A lányokat a szülők gondosan őrizték, a bálokban pedig árgus szemekkel figyelték az „illetlen” pillantásokat váltó fiatalokat. Maradt a levélírás, meg a különféle szerelemi kódnyelvek, amelyeket a Brassói Lapok által 1925-ben kiadott szerelemi levelezőkönyv a következőképpen sorol fel: virágnyelv, színnyelv, legyezőnyelv és bélyegnyelv. A fehér rózsával például azt üzenték, hogy „senki sem szeret téged oly tisztán, mint én”, a málnavirágnak viszont a következő volt a jelentése: „hallgass az Istenért, minden szem titkunkat lesi”. Még a szerény, hajlékony fűszállal is lehetett üzenni, ugyanis azt jelezte, hogy „mindenben engedelmeskedem neked”.
A Brassói Lapok által kiadott levelezőkönyv címlapja
A sokszor oly nehezen kifejezhető érzelmek „megfelelő” – vagyis a korabeli társadalmi konvenciókba illeszkedő – formába öntését, valamint a titkos üzenetek helyes megfejtését levelezőkönyvek és mintagyűjtemények segítették, amelyek levélmintákkal és udvarlási tanácsokkal szolgáltak az ifjú szerelmeseknek. E korai „önfejlesztő” könyvek hosszú sorából ez alkalommal kolozsvári kiadású levélminta-gyűjteményt emelünk ki.
„A szerelmesek használatára”
Az 1878-ban, tehát 145 évvel ezelőtt kinyomtatott könyvecske teljes címe a következő: Szerelmi levelező, vagyis irányadó miképen kell mindennemű szerelmi; úgymint szerelmi viszonyt kezdő, szerelmi viszony alatti, újévi, születés- és névnapi, szemrehányó, értesítő s nőül kérő leveleket szerkeszteni. A szerelmesek használatára. Szerkesztették többen, egyetemi könyvtári jelzete pedig 51144. A kötet Stein János, a jeles kolozsvári nyomdász és könyvkereskedő kiadásában jelent meg, szerkesztői viszont az ismeretlenség homályába burkolóznak. A kis méretű, alig 136 oldalas kiadvány sikerességét jelzi, hogy az egyetemi könyvtárban fellelhető példány a könyv negyedik, bővített és javított kiadása. Előzéklapján a következő, 19. század végi bejegyzés található: „Biderman Ferencz tulajdona”. Könyvtárunk 1907 novemberében vásárolta meg Mendl Manó gyulafehérvári kereskedőtől, tehát a könyv Kolozsvárról Fehérvárra került (lehet, hogy más erdélyi helységekben is megfordult), majd hazatért a kincses városba.
A levélminta-gyűjtemények rendkívüli sikeressége egyébként a korabeli sajtó figyelmét is felkeltette, amely hüledezve konstatálta, hogy fiatalok könyvekből vallanak szerelmet. Még Fekete István klasszikus regényében, a Tüskevárban is felbukkan egy levelezőkönyv, amikor Tutajos unalmában fellapoz egy régi gyűjteményt, és jót nevet a következő levélmintán: „Imádott Nagysád! Boldogságomat leírni nem tudom, hogy én, éppen én vagyok az a boldog halandó, aki Irmuskám kis kacsóit magaménak vallhatom.” Derültségének oka, hogy a regénybeli István bácsi áthúzta az Irmuskámat, és fölé írta mennyasszonya nevét: Lilikém.
Kötetünk fontos ihletforrást jelenthetett az egykori szerelmesek számára, ugyanis az ismerkedési tanácsok és a szemrehányó levelek többsége ki van vágva. Ugyanakkor ezen könyvtárosi szempontból eléggé elítélhető olvasási attitűd olyan korabeli szöveghasználati módozatokra irányítja figyelmünket, mint a kivágás, másolás, beillesztés, elküldés. A kommunikációs technológiák látványos fejlődésének köszönhetően az ilyen idő- és papírigényes módszerek helyét újabban a copy-paste, valamint az e-mail vette át.
