Bal-jobb, bal-jobb, bal… Ilyen ritmusban követik a lábaid egymást, aztán a testedet is magukkal húzzák. Ilyen ritmusban telnek ezek a napok is, ezek a hétfővel meginduló, vasárnappal bezáró hétköznapok. Hallod a lüktetést, csak azt nem tudod, hogy valóban zárul-e a kör, vagy ez egy folyamatos „végetnemérés”.
Reggel van, hétfő – talán. A kocsidban ülsz, vagy mondjuk a zsúfolt harmincason. Munkába indulsz, egyetemre, iskolába, reggeli bevásárlásra, a rádióból szól a toplistás nóta, te csak nézel ki a fejedből. Nem is tudod már, mi történik, csak mozgó, siető foltokat látsz, amik valamikor egy emberi testet alkottak. Te is közülük való vagy, de már oda sem figyelsz rájuk. Csak annyit tudsz, hogy minden egyes reggel ki kell kelned az ágyból, mert minden egyes nap a dolgodat kell végezned, máskülönben nem élet az élet. Így élsz, mész előre, és közben meg sem akarod látni azt, ami a szemed előtt hever. Valami mást akarsz látni, egy ismeretlent, egy újat, egy messzit, ami nem itt van. Olyat, ami izgalmakat hoz. Sokat, hogy tudd jó mélyre zárni magadban, hogyha szükséged lesz rá, tudd elővenni, és annak az ürességnek, amit most érzel, soha ne legyen helye benned.
Vágysz valamire, amitől végre boldog tudsz lenni. Ami nem sirattat meg este villanyoltáskor, amikor csönd lesz végre a lakásban. Csak a gondolataid cikáznak fel-alá, és arra gondolsz, amire egész nap nem volt szabad, vagy pont nem jutott idő rá. Ekkor a múltad kicsit visszatér hozzád.
Siránkozol, az ismeretlen felé vágyódsz, de nem teszel ellene semmit. Könnyebb könnyeket potyogtatni, mint tisztára mosni az arcunkat. Azt hiszed egyedül vagy, azt hiszed, a világon neked van a legszörnyűbb életed. Na, ne viccelj. Minden második ember ugyanazt éli, mint te. Mindannyian belefáradunk a szürke hétköznapokba. A napi rutin mindenkinek nyűggé válik egy bizonyos ponton. Mert kinek nem unalmas a mindennapi munka-evés-alvás-főzés-takarítás körforgása? Eljön az az idő is, amikor kimozdulni a házból csupán szórakozás céljából nagy luxusnak számít. Van, aki az idő hiányából kifolyólag, de olyan is akad, aki csupán megfeledkezik róla a megszokott tevékenységek közepette.
Ezt jelenti felnőni? Szürkévé válni, beállni a sorba? Én nem akarok beállni a sorba. Én félek ettől. Én ki szeretnék tűnni a tömegből, kicsit más lenni. Valahogy ezt az élet dolgot másképp csinálni, valahogy úgy felfogni, hogy ne legyünk folyamatosan szomorúak. A kihűlt dolgokat fel szeretném melegíteni, azt, ami rossz, jobbá tenni. Újakat keresni, de a régit is megtartani. Kikeverni egy olyan életet, ami egyensúlyban tart. Olyan erőssé szeretnék válni, hogyha kibillenek ebből az egyensúlyból, vissza is tudjak mászni.
Ha most ezt olvasod, légyszi szurkolj, hogy ez összejöjjön. Én szurkolok, hogy neked sikerüljön! Bal-jobb, jobb-bal. Ilyen ritmusban követik a lábaid egymást.
