„Játszani jó, együtt játszani még jobb!”- ezzel a gondolattal hívta meg 2016-ban a megyében levő óvodákat Székely-Bányai Andrea magyarlapádi óvónő, a rendezvény ötletgazdája, egy csodálatos találkozóra-versenyre, amelynek fő célja a népi gyermekjátékok iránti érdeklődés felkeltése. Azóta egyre több óvoda igyekszik bekapcsolódni, hiszen mindannyian jól tudják, hogy a népi kultúra iránti érdeklődés felkeltése a népi gyermekjátékok tanulásával kezdődik. Az óvónők felismerték, hogy elidegenedő világunkban, a néptánc, a hagyományok ápolása révén közösséget lehet kialakítani, a szombatihoz hasonló találkozókon pedig a szórványtelepüléseken élő gyermekek átélhetik az összetartozás örömét.
Az egybegyűlteket a főszervezők, dr.Gál László iskolaigazgató valamint Székely-Bányai Andrea pedakör-felelős és Vecsei Tímea gyulafehehérvári óvónő köszöntötték,utóbbinak kedves szavaira sokan felfigyeltek: „Emlékeztek, hogy milyen ajándékot vitt Micimackó és Malacka Füles születésnapjára? Egy nagy csupor mézet és egy hatalmas piros lufit. Igen ám, de Micimackó, aki nagyon szereti a mézet, útközben megdézsmálta a Fülesnek szánt ajándékot, a szeleburdi Malacka pedig hasra esett és kidurrantotta a lufit. Így mire odaértek az ünnepelthez, már csak egy üres csuprot és egy szakadt lufit tudtak odaadni neki. De Fülest boldoggá tették ezek az egyszerű tárgyak, mert tudta, hogy az igazi ajándék az, hogy együtt lehet azokkal, akiket szeret. Bár a mai nap mi sem szűkölködünk jobbnál jobb műsorokban, játékokban, a nap legnagyobb ajándéka számunkra mégis az, ami Füles számára volt: együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk”.
A rendezvényt nem csak a kicsik, hanem az óvónők is nagyon várták, hiszen lehetőség nyílt arra, hogy megismerjék egymás gyerekeit, beszélgessenek, emlékezetes élményt nyújtsanak minden kis óvodás számára.
Idén kilenc környékbeli csoport tett eleget a szervezők felhívásának. A balázsfalvi gyerekek verseket, énekes, táncos körjátékokat adtak elő, a miriszlóiak tarsolyában népi gyermekjátékok, húsvéti, pünkösdi játékok rejtőztek, a bethlenszentmiklósiak a versmondásban remekeltek, a nagyenyediek pedig évszakokhoz kapcsolódó gyermekdalokat adtak elő. A csombordiaktól népi gyermekjátékokat, a magyarbeceiektől körjátékokat láthattunk, a magyarlapádi illetve a gyulafehérvári csoportok pedig népi gyermekjátékokat és népi táncokat adtak elő. Előbbiekhez hasonlóan, közönségsikert könyvelhetett el a búzásbocsárdiak dalos játékösszeállítása illetve Kányádi Sándor Krumplis mese dramatizálása is.
A házigazda pedagógusok alkotta zsűri, amelynek tagjai Gál László, Szőllősi Emília, Bándi Ágnes és Tóth Ádám József voltak, mindvégig „felfele pontoztak”, és a verseny győzteseinek sorrendjét – az előző évekhez hasonlóan - idén sem hirdették ki, annál inkább a bátorító szavakat, amelyekkel a jövő évi benevezéseket igyekeztek megerősíteni.