A kolozsvári Szerelmi levelező
A könyvecske azon férfiaknak és nőknek kínált levélmintákat, akik szerelmet akartak vallani, házaséletre készülődtek vagy éppenséggel „szakító szöveget” készültek írni. Az előszó a hagyományos szerepmintákat jeleníti meg, nyomatékosítva, hogy a szerelemben a férfié a kezdeményezés joga, „az ő rendeltetése a szív zárainak a felnyitása”, a nőé pedig az, hogy szerelmével boldogítsa a férfit, és „megőrizze ártatlanságának nyíló virágát s hűségét annak számára, kit ez életben társul választott”. Meghódításának kulcsa a „szelíd bánásmód”, a gyöngédség, amely viszont nem alacsonyodhat mézes-mázos hízelgéssé, mint ahogyan a bájos női hang sem válhat a csábítás sziréndalává. A hölgyek nem vallhattak nyíltan érzelmeikről, ugyanis a korabeli szerelmi levelezés egyik legfontosabb szabálya az volt, hogy a nő minél kevesebbet áruljon el magáról. Ha pedig a férfi elárasztotta bókjaival, húzódoznia, hárítania illett a közeledést. Fiatal lány még csak válasszal sem tartozott, ha ismeretlen úriember levelet írt hozzá.
Ismerkedésre és házaséletre vonatkozó tanácsok
A szövegek alapján megállapítható, hogy 140 évvel ezelőtt is a kezdeményezés bizonyult a legkörülményesebbnek: „a szerelemtől égő szívnek az első lépés, vagyis a nyilatkozat a legnehezebb”. Megoldásként természetesen a levélírást ajánlja a könyvecske, „különben a szerelmes rebegő ajakán megtörne a szó”. Ha pedig az első, tenyérizzasztó lépésen már átestünk, akkor is érdemes folytatni a levelezést, ugyanis a túl gyakori személyes találkozások könnyen unalmassá válhatnak. A lelkesedés fenntartásának érdekében számos levélmintát közölnek születésnapra, névnapra, újévre, aki pedig szerelemes verssel óhajtotta elbűvölni kedvesét, az Kisfaludy Károly, Kunoss Endre, Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály költeményei közül válogathatott.
A „művelt szerelmi társalgást” taglaló fejezetből megtudhatjuk, hogy ismerkedéskor lehetőleg választottunk barátnője vagy más hölgyismerőse által mutassuk be magunkat, akik előtt iparkodjunk erényességünket kifejteni, ugyanis „imádottunknak barátnéja vagy nőismerőse által a rólunk tett kedvező ajánlatnak nagyobb hatása van, mint egy férfi általi bemutatásnak”. A házaséletben pedig ne tántorítsuk el attól, amit szeret: például, ha szeret olvasni, szerezzünk számára mulattató könyveket, „ám erényes nő az olvasásnak a házi foglalkozását fel nem áldozza”. A családi boldogság alapja a jó egyetértés, amelyhez nem feltétlenül szükséges nagy vagyon és sok pénz. A pénzkeresés továbbra is a férj feladatának (és előjogának) számított, emiatt a kiadvány a nők munkába állását potenciális veszélyforrásként értékeli, amely súlyosan alááshatja a férfi tekintélyét, ezáltal pedig a család boldogságát.
A munkahelyre való eljutás amúgy komoly kihívás elé állíthatta a korabeli hölgyeket (és családtagjaikat), ugyanis szerzőnk nyomatékosítja, hogy egyetlen nő sem léphet ki a házból megfelelő kíséret nélkül: „ha nőnk kimegy, kisérjük őt el, vagy bizalmas nőrokonuk társaságába eresszük el, önmagában kijárni ne engedjük”. Feltehetően ezzel magyarázható, hogy a kötet egyetlen házastársi levélmintát sem tartalmaz.
