„Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak”

Kolozsvárott született 1937. augusztus 4-én, családjával tizenkét éves korában költöztek Budapestre. Az ELTE jogi karáról egy év múlva, az 1956-os forradalom leverését követően kicsapták, mert tagja volt az egyetemi forradalmi bizottságnak. Segédmunkásként dolgozott, volt rádiószerelő tanonc, majd a Fényképész Szövetkezetben kapott munkát, az 1962-ben letett szakvizsga után kirakatok, esküvők, gyerekek fényképezésével szerzett tapasztalatot.

1961-től három évtizeden át a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott gyakornokként, később fotóriporterként, majd 1986-tól a lap művészeti szerkesztőjeként. 1991-től a Színház című szaklap képszerkesztőjeként folytatta pályafutását, 1999-től szabadfoglalkozású fényképész volt, emellett tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1966-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1977 és 1980 között a World Press Photo zsűrijének, majd 1983-tól nemzetközi tanácsadó testületének tagja, 1982-ben az amerikai Eugene W. Smith Alapítvány tanácsadó testületének tagjává választották.

Még kezdő, beugró fotóriporterként küldték el fényképezni a balettintézet vizsgaelőadására, ekkor kezdett táncot fotózni. Nem sokkal később már a Pécsi Balettel dolgozott, később a 25. Színház előadásait örökítette meg. 1961-ben ismerkedett meg Novák Ferenc koreográfussal, aki akkor a Bihari Együttest vezette, s elkezdett néptáncot fotózni. Novák 1967-ben elvitte egy erdélyi táncházba, itt döbbent rá arra, hogy még létezik a régi, vizuálisan is megragadható, hagyományos paraszti kultúra. Meggyőződésévé vált, hogy hírt kell adnia erről az eltűnésre ítélt világról. Erdélyben készült képeiből 1974-ben rendezett első kiállítása a Műcsarnokban óriási siker volt, az új magyar fotográfia egyik mérföldköve lett. A kiállítás plakátjára azóta klasszikussá vált fotóját, az Éneklő legények a táncházban című felvételét választotta, és erdélyi képeiből állította össze első könyvét Elindultam a világ útján címmel.

1978-ban kezdte el foglalkoztatni a vidékről Budapestre utazó, a fővárosban dolgozó vendégmunkások élete, a tiszaeszlári Skarbit András ingázását és életét egy évtizeden át követte. Az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás (1988) című albumában adta ki.

Újra és újra visszatért Erdélybe, de megörökítette Moldva, a Felvidék és a Vajdaság zárt, elszigetelt közösségeit is, megragadva egy hagyományos kultúra utolsó pillanatait. 1998-ban jelent meg a Leltár, Erdélyi képek, a 2006-os Betlehemes című albuma az 1969 és 1974 közötti fekete-fehér képek mellett a napjainkban ugyanott, de mozgó stúdióban készült, megrendezett, beállított digitális technikával készült képeit tartalmazza. 2008-ban látott napvilágot a négy évtized munkáját összegző Kötődés. Závada Pállal közösen készítették az Egy sor cigány, huszonnégy mai magyar című kötetet (2011).

A fotóművésznek eddig tizennyolc albuma jelent meg. 2010-ben szülővárosában, Kolozsvárott rendezett kiállítást, 2012-ben a Várfok Galériában negyvenöt éves munkásságának anyagából válogatta össze a tárlat anyagát. Tizenhat országban volt egyéni kiállítása, többek között Helsinkiben, Párizsban, Prágában, Koppenhágában, Amszterdamban, Münchenben, Quitóban, New Yorkban. Képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Time és a Forbes magazinban is megjelentek. Több fotográfiával kapcsolatos televíziós műsort is készített.

Korniss Péter 1975-ben kapott Balázs Béla-díjat, 1976-ban az ENSZ-pályázat nagydíját nyerte el. 1983-ban érdemes művész lett, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át. 1999-ben első fotóművészként kapott Kossuth-díjat az erdélyi kultúra folyamatos megjelenítéséért a hazai fotográfiában, az életműve gerincét adó négy könyvében bemutatott népélet ábrázolásáért, mely új dimenziókat nyitott a magyar fotográfiában, itthon és világszerte elismert művészi munkásságáért. Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia tagjának, de tagságáról később lemondott. 2004-ben Pulitzer Emlékdíjjal jutalmazták munkásságát, s ugyanebben az évben Prima-díjas lett. 2014-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.

Dokumentarista művész, a valóság ábrázolására törekszik, de saját élményeit is át akarja adni. Kötődések című albumának bevezetőjében írta: „Meg kellene örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik! Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak.” Robert Capa mondását – „Ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel a témához” – a maga számára így fogalmazta át: „Ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel az emberhez.”

(Borítókép: Rohonyi D. Iván fotója Korniss Péter 2010-es, kolozsvári kiállításán készült a Művészeti Múzeumban)