„Tanuld meg a szöveged, és hogy hogyan kell elmondani, és aztán ismételd”

Alfredo James Pacino Harlemben letelepedett szicíliai bevándorlók gyermeke. Háromévesen már nagyszülei előtt „lépett fel”, s ettől fogva kihasznált minden szereplési lehetőséget. A művészeti főiskoláról 17 évesen eltanácsolták, a következő tíz évben szó szerint nyomorgott, volt jegyszedő, portás, küldönc, újságkihordó, miközben off-off Broadway produkciókban „edződött”. Csak 1966-ban jött egyenesbe, amikor felvették Lee Strasberg híres színészi stúdiójába (az intézménynek 1994 óta társelnöke), három évvel később már a színházi Oscarnak nevezett Tony-díj tulajdonosának mondhatta magát.

1969-ben állt először a kamera elé, de az áttörésre 1972-ig várnia kellett. Francis Ford Coppola ekkor osztotta rá A Keresztapa egyik főszerepét, és a kritika szerint semmivel sem maradt el Marlon Brando mögött. A Serpico című, valós eseményeket feldolgozó filmben egy korrupció ellen küzdő zsarut, A Keresztapa második részében a család donjává „felemelkedő” Michael Corleonét, a Kánikulai délutánban homoszexuális bankrablót formált meg. E filmekért 1972 és 1975 között minden évben jelölték az Oscar-díjra, de a gáláról mindannyiszor üres kézzel távozott.

A hetvenes évek végén számos kommersz filmet is elvállalt, üdítő kivétel csak a Brian De Palma által rendezett A sebhelyes arcú című maffiatörténet volt. Ekkoriban inkább a színházban remekelt, 1977-ben ismét megkapta a Tony-díjat, a kritika áradozott III. Richárd alakításáról. A szereptől nem szakadt el, két évtizeddel később írója, rendezője, főszereplője és producere volt a Shakespeare-dráma nyomán készült Richard nyomában című filmnek.

Al Pacino III. Richárdként 

A régi Pacino 1989-ben a Szerelem tengere című thrillerrel „támadt fel”, ezt követte A Keresztapa harmadik része, majd a Dick Tracy című gengszter-paródiában komédiázott felszabadultan, ezért az alakításáért hatodszor jelölték Oscar-díjra. A kitüntetést végül 1992-ben kapta meg, a számára valóságos jutalomjátékot jelentő vak ezredes szerepéért az Egy asszony illata című filmben. Ugyanabban az évben a Glengarry Glen Ross című drámában a legjobb mellékszereplő kategóriában is jelölték a legrangosabb filmes kitüntetésre.

Emlékezetes alakítást nyújtott a romantikus Krumplirózsában, a Carlito útja című krimiben, a Szemtől szemben című akciófilmben volt először látható együtt a vásznon a másik nagy olasz-amerikai sztárral, Robert De Niróval. Az elmúlt két évtizedben forgatta A bennfentes, a Minden héten háború, a Beavatás című filmeket, s feltűnt a népszerű Ocean's-trilógia harmadik részében is. Ezután megszemélyesítette a gyógyíthatatlan betegeit eutanáziához segítő, Amerikában Dr. Halálnak nevezett Jack Kevorkiant, eljátszotta a gyilkosság miatt elítélt híres zenei producert, Phil Sectort, a Danny Collins című zenés filmben egy öregedő rocksztár megformálásáért Golden Globe-díjra jelölték. Az Angyalok Amerikában című televíziós sorozatban nyújtott alakítását több díjjal honorálták. A színpadon Shakespeare A velencei kalmárjának címszerepében aratott sikert, Oscar Wilde Salome című darabjában többször volt Heródes király, öt éve egy kifejezetten neki írt darabbal a Broadwayre is visszatért.

Idén, közel a nyolcvanhoz kilencedik alkalommal izgulhatott az Oscar-gálán. Az ír című Martin Scorsese rendezte maffiaeposzban a férfi mellékszereplők kategóriában jelölték, s bár az aranyszobrocskát nem ő nyerte, játékát több díjjal is honorálták. Partnere ezúttal is De Niro volt, a színészeket digitálisan fiatalították meg. Tavaly szerepelt a Quentin Tarantino rendezte, a Manson-gyilkosságokról szóló Volt egyszer egy Hollywood című filmben és először forgatott tévésorozatban: a Hunters című, a hetvenes években játszódó szériában egy nácivadászt alakított.

A nagy operarajongó hírében álló, szomorú szemű és rekedt hangú színész sokszor választott rosszul, egyebek közt a Csillagok háborúja, a Kramer kontra Kramer, az Apokalipszis most főszerepét is visszautasította. Varázsának kevés partnernője tudott ellenállni, s bár soha nem nősült meg, hosszú kapcsolata volt Diane Keatonnal, ikrei születtek Beverly D'Angelótól, tíz évig egy argentin színésznő volt a partnere.

Egy nyilatkozata szerint legjobb tippje, amellyel a színészetről szolgálhat: „Tanuld meg a szöveged, és hogy hogyan kell elmondani, és aztán ismételd”. Alakításaira a spontaneitás, az improvizációs képesség, az erős gesztikulálás és az érzelmi telítettség jellemző. Kiváló komédiásként és bűnügyi filmekben is, függetlenül attól, hogy a rabló-pandúr játszma melyik oldalán áll: volt már tiszta lelkű rendőr, de gyilkos, sőt Az ördög ügyvédje című thrillerben maga a Sátán is. Megkapta az Amerikai Filmintézet (AFI), valamint több nemzetközi filmfesztivál életműdíját, kitüntették a Kennedy Center díjával, tagjává választotta az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia (AAAS), valamint a Brit Filmintézet is. Az Oscar-díj mellett átvehette az „életmű Arany Glóbusznak” számító Cecil B. DeMille-díjat, s a televíziós Oscarnak nevezett Emmy-díjat is, így azon kevesek egyike, aki az Oscar-, a Golden Globe-, a Tony- és az Emmy-díjnak egyaránt büszke birtokosa.

(Borítókép forrása: Wikipedia)