Ugyanakkor arra is felhívja a házasulandó férfiak figyelmét, hogy a nők megfelelő elfoglaltság hiányában könnyen letérhetnek az erény útjáról: „Az otthoni elfoglaltatás a legalkalmasabb eszköz a nőt kötelességében megtartani, mert a dologtalanság a kezdete minden rossznak, a foglalkozás nélküli nőben pedig különféle vágyak ébrednek; jaj pedig akkor, ha a nő a házon kívüli élvekben (élvezetekben) leli örömét; iparkodjunk azon lenni, hogy mentől több időt tölthessünk nőnkkel; szerezzük meg neki (ha lehet) a jelesebb írók műveit, mert nemes foglalkozás mellett az erényes nő mulatságát a családi körön kívül nem igen fogja keresni, és így megalapítjuk az állandó házi békét, s ezáltal boldogságunkat.”
Kis szerelmi horoszkóp
A kötetben természetesen horoszkóp is található, amelyből többek között kiderül, hogy „a Február fagyos havában” született nő „jeget hord keblében”, becsvágyát pedig tíz udvarló sem elégítheti ki. Kényes ízléssel bír, és ha végre rászánja magát a férjhezmenetelre, „jó partit csinál”. Ellenben a forró augusztusi hónapban született nő tele van csintalansággal, imádja a cicomát, a táncban pedig nem osztogat kosarat. A kedves szülőknek éber szemeik kell legyenek, mert e nyájas leányzónak „igen furfangos fejecskéje van, igen találékony, és szereti a titkot”. Kedvenc szenvedélye a lovaglás, s ha szerét ejtheti, jóízűen szivarozik.
Áttérve a férfiakra, megtudhatjuk, hogy az októberi férfiú vígan dúdolja át az életet, a szerelemben pedig „sokszor főz és lefőzetik”. Amelyik pedig decemberben pillantotta meg először a Nap ragyogó képét, sok szép tulajdonságai mellett sem bír annyival, mint amennyit magáról gondol. Könnyűvérű és vidám kedélyű, ám élceit és „gúnyolásbani ügyességét” szívesen gyakorolja mások rovására, amely neki „néhány párviadalba és ökölkonczertbe kerül ugyan, miből azonban többnyire ép bőrrel és fővel megmenekszik”. Ám a bosszúállás istennője őt is eléri, mert oly „házi dorombot” (veszekedős feleséget) nyer, kivel szemben minden élc, gúny és „öldöklő fegyver” hatástalan marad.
Levélminták
Végezetül pedig néhány levélmintát közlünk, amelyek ma már mosolyra fakasztanak, a 19. században viszont fontos szerepet játszhattak a korabeli kisasszonykák és iparossegédek életében, akiket Szép Ernő, a jeles drámaíró 1909-ben a Szerelmi levelező népének nevezett: „milyen meghatóak és csodálatosak ők is, tanácstalan kis lelkükkel, tanulatlan szívükkel, akik ilyen ódon, olcsó füzetekben keresgélik a szavakat végtelen érzéseikhez”. A szóvirágok mögött felsejlő élethelyzetek pedig a mai olvasó számára is ismerősnek tűnhetnek. Érdekességképpen megemlítjük, hogy a Seinfeld egyik epizódjában a Julia Louis-Dreyfus által játszott modern, New York-i „Elaine” ugyanazt a kifejezést használja a tartós párkapcsolatok elől menekülő férfiakra, mint az egyik alábbi, 145 éves levélminta kolozsvári „Julcsája” – szaladnak a „letartoztatás” elől.
Virágcsokor küldésekor
Szeretett Ilonám!
Ezen kis csokrot, melyhez a virágot én téptem, azon kérelemmel küldöm neked, hogy határtalan szerelmem csekély zálogául fogadd el. Szívem legtisztább érzelmeit tolmácsolják Flóra e szép gyermekei, s minden egyes szálában egy-egy vágy, óhaj van képviselve, mindegyiknek meg van hagyva, hogy hőn szerető szívemnek édes érzeményeit néked elmondják. Fogad tehát csókjaim özönével elárasztott csokrot ép oly érzelemmel, mint a milyennel azt küldi örökké hű kedvesed
Józsi
***
Kedves Józsim!
