másolata a felvinciek birtokába jutott, a következő lépés a kézírásos, nehezen kibetűzhető szöveg nyomtatott változatának felkutatása volt. A fordítás talán még ennél is keményebb diónak bizonyult, ezért két szakemberhez, Babcsányi Judithoz és Istvánhoz (Historia fordító) fordultak segítségül, akik végül lefordították a teljes szöveget a Fejér György, Wenzel Gusztáv és Teutch Firnhaber nyomtatott átirata alapján. Lapunkban az eredeti, II. András által kibocsátott adománylevélből közlünk részletet. Az okirat első fele, a kor szokásainak megfelelően, terjedelmesen sorolja a király címeit, majd így folytatódik: „...mivel a főtisztelendő esztergomi érsekben, János atyában és egyháza kanonokjaiban felleltük az állhatatos hűség kiváltságát, úgy határoztunk, hogy örökre emlékezetül adjuk ezt, és úgy határoztunk, hogy – bár elégtelenül, minthogy az időleges jutalom minden mértékén felül áll – mégis királyi bőkezűséggel meg kell jutalmazni bőségesen. Mivel pedig mi teljesíteni szándékozva  a felvállalt zarándoklatot elutaztunk a tengeren túlra a Szentföldre, és a királyi gondosság előrelátásával az ország kormányzását – a legnagyobb békében és nyugalomban itthagyva azt – legjobb híveinkre, az említett János érsekre és néhány másikra bíztuk olyan állapotban,amilyenben volt elutazásunkkor. Országunk sok gazdag és nemes embere a sátán szolgája, akik nem mernek szembefordulni királyi Felségünkkel, de azt tervezték, hogy rendelkezéseinknek bűnös vakmerőséggel ellenállnak, megzavarva a békét és Magyarországra ellenségként lesújtanak. De említett érsekünk, az általunk rábízottak állhatatos őrzője, amikor inkább a halált választotta, minthogy azoknak a gonoszságaival egyetértsen, akkor azok a zsarnokok javaitól és jövedelmeitől megfosztva őrizetbe vették, és igaztalanul, igen nagy szégyenként Magyarországról száműzték, ahol a mi kegyünkért szívesen elviselve minden éhezést, egészen visszatértünkig száműzöttként élt. Az említett kanonokokat is igen nagy és súlyos károk és igaztalanságok büntetése és szenvedése sújtotta, de rendíthetetlenül megmaradtak hűségük szándékában. Mi tehát az ily nagy hűség emlékére és viszonzásaként, szenvedéseik és az őket sújtó bajok valamely vigaszaként ezeknek a kanonokoknak odaadtunk egy erdélyi területet udvarnokainkkal és az ő örököseikkel együtt, amelynek Wynchy a neve, hogy azt birtokolják örökjogon, és megbíztuk szeretett hívünket Nevke[Jenke?] vajdát azzal, hogy őket a mi felhatalmazásunkkal beiktassa az említett terület és az említett udvarnokok birtokjogába és haszonélvezetébe. Miután ő összehívott mindenkit, akiket kellett, és jelen voltak, akiknek ehhez kötelező a jelenléte, ezt az említett földet, amely bizonyos határjelek és határok között ki lett jelölve, ellentmondás nélkül átadta az említett kanonokoknak. Ennek a területnek az első határa Wynchy falutól indul és átlépi a Sonst [Létom?] nevű folyót, az első határjel a Kuen [Kövend] nevű falu, tudniillik Szent Királyunk faluja melletti úton lesz; innen azon folyón keresztül továbbmegy Muton határáig, öt vagy hat határjelen át, és ott, a Telukzad nevű helyen lesz egy határjel; és innen áthalad azon a helyen, ahol szénát kaszálnak, és elmegy a Bundrov [Dombró?] nevű helyig, és ott a dimisi egyházzal és Pastuhval határos; innen továbbmegy a Tulgistue nevű hely felé, és ott a Liqui nevű faluval határos, ahol a várnép lakik, és felmegy a Nyr [Nyír?] nevű hegy lábához; innen lemegy a Zudtelke nevű helyhez, és innen a Toutnetkuta nevű helyhez; ez után keresztezi a völgyet és az eperjesi egyházzal határos; innen lemegy Orod [Arad?] pap sírjához; ez után a Chazar nevű tóhoz; innen visszafordul Morisium [Maros] felé a Mycula [Miklóslaka?] nevű rétig, ott van két határjel, az egyik Szt. Adalberté, a másik eperjesi. Ezen kívül Wynchy falunak van még egy földje, és afölött van egy erdeje a Guchbrun hegyen és ott van két határjel, az egyik Szt. Adalberté, a másik Gyuláé; és innen átszeli az Eurmenes [Örményes?] nevű folyót, és elmegy a hegyig, ahol a nagy bükkfa áll; és innen Myroslov [Miriszló?] falu határáig megy, onnan pedig a Cachon [Csákó?] nevű hegyig és onnan visszatér Sycozovhoz. Az említett, ezen a területen lakó udvarnokok neve pedig: Cuzma, Bessu, Scesun, Scese, Andre, Andreas, Fakas, Jacobus, Hysce, Bundu, Kuke, Ruga, Regus, Varous, Farcas, Abel, Stephan, Elemdu, Zalas, Johannes, Scegne, Lessev, Fele, Farkas, Sune, Torda, Bud, Such, Povka, Ereu, Fele, Reuka, Bech, Teth, Cuzma, Ytheu. Mivel királyi Felségünk gondoskodásához nem kevésbé tartozik hozzá az adományok megőrzése, mint az érdemekért való jutalom adományozása, ezen adományunk bizonyságául és örök bizonyítékául pecsétünkkel megerősíttettük ezt az iratot. Kiadva Cletus, királyi udvarunk kancellárja, egri prépost keze által, az Úr megtestesülésének 1219. évében (...) királyi uralkodásunk 16. évében.”

