A beszélgetés elején mindkét fél viccesen jegyezte meg, első alkalommal ülnek a Mihai Eminescu terem tanári oldalán és nem a padok valamelyikében, majd felidezték, mit jelentett számukra az egyetem. Székely Csaba szerint az egyetem tanította meg gondolkozni az iskolai szűk keretek után, míg Tompa Andrea számára a felsőoktatási intézmény mindig egy stresszfaktor volt.
Első körben Biró Annamária arra volt kíváncsi, mit jelent a színház mint szimbolikus intézmény a meghívottak számára. A kérdés kapcsán Székely Csaba elmondta, a teljes színházat, színházi életet meg kellene reformálni. A drámaíró szerint a jelenlegi színházi kultúra nem a kortárs színházi szövegekre, így kortárs színházra, hanem a kortárs rendezőkre, kortárs rendezői megoldásokra koncentrál. Ennek a kultúrának megvan a létjogosultsága, de akkora túlsúlyt kap, hogy elsorvadnak mellette a színház más aspektusai, fogalmazott.
Tompa Andrea szerint a színház olyan terület, ahol nagyon kevés intézményi újragondolás történt, így olyan abszurd helyzetek léteznek, hogy egy személy 30 évig lehet egy színház igazgatója. „Ezek egészségtelen állapotok” – vélte az írónő.
Véleménye szerint izgalmas az irodalom és színház kérdéskört körbejárni, főleg a huszadik századi magyar történeti kontextusban, de az is ugyanolyan izgalmas, ahogy egy nemzeti színház mindig politikai játszótérré válik. Ez történt 1918-ban a kolozsvári színházzal és 2010-ben Budapesten.
– Ezek olyan szimbolikus intézmények, amelyekre a hatalomnak mindig szüksége van: nyilván mindig meg akarja jeleníteni benne önmagát, és mindig az aktuális hatalom akarja megjeleníteni. Ezért a színház csatamezővé válik, és ezek a csatamezők valahogy mindig reaktiválják magukat – mondta a színikritikus.
Székely Csaba állításaira reflektálva Tompa Andrea kifejtette: a színház, különösen a romániai magyar színjátszás a kortárs szövegeket nagyon lokálisan kezdi adaptálni, kevés helyen találkozni kortárs szövegekkel és ezen keresztül igazi kortárs színházzal. Ám úgy véli, az intézmények az 1990-es évektől kezdődően elkezdtek átalakulni, és az a kultusz, amely szerint „a rendező az istenfigura, aki mindent megálmodik, kitalál és megteremt, már nem működik.”
Annak kapcsán, hogy lehet-e függetleníteni a színházat a politikától, Tompa Andrea kifejtette: a színház nem szabad politikummentes legyen, csak politikamentes, hiszen a színház olyan intézmény, amely aktívan részt vesz a jelenben, a közösség életében.
– Csaba darabjai pont arra jó példák, hogyan is tud egy kortárs szöveg reflektálni egy világra, hagyományra, adott kisebbségi helyzetre. Ebben az értelemben ezek a darabok politikusak, de nem politizálnak, hiszen nem valami mellett érvelnek. Ne érveljen a színház semmi mellett, csak elevenítse fel a helyzetet, mutassa fel bonyolultáságát – fogalmazott Tompa Andrea.
Székely Csaba is megerősítette a színikritikus állítását, szerinte is az az igazi kortárs színház, amelyik „beszél azokról a társadalmi folyamatokról, amelyek befolyásolják az életünket, és amelyeket mi is befolyásolhatunk”. Úgy vélte, a színház és politika kapcsolatának negatív oldala, amikor a hatalom kontrollt próbál gyakorolni az intézményen.
A történeti hitelességre, hűségre vonatkozó, a közönség soraiból érkező kérdés kapcsán Tompa Andrea elmondta: számára rendkívül fontos a történeti hűség, olyat leírni, ami megtörtént vagy megtörténhetett. „Ugyanakkor, nagyon sokszor a történeti hűség, történeti igazság mögé próbálok nézni, próbálok kérdezni, rájönni: ebben mi az igazság ma”, tette hozzá. Székely Csaba elmondta: mivel ő elsősorban drámát ír, alárendeli a történelmi hűséget a drámának.
A beszélgetés végén Biró Annamária a színházkritika jelenlegi helyzetére is kíváncsi volt. Tompa Andrea szerint nehéz a színházkritika helyzete, mert eltűntek a médiumok, amelyek ezeket közölnék. „A napilapok szinte nem is közölnek kritikát, így csak néhány hetilap, illetve az online felületek maradtak”, mondta. Ám ez nemcsak lokális, hanem globális probléma, hiszen mindenhol tűnnek el a művészetkritikai rovatok, tette hozzá. Az is súlyosbítja a színházkritika helyzetét, hogy kevés a függetlenként értelmezhető szerző, hangsúlyozta az írónő.
Tompa Andrea szerint jelenleg nincs vita, nincs elemzés, így nem érti, a művek, művészek, alkotások hogyan is létezhetnek, hogyan alakulhat az önképük, ha nincs kritikai reflexió, fogalmazott.
Székely Csaba szerint a színház és a színházigazgatók ellenőrizni akarják a kritikát, amelyet ebben az antiintellektuális korban egyre kevésbé néznek jó szemmel. Véleménye szerint a jelenlegi tendencia a színházban az, hogy ha „egy felkészült ember olyan dolgokat állít egy előadásomról, ami nekem nem tetszik, akkor megpróbálom hitelteleníteni azt az embert.” Tompa Andrea felvetésére reagálva, miszerint a kritikának kezd nyoma veszni, Székely Csaba megjegyezte: Erdélyben nem tűnik el a kritika, mert az eleve nem is létezik, így nincs minek eltűnnie.
(Borítókép: Székely Csabával és Tompa Andreával Biró Annamária – középen – beszélgetett. Fotó forrása: Magyar nyelv és irodalom szak/Facebook)