Csokra megküldésével sok, igen sok örömet szerzett nekem. Bevallom, hogy csókjaimmal elboritottam, s hőn dobogó szívemhez szorítottam, ott adva neki méltó helyett.
Bár kedves soraiban nyilatkozott érzelmei éppoly valódiak lennének, mint amilyenek az enyéim, bár éppoly hévvel és kitartással szeretne ön engem, mint ahogy önt szereti
Ilona
Fénykép küldése nő részéről
Kedves Antalom!
Régóta kérsz tőlem arczképet, ime itt küldök egyet, mely azonban mondhatom, nem hű. Képzelheted bosszúságomat, midőn megláttam, hogy a fényképész mennyire eltorzított, de mivel oly igen kérted, nem vagyok én oka semminek, te és a fényképész vagy oka mindennek. Majd ha jobban és hívebben találja el, megengeded édes Antalom, hogy kicserélhessük.
Egyet kérlek, ne mutasd meg senkinek, hanem rejtsd el, nehogy barátaid jót mosolyogjanak rajta. Ez az első eset, hogy arczképet adok férfinek, azért nem szeretném, ha kellemetlenség érne; oh, mert azt mondják az asszonyok, hogy a női arczképekkel a férfiak szerénytelenül bánnak; de te édes Antalom, kivétel fogsz lenni, ugy-e az?
Kérlek tudósits az arczkép átvételéről; mert nyughatatlan vagyok, netán másnak kezébe került volna.
Julcsa
Levélminta szerelmi vallomáshoz
Antal szerelmet vall Julcsának:
Kedves Julcsám!
Megbocsát a bizalmas hangért, melyen szólítom, ez megfelelő visszhangja a rokonszenv kegyének, mellyel elárasztott, s hangja az érzelemnek, melynek csiráit szívemben az ön gyengéd szivélye veté el, s bátorító magaviselete növelte oly terjedelmessé, hogy ma lelkem összes lényét átfogja... Tűz, amely éget, majd hideg, mely minden idegemben megfagyaszt.
Adhatok-e nevet érzelmemnek, kölcsönözhetek-e kifejezést, hangot e bűverőnek, mely egy könnycsepben, egy tekintetben röpül elénk, s életünk minden ösvényén titkaiban avat. Felkutatnám a könyvtárak szótárait, átforgatnám a költők könyveit, de az én érzelmemnek egyik lapján sincs neve, s egyik sem fejezi ki ezernyi erejét, szászoros bűvét a vonzalomnak, mellyel ön iránt viseltetem.
Megengedi, hogy ez érzés tömjénét árasszam önre, áhítatóm mélyében ön előtt leboruló? S nyújt-e reményt arra, hogy egykoron, házi küszöböm üdvhozó istenségét imádhatom önben?
Julcsa! én szeretem.
Siessen válaszával, és röviditse meg szerelmem kétkedésének kínját…
Öné Antal
Egy korabeli Julcsa – ismeretlen lány fotója 1900-ból. Fotó forrása: fortepan.hu
Julcsa válaszol Antalnak:
Kedves Antal!
Volt egyszer egy csapodár lepke, mely virágról-virágra tévedt, míg egyszer a liliomhoz jutott, mely rég látta és rég várta mézporával őt.
A lepke félve közelgett a liliomhoz, s valahányszor ez kelyhét összevoná, hogy a kedves lepkét kebléhez szorítsa, a lepke félve illana tovább. Már azt hitte a liliom, hogy a csapodár lepke csak kedvtelésből repült hozzá, s fut a letartoztatás elől. Többé nem igyekezett a lepkét kelyhébe zárni, nehogy elijessze magától.
S leüle egy napon kelyhére a lepke, s kérte ölelje magához.
Mit tehetett a liliom mást, – örökre magába zárta.
A lepke nem repülhetett soha már tovább.
Csapodár Antalom, ha lepke sorsától nem tart, siessen
Julcsájához
Az összeállítás szerzője a Központi Egyetemi Könyvtár állománygyarapítási osztályának munkatársa. A Bálint-nap történetéről ide kattintva olvashatnak összeállítást.
