Beszélgetés dr. Vajas Timeával, „az év családorvosával”
– Számítottál rá, hogy neked ítélik oda az év családorvosa díjat?
– Hatalmas meglepetésként ért a hír, be kell vallanom, első hallásra hihetetlennek tűnt. Nagyon örültem neki, hiszen ez az elismerés a legnagyobb díj, amiről orvos pályafutása során álmodhat. Ahogyan Prof. Dr. Balogh Sándor, a MÁOTE elnöke is elmondta a díjátadó ünnepségen: nekünk, orvosoknak egy ilyen díjat megnyerni annyit jelent, mind a színészeknek az Oscar! Ez komoly elismerés a betegeim részérőla munkásságomért, ami nagyon nagy erőt ad és lendületet a folytatásban.
– Azért választottam ezt a szakot, mert úgy éreztem, itt léphetek egy kicsit tovább az orvoslás határain. Itt sokkal közelebb kerülünk a pácienseinkhez, így nem csak az orvoslásra váró fizikai problémáikat érthetjük meg, hanem a lelkieket is.
A második szempont, amiért ezt a szakot választottam, az az, hogy ezen a téren mindig tudok fejlődni, a fejlődés pedig fontos, lépést kell tartani az orvostudomány haladásával.
– Mi marasztalt itthon a tömeges orvoselvándorlás dacára?
– A családom és a szülőföldem iránti szeretet. Azt gondolom, hogy aki elkötelezett orvos, és hithűen be szeretné tartani a hippokratészi esküt, az itthon is tud dolgozni, állást találni. Igaz, számolni kell azzal, hogy az anyagi megbecsülés nem ér fel a külföldön keresettel, és a bürokráciával is meg kell vívni a harcot nap mind nap, de végeredményben itthon is lehet orvos az orvos.
Kevés időt én is dolgoztam külföldön ösztöndíjasként, de mindig megvolt a honvágy. Szeretem a szülőföldem, itt van a családom, rokonaim, ismerőseim, itt vannak a gyökereim, itt érzem igazán itthon magam. Diákjaimat és fiatal kollégáimat is mindig arra ösztönzöm, hogy ne hagyjak el hazájukat, mert lám, itt is tud dolgozni, aki akar.
– Úgy vélem, az orvos-beteg kapcsolata legalább annyira fontos, mind a helyes diagnózis megállapítása. A gyógyulás ott kezdődik, ha ez a kapcsolat működik, pontosabban, ha jól működik.Nagyon fontos, hogy a beteg megbízzon orvosában, bizalmasan elé tárja panaszait, megnyíljon. Ha sikerül megteremteni ezt a bizalmas viszonyt, akkor a páciens a kezelést is jobban betartja. Ez sokat segít az orvos munkásságában is.
Sajnos, napjainkban egyre kevesebb idő jut az orvoslásra. Papírokkal vagyunk elhalmozva, a rendszer 15 percet szabott meg egy betegre. Ezen szűkös időkeretben előbb meg kell hallgatni a beteg panaszait, aztán meg kell vizsgálni őt, kezelést felírni, elmagyarázni, hogy pontosan mi a diagnózis, mit jelent, mire kell vigyáznia, és megértetni vele, hogy mi a teendő, illetve a helyes kezelés betartásának fontosságát. Ezek után aláíratunk még néhány papírt is a beteggel, és mindez 15 alatt, ami nagyon kevés idő!
– Hogyan képzeled el az ideális házi orvosi praxist? Milyen feltételeknek kellene teljesülnie?
– Az ideális praxis számomra az lenne, ha csak az orvoslással foglalkoznánk. Ha lenne megfelelő idő a beteg meghallgatására, ha lenne felszereltségünk, ha lennének keretek bizonyos paraklinikai vizsgálatok elkészítésére, ha a kért vizsgálatokra nem kellene napokat, hónapokat várni. Külföldön a családorvos labormintákat, ultrahangot, sőt még CT/MR-t is kérhet vagy készíthet, ami elősegíti a korai diagnózist.
– Szerinted van-e előnye a rendszer informatizálásának? Átláthatóbb, könnyebben követhető így a beteg útja a rendszerben?
– Nem, sajnos. A beteg semmiképp sem követhető a rendszerben. Habár az ígéretek arról szóltak, hogy az egészségügyi kártya minden adatot tartalmaz majd, és hogy ennek köszönhetően a beteg állapota nyomon követhető lesz, ez a jelenlegi helyzetben egyáltalán nincs így. A kártyán a személyes adatokon kívül semmi más nem szerepel. Nem látjuk a kórelőzményt, oltásokat stb. Ha a beteg szakkezelésen vett részt, be volt utalva a kórházba, ahol a kilépő papírjával a receptjét is megkapta, vagy ha a járóbetegambulancián látták el a tüneteket, a kártyán mindennek semmi nyoma. Csak azokat az adatokat láthatom, amit én állítottam ki.