„… egy darab sót adjon a káptalannak vámként…”

A II. András által adományozott másik kiváltságlevél tartalma a következő: „András, Isten kegyelméből Magyarország királya. Üdvözlet és minden jót mindenkinek, aki ezt olvassa. Mindenkivel tudatni akarjuk, hogy – mivel az esztergomi egyháznak, ugyanis tőle mintegy a többi egyház anyjától és mesterétől kapjuk az egyházi szentségeket, különös előjogokat kell élveznie – megállapítjuk, hogy az Oronos [Aranyos] Wynch nevű helyen, amelyet tartozékaival együtt erre az egyházra ruháztunk át egyedüli tulajdonosként, kárpótlásul a püspök és a kanonokok által a mi érdekünkben elszenvedett károkért, amíg Jézus Krisztus szolgálatában voltunk; bármilyen kocsi, bárkié is, áthalad és sót szállít, egy darab sót adjon a káptalannak vámként, tudniillik két köbölnyit. És hogy ezen rendelkezésünknek erős hatálya legyen, kiadjuk jelen oklevelünket pecsétünkkel megerősítve. Ha pedig valaki megvetné rendelkezésünket, azt királyi bíráskodással megbüntetjük mint a királyi rendeletet megvetőt. Kelt az Úr 1231. évében, uralkodásunk 18.évében.”

Az adománylevél nem csak Felvinc, hanem több más környező település, így Miriszló, Csákó, Kövend, Dombró, Miklóslaka helytörténeti vonatkozásai tekintetében is releváns, hiszen mint szomszédos falvak kerülnek említésre. Hasonlóan értékesek a dokumentumban rögzített, azóta már eltűnt más települések vagy a dűlők, határrészek, erdők, patakok, továbbá a családnevek vagy a korabeli egyház vezetőinek a felsorolása.

„Remélhetőleg a 800 éves oklevél írásjeleinek azonosítása és az ősi szöveg zamatának megkóstolása sok látogatót fog vonzani a felvinci gyülekezeti házba, ahova azt kifüggesztettük, hiszen az esztergomi levéltár csupán egy példányban engedélyezte a nagybecsű dokumentum közzétételét” – mondta Lazsádi László.