Bemutatták Kézdi Imola színművész miniatűr „kávéversekből” álló kötetét
Az esemény kezdetén Kézdi Imola elmondta: számára a versírás nem egyfajta váltás, hiszen a színház továbbra is elsődleges szerepet tölt be az életében, inkább csak ajándék, új csatorna, „új szerep”, amely lehetővé teszi, hogy ezentúl más módon is „megossza” magát a környezetével, a „nézőkkel”, olvasókkal. Azzal kapcsolatban, hogy miért épp most jött be életébe a költészet, a színművész úgy fogalmazott: sokáig nagyon hangos volt benne a színház – jó értelemben vett – zaja, majd jött a 2020-as elcsendesedés. Az első kétségbeesés után, hogy „ha nincs színház, akkor mi van?”, elkezdtek feltörni belőle a versek, amelyek szerinte egyébként mindig is ott voltak vele, csak a túlzott „hangzavarban” nem jutott idő az őket előhívó csendre.
A könyvbemutatón a költemények útja kapcsán megtudhattuk, hogy Kézdi Imola az első tíz verset Demény Péter költő, szerkesztőnek küldte el, aki azt tanácsolta a színművésznek: legyen mindegyikben egy kicsivel több titok, rejtsen el minden költeményben valamit, akárcsak az általa megformált színpadi szerepekben. Kézdi Imolára ez az észrevétel nagyon inspirálóan hatott, elmondása szerint fél órán belül átírta, „titkosította” a verseket, majd továbbküldték őket Balázs Imre Józsefnek, aki a Koinónia Kiadó figyelmébe ajánlotta a kéziratot, végül a kötet szerkesztésében Kovács András Ferenc költő, író, műfordító is segített.
Kézdi Imola elmondta: álmodni sem mert arról, hogy egyszer majd saját verseskötetét tartja a kezében. Elmesélte, hogy a könyv megjelenését folyóiratközlések előzték meg és már akkor is beütött néha nála a Hamupipőke-effektus: „Írjak gyorsan, mert ennek itt éjfélkor biztosan vége lesz!” – fogalmazott.
„Én nem értek ehhez, én érzek ehhez. Gyakorlatilag versírás közben is ugyanazt csinálom, mint a színpadon, ugyanúgy járok körbe egy gondolatot, egy képet. Mindez pedig nem szinte, hanem ugyanolyan izgalmas, mint a színpadi munka. Egy plusz íz a számban, ami ajándék” – határozta meg a költészet helyét, szerepét az életében a színművész. Elmesélte, hogy versíró rituáléja nagyban hasonlít a színpadi felkészüléséhez, a megegyező elemek a kávé és a csend. Ezzel a két hozzávalóval indult el az írás az életében, még a karanténos időkben Battonyán – szülei házában –, néhány alkalom után pedig már a reggeli kávé hozta magával a verseket, egyet, kettőt, tízet, százat, kétszázat – merthogy ennyiből válogattak be végül a kötetbe háromszor tizenhárom „kávéverset”, ahogy Kézdi Imola nevezi őket.
„Ahhoz, hogy bátorságom legyen ezeket megfogalmazni, először – mint a színpadon is – már megírt, elképzelt szereplőkhöz nyúltam, mert ez volt a megszokott, a biztonságos” – fogalmazott, hozzátéve: bár kezdetben játékosan az általa eljátszott női karakterek sorsaiból, kapcsolataiból indult ki, hamar rájött: „Ezt nem lehet nélkülem. (…) Ebből a játékból indult minden, de aztán jött az őszinteség. Őszinteség nélkül pedig nem is szabad és nem is lehet leírni vagy eljátszani semmit” – tette hozzá. Elmondta: íráskor van előtte egy erős kép, azt járja körül, az hozza elő a verset, éppen fordítva, mint a színházban, hiszen ott a szöveg adott és ahhoz kell elképzelni a képeket, a karaktert.
„Nem összegzés, inkább valaminek a kezdete” – fogalmazott a Miniallűrök kapcsán a színművész, hozzátéve: a csendből kiszakadva az újabb szövegei már elsősorban az én és az idő, az én és a világ témaköröket boncolgatják. Közönségből érkező kérdésre válaszolva Kézdi Imola elmondta, számára Nemes Nagy Ágnes az a költő, aki újra és újra meg tudja lepni, akár ugyanazzal a verssel is, minden újabb olvasata más és más színt, illatot, ízt nyújt számára.
Az esemény zárásaként a színművész elmondta: a kötetet tavaly áprilisban elhunyt édesapjának dedikálja, aki a kezdetektől versei legnagyobb rajongója volt. A Miniallűrök borítóját Orosz Annabella grafikus illusztrálta, a belső borítót pedig „Rézi-rajzok”, Kézdi Imola lányának miniatűr alkotásai díszítik. Az est folyamán a szerző több alkalommal is felolvasott, így a kötetet még nem ismerő közönség is kaphatott ízelítőt, találkozhatott néhány, Balázs Imre József által súlyos szójátékokkal átszőtt egylélegzetesnek nevezett verssel.
befőztem tizenkét év / viharos szerelmet, / bódult aggodalmat, / hústépő ölelést. / tartósítószer-mentes / fájdalmas finomság. / nem halunk éhen. / tele a karma. (Kézdi Imola befőztem című verse)
(Borítókép: Kézdi Imola és Balázs Imre József a könyvbemutatón. Fotó: Péter Rita)
