Emlékműavatás és konferencia az 1944 őszén elhurcoltakról
Hetvenkét esztendeje annak, hogy a zsidók 1944-es tavaszi deportálása és Kolozsvár júniusi amerikai bombázása után ősszel újabb szörnyű csapás érte a várost. A Kolozsvárra 1944. október 10-én bevonuló szovjet katonák válogatás nélkül fogdosták össze azt a közel 5000 ártatlan civil magyar férfit, akiknek egyharmada soha nem jöhetett haza, mert odaveszett a hatalmas vörös birodalom kényszermunka-táboraiban. Az Országgyűlés által meghirdetett Gulág–Gupvi Emlékév keretében a magyar kormány által nyújtott támogatásnak köszönhetően szombaton délelőtt sikerült helyére kerülnie Kolozsváron még egy emlékműnek, amellyel a város magyarsága több mint hetven éves adósságot törlesztett azokkal szemben, akik áldozatául estek az 1944. őszi, évtizedeken keresztül mélyen elhallgatott történéseknek. Szép számú résztvevő – az egykori elhurcoltak hozzátartozói, családtagjai, vagy csak az áldozatok egyszerű tisztelői, akik úgy érezték, hogy ezen a napon itt a helyük – tett eleget a Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház felkérésének, és jött el a temetőbe, hogy részese legyen az eseménynek, amelynek méltóságteljes alaphangját a Székely Árpád karnagy vezette Kolozsvári Református Kollégiumnak már a legelején sikerült leütnie.„Ma, amikor a szovjet munkatáborokba elhurcolt civilekre emlékezünk, a kommunizmus borzalmaira, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy itt és most ez a megemlékezés nem egy passzív, tétlen múltba fordulás, hanem bátor tett, tudatos felelősségteljes cselekvés. Mert akik emlékeznek, azok megelevenednek, újra átélnek eseményeket, átértékelnek dolgokat, reményt, erőt, talán új perspektívákat adnak a következő nemzedékeknek” – jelentette ki beszédében Adorjáni Dezső Zoltán.Ezt megelőzően Benkő Levente történész, újságíró, kezdeményező a Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága nevében üdvözölte a jelenlévőket, és köszönte meg az Emberi Erőforrás Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Gulág–Gupvi Emlékbizottság és mindazok támogatását, közbenjárását, akik bármilyen mértékben segítették a négynyelvű – magyar, román, német és angol – emlékjel és konferencia létrejöttét.
Isten nélküli világ a huszadik században
Az evangélikus-lutheránus püspök felhívta a figyelmet: minden idők önkényurai arra törekedtek, hogy megsemmisítsék az emlékezés hordozóit, mert akkor megszűnik az emlékezés tárgya, következésképpen színre lép a felejtés, és könnyen eszközzé, manipulálható tömegmasszává, gyökértelenné, üressé válhatunk. Adorjáni Dezső Zoltán arra kereste a választ, vajon miért történhetett meg ez a borzalom, pusztítás és mérhetetlen szenvedés a huszadik században? Nietzschét idézve kijelentette: a huszadik század nagy tragédiája éppen azt mutatja meg, hogy mi történik akkor, ha meghalt Isten, s az ember önmagát teszi istenné, saját maga lesz mindennek a kritériuma, ura életnek és halálnak, megmondója jónak és rossznak, értéknek és értéktelennek. És hát hol volt az istenné lett ember, mit is csinál egy Isten nélküli, kiüresített világban? – tette fel a kérdést Adorjáni Dezső Zoltán, megállapítva, ne csodálkozzunk azon, hogy az Isten nélküli világszemlélet kitermelte a maga szörnyeit: a Hitlereket, a Sztálinokat, a Maókat, „a rengeteg törpe, kis istenféle lényeket, ami sok millió ember életébe került és okoztak millióknak mérhetetlen szenvedést”. A püspök hangsúlyozta: Erdély magyarsága meghozta a maga áldozatát a huszadik század tragédiái közepette, ezreket vittek el mindenféle ürüggyel fogolytáborokba, szovjet lágerekbe, kényszermunkára, nekünk pedig ma erkölcsi és keresztyéni kötelességünk róluk megemlékezni, emléküket hűségesen ápolni.
Kolozsvár követte a kárpátaljaiak példáját
A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság nevében Szilágyi Péter államtitkár-helyettes beszédében elmondta: 1944 rettenetes megpróbáltatásokat tartogató év volt a magyar történelemben, amelybe beletartozik az egész Kárpát-medencét érintő magyar és sváb nemzetiségű civilek elhurcolása, amely az 1989-es rendszerváltásig mélyen elhallgatott történelmi időszak volt. Mint mondta, ezt követően meg kellett tanulni a szabadsággal élni, a bátor kezdeményezések, amelyek végre az elmúlt években megerősödtek, csak lassan bontakoztak ki. Úgy vélte, hetven év távlatából is sok a tennivalónk: adósok vagyunk a széles körű felderítő munkával, az információk összegyűjtésével és a közvélemény tájékoztatásával.„A kárpátaljai Szolyván, ahol Temesvárhoz vagy Focşani-hoz hasonlóan gyűjtőtábor működött, és tízezer szám zsúfoltak össze magyar és német foglyokat embertelen körülmények között, méltó emlékhely épült. A mai naptól itt, Erdély fővárosában a Házsongárdi temetőben is áll a kolozsvári elhurcolt magyarok emlékműve” – hangsúlyozta az államtitkár-helyettes.
Nekünk sem szabad hagynunk magunkat
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető elnöke felszólalásában személyes emlékeket idézett fel: miközben apai nagybátyja mondákról mesélt neki gyermekként, beszélt a szovjet fogságban töltött éveiről is, mindezt pedig mosolyogva, sokszor humorosan adta elő. Milyen volt távol lenni a családtól rögtön a háború után, leszokni a dohányzásról, hogy a cigarettát élelemre tudja elcserélni, illetve amikor nem volt ivóvíz és valami rettenetes teát kaptak, vagy önképző kört szerveztek a lágerben a túlélés reményében. Hegedüs Csilla szerint a mának is erőt kell merítenie és tanulnia kell ezeknek az embereknek a példájából, főleg most, amikor a romániai magyar közösséget folyamatosan sérelmek érik, mint a magyar iskolák elleni egyre gyakoribb támadások, vagy a Kolozsvár alpolgármesterére, Horváth Annára – aki szintén megtisztelte jelenlétével a rendezvényt – rázúdított igazságtalan vádak. A fogságot megjárt áldozatok a legnehezebb körülmények között sem hagyták, hogy megfosszák őket emberségüktől, meg tudták őrizni méltóságukat és képesek voltak összefogni, így nekünk sem szabad hagynunk magunkat – hangsúlyozta az RMDSZ tisztségviselője.Az emlékművet Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök szentelte fel, majd a történelmi magyar egyházak képviselői – Kovács Sándor római katolikus főesperes, kanonok, Jenei Tamás református lelkész, egyházkerületi belmissziói előadó és Rácz Mária Kolozsvár unitárius belvárosi egyházközségének lelkésze – megáldották az alkotást, a résztvevők pedig elhelyezték talapzatára az emlékezés virágait.
(Borítókép: Adorjáni Dezső Zoltán felszenteli a kolozsvári elhurcoltak emlékművét - Fotó: Rohonyi D. Iván)
