Láng Orsolya Bordaköz című verseskötetét ismerhették meg az érdeklődők
Elhangzott, hogy előbb saját maga rostálta meg az elmúlt tíz évben született verseit, majd Gáll Attilával is kiszűrtek néhányat – de „nem volt verekedés”, hogy ki melyik mellett vagy ellenében döntött volna, a nagyobb kihívást a címadás jelentette. – Végül én választottam, de arra már nem emlékszem, hogy pontosan mi történt. Lehet, hogy megálmodtam, mert egyik reggel úgy ébredtem, hogy Bordaköz legyen a címe – fűzte hozzá. Egyrészt sok versében szerepel a szív szó, ez lehet az egyik magyarázat, de közben van egy másik is; olyan esetekben, amikor fájdalmat érzett a szívében, orvos édesanyja megnyugtatta: jaj, hát ez csak egy bordaközi ideg. Adta tehát magát a cím, amely végeredményben „szekularizáltabb eufemizmus”, és persze központi téma is a kötet egészét tekintve. Bár nincs olyan vers, amelynek ez lenne a címe, több költeményt is lehet azonosítani vele – vagy másként fogalmazva: „van egy világ, amely a kötet verseiből kirajzolódik, már csak nevet kellett neki adni”.
Kovács András Ferenc költő, a Látó folyóirat főszerkesztője már korábban is szorgalmazta egy verseskötet megjelentetését, amelybe Láng Orsolya összegyűjthetné a különböző folyóiratokban megjelent lírai szövegeit. – Adott pillanatban azt mondta, hogy minden más, amivel a versíráson kívül foglalkozom, csak időpocsékolás. Én pedig arra gondoltam, hogy ha már ennyire támogatja ezt a könyvet, visszafordítom a fegyvert: megkértem, hogy írjon hozzá fülszöveget – elevenítette fel a folyamatot a szerző. Kovács András Ferenc örömmel vállalta a kedves feladatot, méltatásában a következőket írta: „Ahogy elomlani tűnnek, habár kíméletlenül pontosra húzva megfeszülnek a sorok, ahogy a képsorok, képvesztések, az apró képek rejtett balladái hosszú versekké állanak össze, mintha történésekké válnának, ahogy megtörténnek a szavak, szerelmek és egyéb szerepcserék nyitott könyvben, szemekben, felnézett világban, ahogy a pillantás, a figyelem közelre távolítja, vágja, tagolja versek beláthatatlan anyagát szép billegtetésben, titkos lebegtetésben, ahogy a lét szürrealista kamerái pásztáznak hűvös posztokat, tájat, játékot, arcokat, megosztott hiányt, félmosolyt, beszédbe foszló dallamot, ahogy szín és hang földereng, hordozható lesz, hallható, ahogy Láng Orsolya, és amiképpen verseket ír.”
Szóba került az est folyamán, hogy a több síkon való mozgás egyszerre rejtőzködés és kitárulkozás a szerző számára, a lírában, prózában, filmben, animációban való kibontakozás végső soron egy jól körülhatárolható dolgot szolgál. Volt eset, amikor úgy tűnt, versként nem föltétlenül állja meg a helyét az illető szöveg, emiatt „átemelte” a prózakötetbe. De fordítva is érvényes: a Bordaközben is vannak olyan versek, amelyekből rövidprózát lehetne fabrikálni. – Szükségem van ezekre a párhuzamosan futó síkokra, de nem hiszem azt, hogy távol esnének egymástól. Végeredményben saját magamat szórakoztatom azzal, hogy különböző testeket, formákat adok a bennem megfogalmazódó kérdéseknek. Tulajdonképpen ez egy játék, hogy ugyanazt a problémakört hogyan járhatom körül versben vagy éppen animációban. Erőteljesen foglalkoztatnak az emberi történetek, a tájon belül történő átalakulások, és azt hiszem, minden műfaj esetében nyomon követhető ez az egységes nézőpont – fogalmazott Láng Orsolya.
Verseiből is felolvasott néhányat a bemutatón, zárásként pedig elárulta, hogy tervei szerint a márciusi határidőig befejezi diplomafilmjét. Emberi kapcsolatról szól majd a film, helyszínként egy szezon utáni tengerpart szolgál, a szereplők pedig a helyi lakosok: a munkájába belefásult bódésnéni és egy unatkozó kisfiú. Nem kizárt, hogy ennek mentén akár valamiféle szöveg is születik, bár ez egyelőre a jövő titka. Addig pedig ott van az eddigi két kötet, a Tejszobor és a Bordaköz, amelyeket bizonyosan haszonnal forgathatnak az érdeklődők.
(A borítóképen – a Látó Facebook-oldaláról származik –: Láng Orsolya a marosvásárhelyi könyvbemutatón)