Hó is volt, jég is volt… kb. déli 12-ig. Utána már csak latyak, sár és víz. Úgy tűnik a winter is coming helyett idén is winter has gone lett a téli majális mottója, de azért a hangulat adott volt, a szánkó csúszott a sár/latyak/jégen is, a koktélpong alatt összekevert bor, pálinka és sör pedig szintén hozzájárult a bulihoz. Délutáni hangulatfotókért görgess, eredményhirdetés később!
Campus
Elvárják, hogy minőségit alkossunk, hogy méltó utódaik legyünk. Elvárják, hogy a lehető legnagyobb precizitással és tudással szolgáljuk a hivatásunkat. Elvárnak, de nem tanítanak az elvárásaiknak megfelelően. Minden kérdésünkre csak elméleti választ kapunk, amit már – kis megerőltetéssel – egy nyolc osztályt végzett, kulturálisan alultáplált traktorista is kitalál, köszönjük szépen.
Az idei Interfereciák a kolozsvári színház-világ egyik legjelentősebb eseménye, amivel foglalkoznunk kell, aminek szeretnénk a részesei lenni. Mégis akármekkora vagányság ez a dolog, ami majdnem két hétig lázban tartotta a város kulturális közegét, az elsősorban nem a diákságnak szólt. Hiába jutott el hozzánk a híre, hiába csalogatott, hívott minket, a legtutibb dolgok a másfél hét alatt a szakmának voltak előkészítve.

