Ezt el sem hiszem. Itt van, máris megjött, és nekem alig volt időm felkészülni az érkezésére. Nem csoda, mindig ezt csinálom. De most azt hittem, hogy késni fog. Erre három nappal korábban ideér. Szemtelen. Mindig az volt. De most... Most kissé megesett rajta a szívem. Hónapokon át kutatta a lehetőségeket, hogy miként oldhatná meg az utazást, meg az egész ittlétét. Miközben csak arra gondolhatott, hogy bárhogyan is cselekszik, nem sokakat ragadtat majd el itt saját magával. Ami azt illeti, engem sem villanyoz fel a gondolat, hogy egy évig el kell viselnem a jelenlétét. Ezután teljesen ki leszek szolgáltatva neki. Ott fogunk ülni újra szemben, és mást sem teszünk, csak pislogunk egymásra. Én általában csak úgy teszek, mintha figyelnék. Egész máson jár az agyam. Minden érdekesebb nála. Tavaly más volt. Mondjuk akkor sem kötötte le jobban a figyelmem, de legalább változtak a helyszínek, ahol megfordultunk. Kimozdultunk. Most csak akkor teszem ezt, ha elment. A barátaim is ismerik, sőt mindenki tud róla. Idén pedig közel mindannyiunkat nyomaszt a látogatása. Vannak olyanok is, persze, akik elfogadják, és csak azt hajtogatják, hogy sokat lehet tanulni tőle, meg valami olyasmit is, hogy mindenkinek meg kéne ismerni őt. Azt én is aláírom, hogy nem hátráltatja az embert. Úgy általában... Na de most? Napok óta azért imádkozom, hogy épségben átvészeljem a következő időszakot vele. Nehéz lesz, és ezt ő is pontosan tudja. Nemsokára találkozunk, én meg itt ülök és róla panaszkodom. Kitalálhatnék valamit, hogy ne így induljon a közös évünk. Azt hiszem, megyek, és beszerzek egy szemüveget meg valami feneketlen kávéscsészét. Igen, ez így jó lesz. Ugye, így kibírjuk majd egymást, online egyetem?